Part ten - Goodbye Hayden

Igen, tudom, hogy tíz rész nagyon kevés egy blognak, de ne csüggedjetek, mert nyáron jön a második évad! Addig is jó olvasást ehhez a duplán hosszú fejezethez! Puszi! - F

 Csak ott állok és nem tudom, hogy mit tegyek. Azon jár a fejem, hogy most ugassam le a fejüket, vagy inkább nézzem végig, hogy a legjobb barátnőm tényleg képes lenne-e itt hagyni engem egy elmebetegekkel teli szigeten. Én nem bírom ezt tovább. - mondja a fejemben lévő hang, majd visszamegyek oda, ahol Pán hagyott. Talán jobb is, ha nem tudja meg, hogy tudok a kis titkáról. Így egy lépéssel előtte járok. Bár közel sem biztos, hogy ez segít a helyzetemen. 

Elkezdek sétálni, mikor lépteket hallok magam mögül. Nem állok meg, csak megyek tovább.

- Szerinted mindent hallott? - hallom meg Pán hangját, de úgy teszek, mintha észre sem venném őket és fülelek, miközben sétálok visszafelé.

- Kezd kicsúszni a kezünkből. - válaszolja Felix, amire felkapom a fejem. Hogy érti ezt?

- Nem, csak egy kicsit nehezebb eset. - mondja Pán. Szívem szerint megfordulnék és jól kioktatnám őket, de csak sétálok tovább, mintha nem hallottam volna az egészből semmit.

Visszaérek a helyre, ahol Pán ott hagyott és leülök a földre. Pán két percre rá toppan be és egy kaján vigyorral üdvözöl. 

- Hol voltál? - kérdezem egy hatalmas műmosoly mellett.

- Szerintem te azt tudod jól. - feleli, miközben leguggol elém és megragadja az arcom egyik kezével.

- Fogalmam sincs miről beszélsz. - mondom neki érzelemmentesen, mire elenged.

- Csak azt ne mondd, hogy végig itt ültél és rám vártál. - húzza fel mindkét szemöldökét egyszerre gyanakodva. Mivel tudom, hogy látott, így nyilván nem válaszolhatom azt, hogy itt ültem egész végig.

- Nem ültem itt végig. Most jöttem vissza, mert elkezdtelek keresni, csak aztán feladtam. - vonom meg a vállam.

- Tényleg? - mosolyodik el meglepetten én meg bólintok.

- Viszont én most visszamegyek Haydenhez, mielőtt még azt hinné történt velem valami rossz. - kelek fel az ülésből, mire megint gyanakodva kezd méregetni - Nem sokára visszajövök! - nyugtatom meg, ő pedig elkezd vészjóslóan közeledni. Egy nagyot nyelek, mikor megérinti kezével az orcám és megcsókol.

- Siess vissza. - súgja, miután elváltak szájaink egymástól.
Kisétálok a helyről, majd elindulok a hajó felé. Visszafelé menet előtör belőlem minden érzelem és a sírógörcs kerülget. A torkomban egy hatalmas gombóc keletkezik és érzem, hogy meg kell állnom. Már nincs messze a hajó, de egyszerűen nem tudok odamenni. Nem törhetek rájuk csakúgy, hogy "Köszi, hogy itt hagytok, jó kis barát vagy!" Hisz végül is őt is én kevertem ebbe bele. Ezt nem zúdíthatom rá. Megállok és elő tőr belőlem minden érzelem. Sírni kezdek. A hajamat hátrasimítom, hogy ne árassza el azt is a könnyzáporom. Tovább szeretnék menni, de aztán hangokat kezdek hallani. A zaj irányába nézek és észreveszem legjobb barátnőmet. Együttérzően elmosolyodik, még ha azt sem tudja, hogy mi a bajom. Közelebb jön és átölel.
- Már megint megbántott téged az az idióta Péterke? - kérdezi, miközben lassan elenged engem.
- Ő is. - felelem halkan.
- Mindjárt felvidulsz akkor, hisz van egy jó hírem! - közli vigyorogva én pedig ránézek - Pán végre jót cselekedett! Elmehetünk a szigetről! - ujjong, de én csak sóhajtok - Most mi az? - vonja fel mindkét szemöldökét.
- Pán Hookkal beszélt előbb, de azt te gondolom nem hallottad és Hook sem számolt be róla... Csak ti mehettek el a szigetről, ti ketten. - válaszolom és megint elkezdek sírni.
- Nem hagylak itt! - ölel át megint, majd leülünk az egyik faágra.
- Ki kell találnunk, hogy hogy léphetünk le innen. - nézek rá, már kicsit nyugodtabban, mikor Pán hirtelen megjelenik előttem.
- Sohaországból nem menekülhetsz! A barátnődnek megadtam rá az esélyt, elmehet a szerelmével, viszont neked itt kell maradnod. Velem. - közli velünk én pedig felállok és megindulok felé. A mellkasánál fogva meglököm.
- Tudod kurvára elegem van belőled, oké? Most azonnal engedj el minket te elmebeteg! - üvöltök rá, teljesen kikelve magamból.
- Tudjátok mit? Játszunk! - kezdi megint az idióta játékaival, mire Hayden megjelenik mögöttem a kezében egy íjjal.
- Játszani szeretnél? - kérdezi Hayden és teljes erőből a srácnak dobja az íjat, de Pán elkapja. Mindketten meredten nézünk Péterkére.
- Utolsó lehetőség, hogy elhagyjátok Hookkal a szigetet! - figyelmezteti Haydet, majd elmegy.
A lánnyal összenézünk és egy mély levegőt veszek.
- Itt kell hagynod. Menj haza Hookkal, majd kitalálok valamit. Ígérem, hogy mire ígértem, hogy hazamegyünk otthon leszek. - nézek mélyen a barátnőm szemébe, aki húzza a száját.
- És mi lesz ha nem? Meg mit mondok én miért jöttem haza hamarabb? - kérdezősködik.
- Ígérem, hogy visszajövök, bízz bennem jó? - teszem a két vállára kezeimet.
- Oké, bízom benned, de mit mondok majd a családomnak? Miért jöttem hamarabb haza?
- Honvágy?
- Mindegy, inkább kitalálok valami mást. - neveti el magát és én vele nevetek.

- Szólj Pánnak és tűnjetek el mielőtt még meggondolja magát! - adom az utasítást, majd elindulok, hátha én előbb megtalálom azt a férget.
A lány bólint és elindulunk két különböző irányba. Most már nem szomorú, hanem dühös vagyok. Elkezdek sétálni az erdőben, hátha rábukkanok valakire és az a valaki nem más, mint Felix. Futótűzként rohanok neki, mint valami őrült és megragadom a torkát. Ez a hely lassan felemészti a kedves énem.
- Hol a fenében van? - üvöltöm, amilyen hangosan csak tudom.
- Mögötted. - hallom meg Pán hangját és elengedem Felixet.
- Ezt akartad, ugye? Hogy maradjak veled. Hát megkapod! Csak engedd el Haydent! - fordulok felé, ő pedig bólint.
- Gyere velem! Itt az ideje, hogy örökre búcsút vegyél a legjobb barátnődtől. - ragadja meg a karom és rángatni kezd egészen a hajóig.  
A hajó előtt áll Hook, Wendy és Hayden. A barátnőm együttérzően néz rám és odarohanok hozzá átölelni. Pár könnycsepp kicsordul a szememből.
- Még meggondolhatod magad és itt maradhatok veled. - mondja Hayden de a fejemet rázom.
- Nem! Kitalálok még valamit. - közlöm miközben rá nézek - Most viszont mennetek kell! Majd kívánok térerőt és wifit és majd beszélünk. - nevetem el magam, de közben sírnom is kell. Érdekes, mi?
- Oké. - bólogat mosolyogva, majd felszállnak a hajóra.
Pán,  a kezéből jövő varázslattal elválasztja a felhőket, majd egy átjárót kreál és a hajó el is indul, ami lassan átmegy a felhőkön. Végig nézem, ahogy távolodnak és megpróbálom visszatartani a könnyeimet, mikor valaki hátulról megérinti a vállam.
- Gyere velem! Mutatok neked egy érdekes helyett! - mondja vidáman.
- Jó...- duruzsolom magam elé, majd követni kezdem.
Egészen a sziget túlsó felééig megyünk, ahol beültet egy csónakba és evezni kezd. A tekintetét nem emeli le rólam, mégis gyorsan egy koponya kinézetű barlang szerűségbe vezet minket. Megállunk és kisegít a hajóból.
- Mit keresünk itt? - kérdezem, miközben két szemöldökömet összehúzom.
- Tudom, hogy most utálsz, de...- megfogja az egyik kezével a kezemet én pedig ösztönösen odanézek - ...de szeretném, ha te lennél az én elveszett lányom, az utolsó esélyem a boldogsághoz ezen a szigeten!

Part nine - Secrets

Itt ülök a sötét és hideg szobában. Bár lehet, hogy ez nem is szoba. Reszketek, annyira fázok, kívánni meg nincs energiám. Belefáradtam ebbe az egészbe. Haza akarok menni. Lehunyom a szemeimet. Megpróbálok elaludni. Mikor már majdnem sikerül, valaki benyit. Szerencsémre Felix az.

- Hé Felix! Szabadíts ki kérlek! - kiáltom a srácnak, aki megbánt tekintettel mered rám, majd elindul felém. Kioldozza a csomót, majd felsegít. Gyorsan átölelem, s ölelése átadja teste melegét. Már nem fázom. Most jó.

- Brooke, kitalálom, hogy hogyan jussatok haza. - enged el az ölelésből, s megfogja az arcom mindkét kezével.

- Szánalmas ez a Pán. Mit akar tőlem? Mi a baja? - teszem fel sorra a kérdéseket, de ő csak a fejét rázza.

- Már nagyon régóta a barátom, de erre választ nem tudok adni. - sóhajtja - De most el kell innen tűnnöd! - kezd el lökdösni kifelé az ajtón, de hirtelen megtorpanok.

- És mi lesz, ha Pán rájön, hogy te engedtél el? - kérdezem aggódóan.

- Pán már rájött. - hallom meg a gonosz hangját a hátam mögül. Péterke pont akkor lépett be a szobába, mikor a mondatot kiejtettem a számon - Úgy látom valaki rossz kislány volt és meg kell büntetni. - vigyorodik el kajánul, majd Felixre néz -  Felix, most menj ki kérlek. - közli hidegvérrel, a srác meg követi az utasításait.

Kettesben maradok az ördöggel a szobában. Hátrálni kezdek, de ő folyamatosan jön utánam. Addig megyek hátra, míg a falnak nem ütközök. Kapaszkodni próbálok, de nem megy. A srác egyre közelebb jön. A kezét a fejem mellé támasztja, arcával csak pár centivel van távolabb az enyémtől. Az ajkamra szegezi a tekintetét aztán a szemembe néz.

- Most megfoglak büntetni. - suttogja, s meleg lehelete megcsapja az arcomat. Egy nagyot nyelek.

- Mit fogsz csinálni? - kérdezem remegő hanggal.

Nem felel, csak az egyik kezével az arcomhoz ér, majd az ajkába harap. Nem szólalunk meg, csak nézzük egymást némán. Ha ez a kínzás, nagyon jól csinálja, hisz a szívem zakatol és a gyomrom remeg. Eddig talán magamnak is nehéz volt beismerni, de van valami vonzó Pánban. Valami, ami miatt olyan szexinek tartom. Talán, mert veszélyes és engem vonz a veszély. Itt az ideje, hogy belássam. Tetszik nekem. De ez akkor sem magyarázat arra, hogy itt maradjak.

- Brooke, ugye nem hiszed, hogy bántanálak? - kérdezi meg egy kis csend után.

- Akkor eddig mit csináltál velem? - érdeklődök válasz helyett, remegő hangon.

- Tudom, hogy most nem fogsz nekem hinni, de kedvellek, Brooke. Tényleg kedvellek. - néz mélyen a szemembe. Nem tudok hinni neki, de a szemébe még is látom az őszinteséget.

- Bizonyítsd. - lépek egy kicsit előre. Olyan közel vagyunk most egymáshoz, hogy az ajkaink éppen, hogy nem érnek össze.

A keze a csípőmre csúszik és közelebb húz magához, majd lágyan megcsókol. A hideg szobát hirtelen elönti a forróság. Arrébb lököm egy kicsit Pánt, ezzel több teret adva magunknak, de a csókunk nem szakad meg. Letépi rólam a pólóm, majd végig simítja a kezét melleimen. Vágyakozóan az ajkába harap.

- Ilyenben már egy ideje nem lehetett részem. - súgja, mire én is leveszem róla a pólót.

- Most ne beszélj! - parancsolom, és finoman rálököm a székre.

Ő leül, én pedig bele az ölébe, ahol folytatjuk a csókot. A kezeim az arcán pihennek, míg az övéi a hátamat simogatják, majd a melltartó pántomnál megáll, lassan kibontja azt, s egyből leesik a földre. Csupasz felsőtesteink, lágyan simulnak egymáshoz. Hirtelen derekamnál fogva erősen megragad, majd velem együtt feláll a székről. Lábaimat ösztönösen a dereka körül összekulcsolom. Óvatosan hanyatt fektet a hideg talajon, majd felém térdepel. Ajkaink újra összetalálkoznak, és én közben a nadrágja gombját keresem a kezemmel. Mikor megtalálom, szépen lassan kigombolom a nadrágját. Óvatosan lehúzom róla és félredobom. Szépen lassan elkezdek felülni, karjaimat nyaka köré fonom. Megszakítom csókunkat, számat a nyakára tapasztom és apró puszikat hagyok rajta.

- De rég vágytam már erre a pillanatra. - morogja Pán a fülembe. Akaratlanul elmosolyodom és a számba harapok.

Pán mélyen a szemembe néz és nagyot nyel. A tekintete végigsiklik a számon, aztán megint felnéz a szempáromra. Egyszerre előre hajolunk és ajkaink megint összeérnek. A nyelve az enyémhez simul és hurrikánként forog számban. Csókunk nem szakad meg miközben a gatyámhoz nyúl, hogy kigombolhassa. Kipattintja a gombot a helyéről és gyorsan le is rántja rólam. Már csak egy bugyi és egy alsónadrág választ el minket attól, hogy ebből az egészből több legyen. Ő már menne tovább, mikor megállítom. A józan eszem közbezavar. 

- Pán. - súgom, miközben a homlokom az övéhez döntöm - Talán ez nem olyan jó ötlet. - nyelek egy nagyot.

- Igazad van. - mosolyodik el. Ezt a mosolyát még nem is láttam. Olyan...más - Most el kell intéznem valamit, addig keress egy elveszett fiút és szólj neki, hogy vezessen a főszállásra. - mondja, majd egy puszit nyom a homlokomra.

Mindketten egyszerre kezdünk visszaöltözni. Mikor Pán kész lesz, elfog a kíváncsiság, hogy vajon hova mehet, így egy picit lemaradva tőle, elkezdem követni. Végigsétál az erdő legsötétebb zugán. Óvatosan megyek mögötte, mindig megbújok egy-egy fa mögött. Lassan leérünk a partra. Ott már nem tudok elbújni, így a part előtti fa előtt állok meg és onnan figyelem tovább. Egyenest Hook hajójához sétál.
- Hook! Gyere ki! Tudom, hogy bent vagy! - kiáltja a srác. Mit akarhat félkartól? A kalóznak egy perc sem kell és megjelenik Pán előtt - Gyere velem! Lenne egy ajánlatom, de nem lenne szerencsés, ha más is hallaná. - közli vele a fiú, amire még inkább felkapom a fejem.
Hook csak bólint és elindulnak vissza. Felém. Gyorsan keresek egy cserjét, ami mögé leguggolhatok, nehogy észrevegyenek. Hallom lépteiket előttem, de nem merek felnézni. Szívem hevesen ver az izgalomtól, lélegzetem visszafogott. Nem akarom, hogy meghalljanak. Mikor kellő távolságra lesznek, követni kezdem őket. Egészen besétálnak, majd megállnak egymástól körülbelül öt méterre. Az egyik fa mögött hallgatózok.
- Mit akarsz? - szólal meg elsőnek a kalóz, mire Pán szó szerint Hook elé teleportálja magát.
- Egyességet ajánlok. - jelenik meg a kaján vigyor Péterke arcán, de félkar csak a fejét csóválja. Még inkább fülelni kezdek - Távozást a szigetről. - mondja Péterke, miután észrevette, hogy kalózunknak nem tetszik az egyesség ötlete. Na, de várjunk? Elmehet a szigetről? Vajon mi is mehetünk vele?
- Így se érdekel a dolog. - feleli egy gúnyos mosollyal Hook.
- Ajándékot is kapsz mellé. - folytatja Pán - Magaddal vihetsz valakit és te vigasztalhatnád utána.
- Most Haydenre célzol? - vonja fel az egyik szemöldökét a félkar kapitány.
- Igen. Nem vagyok vak. Látom, hogy hogy nézel rá, de ő szörnyetegnek lát téged. - jelenti ki egy kaján mosoly mellett Pán.
- Tévedsz! Végre kezd annak látni aki vagyok! - kel a saját védelmére Hook.
- Oh! Mármint egy iszákos félkezű kalóznak? - gúnyolódik Péterke.
Hirtelen a semmiből megjelenik Hayden is. Ez az egész kezd egyre bonyolultabb, nem hiszem, hogy értem. Szóval Pán azt akarja, hogy Hook és Hayd nélkülem hagyják itt a szigetet? Ilyen aljas lenne?
- Mi folyik itt? - kérdezi a lány. A két fiú egyszerre pillant rá.
- Elmehetsz! - áll be elé Pán, tekintete teljesen komoly.
- Mégis miről beszélsz? - értetlenkedik a barátnőm.
- Hagyd el a szigetet! Elmehettek Hookkal. - mosolyog az ördögi fiú.
Hook és Hayden összenéznek, szemükben valamennyire megkönnyebbülést látok. A kalóz közelebb megy a lányhoz és megfogja mindkét kezével Hayd arcát.
- Mit szólsz? Velem jössz? - kérdezi a kalóz halkan a lánytól, szinte suttogva.
Hayden nem felel, csak elmosolyodik, amit Hook viszonoz, majd megcsókolja a lányt. Miről maradtam le? Mi történik körülöttem? A legjobb barátnőm tényleg képes lenne itt hagyni? Te jó ég, mi vár még rám?

Part eight - Kisses

Haydennel egymásra pillantunk, és nem értjük a helyzetet. Hook tök nyugodtan áll ott, és várja a reakciónkat, de nem megy. Nem tudok már reagálni, nem tudok már semmit sem mondani.

- Látom sokkolt titeket a hír. - szólal meg végül Killian.

- Baszki! Kit nem sokkolna az a hír, hogy az orra előtt áll egy kibaszott gyilkos! - förmedek rá, majd a homlokomra helyezem tenyerem.

- Pán fenyegetett meg, hogy öljem meg! - mondja, most már ő is magasabb hangerővel.

Közelebb lépek hozzá, és a fejem körülbelül két centire van az övétől.

- Pán egy kis taknyos hozzád képest baszod! Mivel tud megfenyegetni?! - vonom kérdőre, ő pedig sóhajt.

- Pán megfenyegetett, hogy ha nem ölöm meg, akkor ő fogja, de veletek együtt. Meg kellett tennem, nem tehettem meg, hogy egy ember helyett három élet megy el. - meséli.

- Nem, nem kellett megtenned. - avatkozik közbe Hayden is.

- Az életemet kockáztatom értetek, készen állok, hogy szembe szálljak Pánnal! - kiált ránk fél kar.

- Te szegény áldozat - forgatja a szemeit Hayd - És hol szerepel a tervedben, hogy átversz minket, és valaki meghal? - kérdezi a lány összefont karokkal, egyik szemöldökét felhúzva.

- Ezen a szigeten nem én vagyok a rossz fiú. - ismétli Hook, amit korábban mondott, de most már nyugodtabban.

A vitájuk közben elgondolkozom. Ha Hook helyében lettem volna, talán én is így láttam volna helyesnek. Egy élet három helyet. Közbe kéne avatkoznom, mert Hayden - aki ugyebár eddig áhítozott a kalóz után - szétkapja a fiút szemeivel, és szavaival.  A bőröndömre támaszkodom, és felsóhajtok.

- Fejezzétek be ezt a cica harcot. - mondom, mire egyszerre rám néznek - Inkább Hook, mutass nekünk egy helyet, ahol aludhatunk, és találjuk ki, hogy hogyan jutunk haza Haydennel.

- Ez nem ilyen egyszerű. - közli egy sóhaj mellett Hook - Csak Pán tud hazajuttatni titeket.
Na igen. Már csak ez hiányzott. Az egyetlen út a hazajutáshoz, az egy pszichopatán keresztül van. Remek. 
- És akkor mitévők legyünk? - nézek a kalózra szúrós tekintettel.
- Gyertek először pakoljatok be a hajómra. Ott fogtok lakni. - közli, s mindhárman egyszerre indulunk el a kalóz után.
Elérünk a hajójához, aminek semmi baja. Pán természetesen erről is hazudott. Mily' meglepő! Nagy, szép és egy eldugott helyen van. Csak nem olyan eldugottan, mint a forrás, ahol fürdeni szoktam.
Szépen-lassan felmászunk a hajóra, s belülről is gyönyörű. Killian végigvezet minket, majd megmutatja a szobánkat. Mi hárman lányok a hajó pincéjében fogunk aludni.
Haydennel elkezdünk kipakolni az ott lévő szekrényekbe, míg Hook mindhármunknak hoz egy-egy matracot és ágyneműt. Mikor végzek, a kalózra nézek.
- Körülnézek és kitalálom, hogy hogy jussunk ki. Ha más nem jut eszembe, beszélek Pánnal, csak van megoldás! - sóhajtok, viszont látszólag senki sem repes az örömtől.
- Pán simán megölhet! Ne kockáztasd az életed! - áll be elém Hook, s Hayden egyetértően bólint.
- Péterke nem fog bántani engem. Közületek én vagyok a legkevésbé veszélyben, mert a srácnak haszna van belőlem. - nyugatom meg őket, de látom, hogy nem sikerült.
- Brookenak igaza van! Mikor az öcséim leírták a sztorijukat, simán megölhetett volna engem a büntetésük ként, de nem tette, mivel haszna volt belőlem! - kell védelmemre Wendy, s látszik Haydenen, hogy kicsit megnyugszik, viszont Hook gondolkodni kezd.
- Rendben! - szólal meg egy kis idő után - De légy nagyon óvatos. Ilyenkor éjfél tájt van a legsötétebb kint. - hangoztatja, én pedig előkapom a telefonom, s benyomom a vakut.
- Vigyázni fogok magamra! - nézek felváltva mindhármójukra, utána elindulok kifelé.
Mikor kiérek, ráeszmélek, hogy már tényleg nagyon nagyon sötét van. Nagy levegőt veszek és elindulok Pán tábora felé. Halál félelmem van, de tudom, hogy az a nyomorék nem fog ártani nekem. Rengeteget gyalogolok, mikor egy ismerős helyet veszek észre. A sátrak ahol aludtunk! - állapítom meg magamban egy kicsit szomorúan. Állok és bámulom egy darabig, mikor hirtelen, a semmiből, egy kéz tapad a számra, s egy kar köbe fonódik a derekamnál, majd elragad. Az a valaki az egyik fa mögé visz, majd elenged. Dühösen fordulok hátra, de megkönnyebbülök, mikor észreveszem, hogy csak Felix az. Ösztönösen átölelem.
- Felix! - kiáltom örömömben, de elenged és mutató ujját a szája elé teszi.
- Pán mindenhol keres titeket! Hol voltál? És hol vannak a többiek? - kérdezi a srác, én meg megint átölelem, s fejem mellkasán pihentetem.
- Pán gonosz. Csak ki akar használni engem és most azon gondolkozunk, hogy hogyan jussunk haza. - sóhajtom, de nem engedem el.
- Tudom. - mondja halkan, alig hallhatóan - Tudom mit akar. - jelenti ki, mire kicsit dühösen felnézek rá.
- Tudod? És meg sem próbálod megakadályozni? - förmedek rá.
- Persze, hogy próbálom, de nem ilyen egyszerű. - feleli, majd mélyen a szemembe néz - Sosem tennélek ki ilyen veszélynek. - közli, és kezével az arcomat cirógatja.
Egy nagyot nyelek, mire lehunyja a szemét, s fejével közelíteni kezd. Úgy teszek mint ő, és lassan ajkaink összeérnek, utána nyelveink összefonódnak. Felix a karját körém fonja, közelebb húz magához és még erőteljesebben csókol.
- Meg kell keresnem Pánt! - súgom bele a csókba, majd elengedem a srácot.
- Légy óvatos! - mondja halk és rekedt hangon, majd egy puszit nyom homlokomra.
Útjaink elválnak. Tovább sétálok odáig, ahol először találkoztam Pánnal, de sehol senki. Hirtelen az egyik bokor mögül hangokat hallok. Óvatosan elsétálok a zaj irányába, s mikor észreveszem Pánt megállok. Látom, hogy valakivel beszélget, ezért leguggolok a bokor mögött és figyelni kezdek. Egyből észreveszem, hogy Felix hamarabb találta meg Pánt, mint én. Vagy Péterke találta meg őt?
- Felix, Felix, Felix. - csóválja a fejét a gonosz - Látom mostanság nem hallgatsz rám.
- Tudod, hogy hű barátod vagyok, de az érzelmeimnek nem parancsolhatsz! - förmed Pánra az elveszett, én pedig akaratlanul elmosolyodom, és ezzel nem vagyok egyedül. Pán arcán egy gúnyos vigyor jelenik meg.
- Azt hiszed az a csók jelentett valamit? - mosolyog önelégülten Felixre - Csak játszik veled! - közli, majd elsétál, ezzel az elveszett fiú egyedül marad. Odasétálok hozzá, s leülök mellé.
- Kihallgattam a beszélgetésedet Pánnal és hát...- nézek a cipőmre nevetve.
- Mi az? - somolyog Felix is, én meg visszapillantok rá.
- Féltékeny! - rázom nevetve a fejem.
- Pán? - hőköl meg a srác, majd maga elé néz, mintha beugrana neki valami - Bár lehetséges.
- Most gondold el. Engem akar a sziget királynőjének, vagy minek. Természetesen maga mellé. Csak nem hagyná, hogy mással kavarjak. - kuncogok, viszont a srác csak meredten néz felém - Minden rendben? - húzom össze a szemöldökeimet.
- Igen Brooke. Most, hogy itt vagy már minden rendben. - hallom meg mögülem Péterke hangját. Nagyot nyelek, aztán hátra fordulok. Ott áll. Egy önelégült mosoly jelenik meg a képén, aztán megragadja a karomat erősen és felránt az ülésből.
- Még is mit képzelsz, mit csinálsz? - förmedek rá és próbálok kitörni a szorításából.
- Azt, amit már első nap meg kellett volna! - jelenik meg egy kaján vigyor az arcán - Gyertek elveszettek! - üvölti és előjönnek a kis csicskái.
- Gyűlöllek jó? Gyűlöllek! - ordítom neki és már majdnem a sírás kerülget.
- Benned van a tűz! - gúnyolódik.
Hátulról hirtelen két fiú ragad meg, és elhurcolnak. A szememet és a számat befogják, így nem látom, hogy merre visznek és még csak üvölteni sem tudok. Valahol megállunk és erőszakkal leültetnek egy székhez, kezeimet hátrakötve. A hideg érintésből ítélve, bilinccsel akadályozzák szabadulásomat. Mikor végre az elveszettek hátrálni kezdenek tőlem, Pánt pillantom meg az orrom előtt.
- Mit akarsz még? - förmedek rá, és próbálok kiszabadulni a szorításból.
- Csak annyit, hogy ne ellenkezz! Különben úgy végzed, mint Wendy! - röhögi el magát gunyorosan.
- De pontosan mit takar ez? Hogy legyek a királynőd? Mit vársz tőlem? - teszem fel a kérdéseket, egymás után.
- Nagyon egyszerű! Olvasol a kisebbeknek, besegítesz nekem néha, leápolod a hegeket, amiket néha az elveszettek szereznek. - guggol le elém és mélyen a szemembe néz.
- Ennyi? - vonom fel az egyik szemöldököm, mire megharapja az ajkát.
- Igazából lenne még valami. - váltja át a hangnemét komolyabbra.
- Na és mi? - sóhajtom.
- Beszéljenek, inkább a tettek! - feleli és hátra simít pár kósza tincset a hajam mögé, majd lehunyja a szemeit. Tudom mire készül, de ellökni, vagy elfutni nem tudok. Fejemet sem tudom elhúzni, mert már azelőtt megfogja mindkét kezével, hogy ellenkezhetnék. A szája az enyémhez ér, s nyelve is beférkőzik, de én nem csókolom vissza. Próbálok ellenállni, de a körülmények nem engedik.
Lassan befejezi és egy elégedett vigyorral rám néz. Én csak dühösen meredek rá, és ha nem lennék hozzáláncolva egy székhez, felrúgnám a plafonra. Még egy ideig vigyorog, aztán szól az elveszetteknek és elindul kifelé. Azt sem tudom, hogy hol vagyok. A szoba üres és hideg van, de mielőtt kilépne az ajtón, ökölbe szorítom a kezem és rámeredek.
- Nem tudod, hogy kivel szórakozol Péterke! De amint kiszabadultam, nagyon megfogod bánni minden tetted! Haza fogok jutni!

Part seven - Bloody demon

Csak állok ott, és nagyot nyelek. Pán tényleg ördögi, ő tényleg egy démon. Hogy kérhet ilyet, hogy vágjam el egy ártatlan gyerek torkát? És jó móka lesz? Eldobom a kést, és látom, hogy az elveszett fiú megkönnyebbül.

- Nem kérhetsz tőlem olyat, hogy öljek meg valakit! - förmedek rá.

- Ez csak játék. - röhög kajánul az arcomban, én pedig már annak határán vagyok, hogy fejbe vágom.

- Igen! De nagyon, nagyon beteges! - magyarázkodom, de ezt neki is tudnia kéne.

Visszaadja a kést a kezembe, és most már dühösen mered rám. Szerintem a szemei is lángolnak már, vagy nem tudom. Szegény fiú fejét hátra húzza a hajánál fogva, és így tisztán rálátok a nyakára.

- Oké, megteszem. - sóhajtok, és látom, hogy mindenki döbbenten mered rám, kivéve Pánt. Ő inkább egy kaján vigyorral méreget - De nem itt. Nem akarom, hogy a számomra legpihentetőbb helyen gyilkoljak meg valakit. - nézek dühösen Pánra, ő pedig vállat von.

- Akkor menjünk vissza a táborba! - adja ki az utasítást és már indulunk is.

Séta közben a testem összes porcikája remeg, az agyam zakatol. Be kell válnia ennek, és nem lesz több baj. - ismételgeti a hang a fejemben.
Megérkezünk, és Péterke elém löki a srácot. Szegényen látszik, hogy nagyon fél. Mély levegőt veszek, és dühösen pillantok Pánra. Magam elé tartom a kést, megnézem, majd megint Pánra. Ellököm az előttem lévő fiút, és Péterkét az egyik fához taszítom, a kést pedig  torkára szorítom.
- Jó móka lesz? Igen? És ez hogy tetszik? - szorítóm még jobban hozzá a kést, annyira, hogy az éle megcirógatja a nyakát.
- Gyerünk Brooke, tedd meg! Mutasd meg, hogy nem vagy jobb nálam. - mondja tömérdek gúnnyal az arcán, én pedig a fejemet rázom, és eldobom a kést.
- Te beteg vagy! Elvagy cseszve, érted?! - förmedek rá, és hátrálni kezdek. Ő a nyakához nyúl, és az ujját végighúzza a vágáson.
- De édesem, mi mind betegek vagyunk. - röhög, és a körülöttem lévő elveszettek is vele együtt nevetnek.
Ijedten elrohanok, és a Wendy cellájához vezető irányba kezdek rohanni. Már messziről látom a ketrecet, és előtte guggoló barátnőmet. Kifulladva érek hozzájuk, alig kapok levegőt. Mielőtt még beszélnék, megvárom, míg fuldoklásom el nem múlik.
- Miért nem szabadítottad már ki? - teszem fel gyorsan első kérdésemet.
- Mert ez az idióta azt hiszi, hogy Pánnak dolgozom, és nem hajlandó eljönni velem! - mutat Hayden a lányra.
- Hé! Én is itt vagyok! - szólal meg Wendy, én pedig a szemeimet forgatom, és elveszem Haydtől a kulcsot.
Kinyitom a ketrecet, és a lány futótűzként mászik ki belőle. A fél fejjel kisebb lány hálásan ölel át, én pedig elmosolyodom. Mikor elenged, felváltva nézek rá és Haydenre.
- Keresnünk kell más szállás helyet, távol az elveszettektől, aztán Wendy te elmondasz mindent amit tudsz. - nézek rájuk, és egyszerre bólintanak - Most viszont el kell valahogy hoznunk a sátorból a cuccainkat, anélkül, hogy észrevennének. - nézek Haydenre, akin látszik, hogy máris töri az agyát.
- Én ebben segíthetek. - hallok meg hirtelen egy ismerős férfi hangot mögülem. Nagyot nyelek.
- Hook. - súgom magam elé, és félek megfordulni.
Wendy kérdőn néz rám, a barátnőm meg ugyanúgy megvan ijedve, mint én. Óvatosan megfordulok, és meglátom a kalózt. Épp az italkájából kortyolgat, és vigyorog.
- Rumot? - szólal meg megint, én pedig félve a fejemet rázom.
- Megfogsz ölni? - teszi fel Hayden a legfontosabb kérdést.
- Megölni? Ezen a szigeten nem én vagyok a rosszfiú! - válaszolja sértetten a kalóz.
- Jó erre most nem érünk rá. - nézek körbe ingerülten. - Hook, azt mondtad tudsz segíteni, hát akkor segíts! - kérem, a kalóz pedig bólint egyet.
- Menjetek el a cuccotokért, én addig lefoglalom Pánt és a hadseregét. - mondja kampó kéz, mi pedig visszamegyünk a táborba.
Wendyvel a nyomunkban sietünk vissza a sátrunkhoz, óvatosan, nehogy egy elveszett fiú is észrevegyen minket. Mikor beérünk, gyorsan elkezdünk pakolni a bőröndbe vissza, és amint végzünk, visszamegyünk oda, ahol kiszabadítottuk Wendyt.
Kifulladva érkezünk vissza, alig kapok levegőt. Ez is az asztmám miatt van. Próbálok levegőhöz jutni, és mikor már jobb lesz, tekintetem Wendyre mered.
- Míg nem jön vissza Hook, mondj el mindent! - parancsolok rá, ő pedig bólint.
- Nagyon régóta itt vagyok. Egy ideje már a napokat sem számolom, mert minden nap számomra ugyanolyan. Egy ketrecbe bezárva....- meséli, de hirtelen közbevágok.
- Engem nem ez érdekel! Hanem, hogy mit akar tőlünk az az elmebeteg! - förmedek rá, a lány pedig félő pillantással mered rám. - Bocsi.
- Oda is eljutok, ígérem, de az eleje fontos. - mondja higgadtan a lány - Az egész egy téli estén kezdődött, mikor egy árnyék kezdett el járni hozzánk. Éjszaka mikor meséltem az öcséimnek, mindig leült az ablakunkba, és hallgatta. Kedvesnek tűnt. Egyik éjszaka felajánlotta, hogy elvisz engem egy olyan helyre, ahol még több gyereknek mesélhetek, és igazi királynő lehetnék ott. Persze ez tetszett, és elakartam jönni, viszont tudtam, hogy az öcséimet nem hagyhatom ott, ezért ők is velünk jöttek. Ott találkoztunk először Péterrel. Kedves volt, vicces meg hasonlók. Megkérte, hogy minden este meséljek, mert hogy gyönyörű a beszédhangom. Kezdtem beleszeretni, de tudtam, hogy nem maradhatok tovább. Elmondtam neki, hogy haza kell mennem. Ő eleinte mézes-mázasan kérte, hogy maradjak. Szüksége van egy királynőre, aki örökké ott marad vele. Hiába mondtam, hogy nem. Megváltozott, és azzal fenyegetett, hogy megöli az öcséimet, ha nem maradok. Nos így abban maradtam vele, hogy a testvéreim haza mehetnek, de nekem maradnom kell. Azóta kínoz, fenyeget és már nem tudok mit tenni. - meséli szomorúan.
- Én egy dolgot nem értek...- szólal meg Hayden is - Pán a mesékben egy aranyos, kalandvágyó kisfiú.
- A mesék tévedtek...- jelenik meg végre Hook is - Pán a legalattomosabb gonosztevő akit ismerek.
- Várjunk csak! Pán azt akarná, hogy a királynője legyek? - kérdezem Wendytől egy kicsit lemaradva a témától.
- Igen, ez lenne az. - feleli, én pedig értetlenül pillantok rá.
- Hogy mi van? - hosszan pislogok.
- Brooke, nyugi. - szólal meg Hayden is.
- Mi az, hogy nyugi?!! Te nyugodt lennél, ha egy elmebeteg örökre itt akarna tartani? - förmedek rá.
- Nyugalom hölgyeim. A legfontosabb az, hogy megőrizzük a higgadtságunkat. - avatkozik bele immáron Hook is.
- Egy dolgot nem értek...- nézz mindenkire Hayd - Ha Pán ilyen gonosz, hogy lett belőle az az aranyos kisfilm, meg mesekönyv?
- Mielőtt a testvéreim hazamentek, Pán megkérte őket, hogy róla is legyen egy mese, de egy olyan, amiben ő a jófiú, mint amilyennek először ismertük meg. Így várt egy pár évet, és mikor felnőttek lettek, elment hozzájuk, hogy itt az idő, hogy megírják. Álnevet használtak, viszont az eredeti történetet írták le, amire Pán bedühödött, és ezért zárt be engem, majd kínzott meg többször is. Pár évre rá, az egyik elveszett fiút küldte ki, hogy írja át a történetét, és valahogy érje el, hogy a Grimm testvérek változata tűnjön el. Már alig lehet megtalálni az ő változatukat.
- Várj csak. A testvéreid a Grimm testvérek? És honnan tudod mindezt? - teszem fel a jobbnál jobb kérdéseket.
- Itt Sohaországban, mindent tudni akárcsak a külvilágról is. A ti érkezéseteket is tudtok, már azelőtt, hogy ti tudtátok volna. Plusz minden évben jönnek új elveszett fiúk, mert folyamatosan fogynak el. Pán a hasztalanokat megöli. - sóhajtja a lány, bennem meg megfagy vér.
- Ez elég durva. És volt képe Hookra kenni, hogy megölte azt a pasast. - rázza szomorúan a fejét Hayden.
- Pán nem hazudott arról, hogy én öltem meg a pasast. - mondja Hook, és egyszerre minden tekintet rá szegeződik - Tényleg az én kezem van bemocskolva az ő vérével...

Part six - The key

Értetlenkedve állok Felix előtt. Tudom, hogy mire célzott, de mégsem értek semmit.

- Miért, még mit szeretnél? - kérdezem immáron halkan.

- Tetszel nekem Brooke. - feleli idegesen, én pedig ösztönösen elmosolyodom, de aztán igyekszek megint komolyan meredni rá.

- De még csak nem is ismersz. - rázom a fejem  még mindig értetlenkedve.

- Lehet, hogy nem, de még is érzek valamit. - ismeri be, én pedig közelebb lépek hozzá.

- És ez miért nem tetszik Pánnak? - informálódom, és hangom egyre halkabb és rekedtebb.

- Nem tudom. - válaszolja zavartam, és egyet hátralép, de követem, így megint közel vagyunk egymáshoz. Szeretem ha a fiúk zavarban vannak.

- Akkor mi tart vissza abban, hogy kezdeményezz? - kérdezem, és a kezem a mellkasára helyezem.

Felix helyes fiú, és aranyos is. Jobban megszeretném ismerni. A srác nagyot nyel, aztán elmosolyodik. Hatalmas tenyerét, a mellkasán tartott kezemre teszi, és még közelebb lépek hozzá.

- Erre a kérdésre sem tudom a választ. - feleli rekedt hangon.

- Akkor szólj majd ha tudod. - veszem el a kezem, és ellépek tőle - Viszont Hayden eléggé unatkozik, és megígértem, hogy lemegyek vele a partra, de egyedül nem merünk. Nem jössz velünk, pár elveszettel együtt? - kérdezem egy huncut mosollyal az arcomon.

- Meglátom mit tehetek.  - mondja, én pedig rásomolygok.

- Akkor a parton találkozunk. - kacsintok, és visszamegyek a barátnőmhöz.

Már ott vár rám, és chipset eszik. Mikor meglát, abbahagyja az evést, és felpattan. A kezembe nyom egy takarót, és két zacskó édességet, egy üdítőt, majd ő is előveszi az ő adagját.

- Jönnek az elveszettek? - kérdezi indulás előtt, én meg bólintok.
- Nem tudom hányan, de Felix biztos velünk lesz. - válaszolom nyugtatva.

Elkezdünk sétálni a part felé, és hirtelen olyan érzésem támad, mint ami első nap volt. Ez a sok cucc lassít a gyaloglásban. Az oda út alatt, körülbelül tízszer ejtek le egy chipset, de a végén minden megoldódik.

Leérünk, és pár elveszett fiú, meg Felix már ott várnak ránk. Rájuk mosolygok, és leterítem a plédet a puha homokra, a zacskókat pedig ledobom. Tábortüzet gyújtunk, és mindenki beszélgetni kezd, kivéve engem. Én az embereket vizsgálom, hátha Pán is itt van, de nincs. Kicsit olyan érzésem támad, mintha zavarna, hogy nem látom a többiek közt.

Felix ül le mellém, gondolataimat megzavarva, s rám mosolyog. Viszonozom a kedves gesztust, majd a talajt kezdem el vizsgálni.

- Valami zavar. - mondja, én pedig visszanézek rá.

- Ezt mondod vagy kérdezed? - próbálok viccesen reagálni, de valamiért ez sem megy ma. Mi van velem? 

- Brooke! - keresi a szemkontaktust, próbál rájönni, hogy miért nem élvezem a programot, amit én találtam ki. Talán mert Pánra is számítottál. - súgja egy hang a fejemben. Nincs igaza.

- Jól vagyok. - felelem somolyogva, és ezzel megelégszik.

A fiú közelebb csúszik hozzám, oly annyira, hogy megcsapja az orromat az illata. Ahhoz képest, hogy egy szigeten élnek, mindenkin érezni lehet a férfi kölni illatát. Különös. Kezét a combomra teszi, és folyamatosan az arcomat fürkészi. Egy olyan érzés kering bennem, hogy megakar csókolni. A megérzéseim sosem tévednek, tényleg megszeretne csókolni, és hagynám is neki, de valami furcsán siklik végig tekintetem. Haydent látom, háttal áll nekem, és hirtelen kicsúszik az üveg a kezéből, s meredten bámul maga elé. Gyorsan felpattanok, és odarohanok hozzá. Amint egyre közelebb leszek, észreveszem, hogy reszket, és nem hinném, hogy azért mert fázik. Ösztönösen átölelem, és csak utána kérdezem meg, hogy mi történt.

- Mi az Hayden? Mi történt? - engedem el aggodalmaskodva, de ő válasz helyett, csak maga elé mutat.

Megfordulok, és meglátom a félelme okát. Hook áll pár méterre tőlünk, és valami italt kortyolgat. Kicsit talán még részeg is, és eszeveszett tekintettel mered ránk. Lassan megindul felénk, mi pedig hátrálni kezdünk. Sikítani szeretnék, de a félelem elfojtja a hangom. Nagyot nyelek, és mikor már csak egy méterre van tőlünk, egy ismerős hangot hallok meg.

- Hook, tűnj el innen! - kiáltja Pán, aki a semmiből jelent meg, én pedig akaratlanul elmosolyodom.

A kalóz dühösen mered a fiúra, majd ránk, és nevetni kezd, mint egy őrült, aztán visszamegy a dzsungeles részhez. Haydenre pillantok, aki már megkönnyebbülten sóhajt egyet, és Pánra néz. Egy köszönöm féleségét motyog neki, aztán rám pillant. 

- Hát akkor én most magatokra hagylak titeket. - mondja, minden egyes szót jól kihangsúlyozva, és mikor elsétál mellettem, a vállamra helyezi a kezét. Mi volt ez? 

Kettesben maradok a sráccal, és kínos csend telepszik körénk. Egyikünk sem szólal meg, én pedig a tekintetemmel Felixet kezdem keresni. Szegényt úgy magára hagytam. 

- Mi az? Mit nézel ennyire? - kérdezi, és abba az irányba pillant, ahova én az előbb. Ekkor a nyakláncára pillantok, és ráeszmélek itt a tökéletes alkalom, hogy elvegyem tőle. Épp az előbb mentett meg, megérdemel egy ölelést. - súgja a hang a fejemben gúnyosan.

Átfonom két karomat a nyaka körül, és nagyon óvatosan kicsatolom a láncot. A markomba szorítom, és így nem fogja látni, hogy nálam van. 

Lassan elengedem az ölelésből, és kajánul vigyorog rám. Észre sem vette, hogy elvettem tőle a kulcsot.

- Ezt miért kaptam? - érdeklődik, és a képéről le sem lehetne vakarni az a mosolyt.

- Hát, mert megmentettél Hooktól. Majdnem megölt. - nézek rá védtelenül, és most ő ölel át.

- Megígértem nektek, hogy megvédelek tőle. - mondja, majd elenged az ölelésből.

- Most mennem kell. - közlöm vele, és elkezdem keresni Haydent. 

Gyorsnak kell lennem, mielőtt még észreveszi, hogy nincs nála a kulcs. Hamar megtalálom barátnőmet, és vele együtt Felixet is. Épp beszélgetnek, de én gyorsan félre húzom a lányt, aki kérdőn pillant rám.

- Mi az? - fonja össze a karjait.

- Nálam van a kulcs! - mutatom meg neki a szerzeményem - Gyere! Szabadítsuk ki Wendyt!

- Hát, a terved épp most fuccsol be. - mutat Pánra, aki épp most vette észre, hogy hiányzik valami. Gyorsan Hayden kezébe nyomom a kulcsot.

- Nem, még nem! Fuss, és szabadítsd ki a lányt, én addig feltartom a fiút! - siettetem.
- Nem, nem megyek egyedül! Hook bármikor felbukkanhat. - reklamál és visszanyújtja a kulcsot, de nem veszem el.
- Ha nem mész most, akkor Pán fog megölni minket. - biccentek a dühösen minket méregető srác felé. Sóhajt, és elszalad. 

Közben Pán már dühösen elindul felém. Elkezdek diadalmasan nevetni, mire ideér, viszont ő egyáltalán nincs nevetős hangulatában.

- Hol a kulcs, Brooke? - kérdezi tagoltan és mérgesen.

- Milyen kulcs? - kérdezek vissza, tetetett tudatlansággal. A szája egy gonosz vigyorra húzódik. Nem tetszik ez nekem. 

- Tényleg? - vonja fel az egyik szemöldökét, én pedig félve bólintok egyet - Fiúk, gyertek játszani! - kiáltja hátra az elveszetteknek, de a tekintetét nem veszi le rólam.

Futótűzként jelennek meg körülöttünk az elveszettek, én pedig egy nagyot nyelek. Pán a tábortűz köré vezet minket, és mindenki leül, követem a példájukat.

- Játszani fogunk egy nagyon jó játékot, és te kezded Brooke! - közli eszeveszett tekintettel a srác, és a kezembe nyom egy kést, majd idehívja az egyik elveszett fiút elém. - Vágd el a torkát, jó móka lesz!

Part five - What are we? Friends or enemies?

Izgatottan állok, s várom, hogy feleljen, de helyette csak némán bólogat. Átkarol a derekamnál fogva, és az egyik farönkhöz vezet, jelezve, hogy ott beszélgessünk. Kényelmesen helyet foglalok, ő pedig szembe ül velem.

- Sajnálom, hogy leordítottam a fejed. Megint. - kezdem a bocsánatkérést, az ő arcán meg egy halvány mosoly jelenik meg.

- Én is, hogy nem avatlak bele mindenbe, de ha megtenném, itt akarnál hagyni, azt pedig nem akarom. - mondja ő is, és erre a kijelentésére meghőkölök.

- Miért nem akarod, hogy elmenjek? Egyszer így is úgy is elfogok menni, Pán. Nekem családom van, és várnak haza. - közlöm vele az igazat, és látom, hogy ez nem tetszik neki.

Nem felel, csak néz. A szemembe néz, én pedig az övébe. Érzem, ahogy elveszek méreg zöld szempárjában. Vele a szemkontaktus veszélyes dolog. Veszélyes, mégis tökéletes. Oly tökéletes. Hirtelen elkapja tekintetét, és a háta mögé nyúl. Előkapja a híres sípját, amit eddig bármennyiszer megfújt, nem hallottam belőle egy hangot sem.

- Játszok neked valamit. - jelenti ki, és megint elkezdi fújni, de semmi. Nem hallok egy árva hangot sem.

- Nem hallok semmit. - hangoztatom neki is, mire összeráncolja a homlokát, és abbahagyja a hangszer fúvását.

- Tényleg? - kérdezi, én pedig helyeselek - Tudod ez azért van, mert ezt csak bizonyos emberek hallhatják.

- Milyen emberek? - informálódok, ő pedig hang nélküli nevetésbe kezd.

- Gyerekek akik úgy érzik, hogy nem szeretik őket. Gyerekek, akik egyedül vannak. Csak ők hallhatják, a sípom hangját. - nyilvánítja ki.

- Akkor miért hitted, hogy halhatom? - értetlenkedek, ő pedig felpattan, és most mellettem foglal helyet. Közelebb csúszik, és a kezembe adja a fából készült hangszert.

- Azért hittem azt, mert senki sem véletlenül megy el otthonról. - mondja halkan.

- Azért jöttem el otthonról, mert nem sokára érettségizem. Még egyszer átakartam élni, hogy milyen megint elevennek, és gyereknek lenni. - válaszolja az álmodozó énem, vidáman, miközben a sípot vizsgálom - Amúgy ez a síp csodaszép. - jelentem ki őszintén, és visszaadom a gazdájának.

- Sajnálhatod, hogy nem hallod, mert nem csak a külleme gyönyörű. - veszi el tőlem, és maga mellé helyezi, majd megint rám pillant.

Megint egymást nézzük, de aztán hamar elkapom a tekintetem, és fel is pattanok. A fiú nem érti a helyzetet, de nem is kell neki. Egyszerűen csak nincs már mit mondanom. Megszeretném ölelni, hogy elvegyem tőle a nyakláncot, de még túl korai lenne. Túl feltűnő, így hát csak intek egyet, és visszamegyek a sátramba.

Már Hayden is visszatért, és az ágyán fekszik, telefonozik. Én viszont már napok óta nem hívtam fel a szüleimet, úgy hogy itt az ideje. Előkapom a mobilom, és térerőt kívánok. De jó már ez a kívánság dolog! Kicsöng, és a harmadik zúgás után meghallom anyukám hangját. Hallatszik rajta, hogy már nagyon várta a hívásom.

- Szia anyu! - köszönök neki kedvesen a telefonba - Franciaország gyönyörű, az emberek kedvesek, ti meg hiányoztok! - hazudom be nekik. Na jó, az utolsó három szó igaz.

- Örülök neki! - hallom a hangján, ahogy elmosolyodik. Nála még ezt is hallani lehet - Rosszul esik, hogy ilyen sokára hívtál, de nagyon boldog vagyok, hogy beszélhetek veled! -vigad örömében anyám, én pedig elkezdek vele dumálni a szokásosról.

Mikor már apával is beszéltem, leteszem a telefont, és leülök Hayden mellé az ágyra.

- Unatkozol? - érdeklődöm óvatosan, ő pedig felnéz a mobiljából.

- Kicsit. - feleli halkan, és oldalra húzza a száját.

- Akkor elmesélem, hogy milyen tervet találtam ki. - tapsikolok izgalmamban, de ő kérdőn néz rám.

- Mihez kell terv? - vonja fel a szemöldökét.

- Hát, hogy kiderítsük mit akar Pán. - közlöm vele egyértelműen, ő pedig bólint - Mivel megfenyegette Wendyt, így nem mond semmit, hacsak ki nem szabadítjuk. Pán nyakán lóg a ketrece kulcsa. Összebarátkozom vele, és valamikor megölelem. Akkor kapok az alkalmon, és letépem róla a láncot. - ecsetelem, de még mindig felhúzott szemöldökkel mered rám - Mi az?

- Semmi, csak arra nem gondoltál, hogy kívánsz egy kulcsot, ami kinyitja a ketrecet? - tárja szét a karjait, és jobban belegondolva, igaza van.

- Hmm, ez nem is rossz ötlet! Nem jössz velem kinyitni Wendy zárkáját? - nézek rá könyörgően, ő pedig rám mosolyog.

- Dehogynem! - pattan fel az ágyból, s elindulunk.

Mikor kimegyünk a sátorból, alaposan körülnézünk, hogy nincs-e a közelben Pán, vagy esetleg egy elveszett. Tiszta a levegő. Megindulunk Wendy börtöne felé. Mázlinkra vele sincs senki. Vajon hol van mindenki? Odafutunk hozzá, a lány meg izgatottan megragadja a ketrec szélét.

- Megszereztétek a kulcsot? - kérdezi túlbuzgón, mi meg Hayddel összenézünk.

- Nem, de Hayden rájött, hogy kívánhatunk is egyet! - tapsikolok vidáman, a lány pedig szomorúan elengedi a korlátot - Most mi az? - értetlenkedek.

- Szerintetek már nem próbáltam? Pán varázslattal védi ezt a ketrecet, meg az egyéb dolgait. Nem tudom sem kikívánni magam innen, sem kulcsot hozzá. Csak Péter kulcsa nyitja. - közli lehangoltan.

Nem tudok mit hozzá fűzni. Pán tényleg mindent jól kitervelt. Nagyot sóhajtok, és felváltva a két lányra nézek. Először Wendyre pillantok biztatóan, aztán Haydenre nézek dühösen. Péterke nem ússza meg ilyen könnyen. Elveszem tőle a kulcsot, és megfogom tudni, hogy mit akar tőlünk, anélkül, hogy szegény Wendynek, bármi bántódása is esne.

Elindulok visszafelé, a barátnőmmel a nyomomban. Útközben egy ismerős arcba botlunk. Felix és pár elveszett srác beszélget éppen. A fiúk nem vesznek észre, csak Felix tekintete ragad le rajtunk. Rá mosolygok, de nem viszonozza, helyette lesüti a szemét. Tegnap ugyanilyen volt, még mielőtt összevesztem Pánnal. Valamiért haragszik rám? Nem foglalkozom vele, csak megyek a fejem után.
- Meg akarom szerezni azt az átkozott kulcsot? - dühöngök, mikor visszaérünk a sátorba.
- Hajrá! - mondja "biztatóan" a barátnőm, és én nyelvet nyújtok rá.
- Tudni akarom, hogy mit is szeretne tőlünk ez a nyomorék. Téged egyáltalán nem érdekel? - fonom össze karjaimat a mellkasom előtt.
- De persze, csak jobban belegondolva, nem tőle kell tartanunk. Ő mondta, hogy megvéd minket. Az igazi ellenség Hook, Wendy meg csak egy őrült kis picsa, aki nem talál jobb szórakozást. - prezentálja Hayden a gondolatait.
- De akkor vajon miért zárta őt be oda? - tárom szét értetlenkedve a karjaimat, a lány pedig sóhajt, majd a vállamra teszi a kezét.
- Próbáld magad jól érezni inkább! - mondja, én pedig elmosolyodom - És találjunk ki valami programot, mert halálra unom magam. - röhögi el magát, én pedig nevetve a fejemet rázom.
- Oké. Mit szólnál ha lemennénk a partra, úgy is esteledik, és ilyenkor olyan hangulatos! - lelkesedek, ő pedig a szemeit forgatja.
- Jó, legyen! - adja be a derekát - De várj. Mi van ha Hook arra van, és megöl minket? Nem kéne szólni Pánnak? - aggodalmaskodik a lány.
- Jaj nem lesz semmi! De ha ennyire aggódsz, akkor elhívom Felixet. Úgy is beszélnem kell vele. - nyugtatom meg - Készíts elő takarót, kaját, piát! Addig én beszélek a sráccal. - mondom, és már vissza is indulok a táborba.
Elkezdem keresni Felixet, de sehol sem találom. Csak pár elveszetett, akik szintén nem tudják merre van. Elmegyek egészen a tábor végéig, ahol végre észreveszem, s megindulok felé.
- Brooke! - hallom meg hirtelen Pán hangját.
- Szia. - köszönök neki türelmetlenül, mert mint mindig rosszkor van rossz helyen.
- Csak mert láttam, hogy tetszik a síp. - ad oda nekem egy nyakláncot, amin a síp kicsinyített mása látható.
Elveszem tőle a láncot, és megcsodálom. Vajon miért adja? Halványan elmosolyodom, majd a szemébe nézek. Látszik rajta, hogy a reakciómat várja.
- Köszönöm. - nyögök ki végre valamit. - Felteszed nekem kérlek? - kérdezem, visszaadom a nyakláncot, megfordulok, és oldalra seprem a hajamat.
Érzem, ahogy a hideg fémlánc a nyakammal érintkezik, és keveredik Pán meleg leheletével, mikor rám adja az ékszert. Mikor készen van, visszafordulok, és óvatosan rámosolygok. Egy köszönöm féleséget motyogok, s otthagyom. Felixxel kell beszélnem, most pont nem Pán érdekel.
Odamegyek a sráchoz, de amint meglát, távolodni kezd.
- Felix, várj! - kiáltok utána, és mire erre meg sem rezzen, utána futok. Utolérem. - Valamiért haragszol rám? - teszem fel kifulladva a kérdést. Az asztma miatt nem nagyon jó futnom.
- Jól vagy? - érdeklődik utánam, a kérdésemmel nem foglalkozva.
- Igen, de kérlek ne tereld a témát! - kérlelem, ó pedig bólint egyet.
- Pán nem nézi jó szemmel, hogy barátkozom veled. - mondja ki végül, és bennem hirtelen megint kitör a harag, Péterke iránt.
- Miért? - informálódok tovább, dühösen, hangom érces.
- Mert azt hiszem tudja, hogy nem csak barátkozni szeretnék...

Part four - What does Pan want?

Wendy épp válaszra nyitja a száját, mikor Pán bukkan fel. Persze, pont most. Dühös pillantást vet a lányra, viszont felém, pedig egy mosolyt villant.

- Brooke! Látom megismerkedtél Wendyvel. - áll meg mögöttem, én pedig felpattanok a guggolásból.

- Igen, és valami nagyon érdekes dolgot szeretett volna nekem mondani. - állok meg, összefont karral Péter előtt, aki megint szikrákat szór szemével, Wendy felé.

- Nemsokára beesteledik. Készülődnöd kéne. - közli, figyelembe sem véve, amit mondtam.

Pán megragadja a karomat, és eltessékel a lánytól. Mikor már elég távol leszünk tőle, kioldom magam a szorításból.

- Magyarázatot követelek, most! - ordítom a fiúnak, aki egy pillanatig ijedten, majd a másikban már kaján vigyorral néz rám.

- Wendy össze-vissza mond mindent. Elakar kergetni innen téged. - mondja, én pedig kérdőn pillantok rá.

- Miért akarna elkergetni? Most ismert meg. - tárom szét értetlenkedve a karjaimat, ő pedig közelebb lép hozzám, megint megragadja a kezemet pontosan a könyököm alatt, s mélyen a szemembe néz.

- Féltékeny rád. - válaszolja halkan, én mégis remekül hallom, olyan közel van hozzám - Amikor elmentem érte Londonba, akkor már rám volt kattantva. Mindent tudott rólam, és most, hogy itt vagy, féltékeny. - meséli, én pedig a szemeimet forgatom.

Most komolyan ilyen dumával akar beetetni? Ráfogok jönni, hogy mit akar tőlem, és Haydentől. - elrántom tőle a karom (megint), és szó nélkül elsétálok mellette. 

A sátorig meg sem állok. Bemegyek, és barátnőm egyből kiszúrja, hogy valami nincs rendben.

- Mi az? Nem volt meleg víz? - kérdezi viccesen, de én nem szólok - Na most komolyan!

- Pán titkol előlünk valamit. - közlöm Haydennel, aki egyből felpattan az ágyáról.

- Miről beszélsz? - indul meg felém, én pedig idegesen a hajamba túrok.

- Megtaláltam Wendyt...- kezdem a "mesét", de a lány közbevág.

- Már őt is? Komolyan, Csingiling hol bujkál? 

- Most nem ez a lényeg. - csitítom el - Wendy mondta, hogy Pán akar tőlünk valamit.

- Mit? - türelmetlenkedik Hayd, én pedig sóhajtok.

- Azt pont nem tudtam meg, mert Péterke pont akkor bukkant fel. - teszem mérgesen a csípőmre kezem.
Hayden nem szól, csak a fejét rázza, én pedig előveszem a hajszárítót, és erősen hiszek benne, hogy magától működjön, és voálá! Már is üzemel. Csurom vizes hajam, egyik pillanatról a másikra száraz, selymes és - mivel úgy szárítottam be - göndör lesz. Utána sminkelni kezdek, s a végén felkapok egy feszülős, fekete trikó szerűséget, meg egy rövid farmernadrágot. Amint kész leszek, már meg is jelenik két elveszett fiú a sátrunknál. Elkísérnek arra a helyre, ahol "beavattak" minket, Pán meg ott vár már. Kíváncsian várom, hogy milyen játékot talált ki nekünk.
A srác ott néz minket, és meggyújt egy tábortüzet. A fiúk megint elkezdenek táncolni és hülyülni. Nem értem mi van. Most nem játszani fogunk? - kérdezi a belsőhangom, én meg elindulok Felix felé, aki csak ül. Kicsit mintha bánatos is lenne.
- Felix, mikor kezdődik a játék? - érdeklődöm. Rám néz, de nem válaszol, és még el is megy tőlem.
Mi ütött mindenkibe? Hayden épp telefonál (biztos kívánt térerőt haha), én pedig az egyik fához vonulok, és egy üveg fehérborra gondolok, ami hirtelen a lábamnál terem. Felkapom, és sokat vacakolok a nyitásával. Tekintetemmel Pánt keresem, és mikor megtalálom, észreveszem, hogy ő már régóta engem nézhet. Végre sikerül kinyitnom a bort, és elkezdem az üvegből inni. A fiú figyelmesen néz. Nem mosolyog, nem néz ördögien, inkább úgy, mint aki épp most látja, hogy szerelme megcsalja, vagy nem is tudom. Egy szóval: érdekesen. Az üvegben egyre kevesebb már az alkohol, én pedig egyre jobban szédülök. Tudom, hogy hol a határ, és most fogom átlépni. Pán még mindig nem veszi le rólam tekintetét, és meg is indul felém. Ideér, majd kikapja a kezemből az üveget. Szédülök, de mégis jól érzem magam. Gátlástalannak.
- Hé! - kiáltok rá, és a félig üres borért nyúlok, de kis híján elesek.
- Nem kéne többet innod. - prédikál, én pedig szúrósan pillantok rá.
- Te ne mondd meg mit csináljak, amíg nem mondod el, hogy mire célzott Wendy! - mondom neki nehezen forgó nyelvvel, és kicsit meg is lököm a vállát. - Egyébként is, azt mondtad játszani fogunk, szóval hazug is vagy! - folytatom tovább a műsort, és egyre jobban élvezem, de Péterke kevésbé.
- Nem hazudtam, csak változott a terv, viszont ezek szerint jó is. - közli higgadtan, és leteszi a földre a piát. Persze tőlem távol. - Jobb lenne, ha visszakísérnélek a sátorba. Túl sokat ittál. - mondja. Dühösen meredek rá, de ő megragadja a karomat, és rángatni kezd. Bár lehet, hogy az alkohol miatt érzem úgy.
A sátorig kísér, és be is jön velem. Az ágynál óvatosan elenged, viszont én rá is esek egyből. Mellém ül, felsegít, majd vizet nyújt nekem. Nem akarom elfogadni, de mégis megteszem, és egy nagyot kortyolok belőle, utána visszaadom.
- Maradjon nálad! - rázza a fejét ellentmondóan, én meg vállat vonok, és leteszem a földre a palackot.
Most csöndben bámuljuk egymást, ami őszintén megnyugvást nyújt. Miközben nézem, alaposan végigmérem az arcvonásait. Nem csúnya. Sőt, egész helyes. A szeme tetszik a legjobban. - merülök bele a gondolataimban, de mellette szemem egyre fáradtabb lesz. Érzem, hogy elfogok aludni. Nem bírom az alkoholt.
Mocorgásra kelek fel. Mintha a párnám mozogna. Először azt hiszem, hogy még mindig részeg vagyok egy kicsit, de mikor kinyitom a szemem, nem érzem magam annak. Óvatosan felülök, és nyújtózkodom. Nagyon sötét van, este felé járhat.
- Felkeltettelek? - hallok meg egy halk hangot, amitől kicsit megijedek. Pán ül a párnám helyén. Vagyis gondolom ő volt maga a párnám.
- Rajtad aludtam el? - kérdezem zavartan, ő pedig nevetve bólint.
- Igen, de nem baj. - válaszolja higgadtan, mosolyogva.
- Meddig aludtam? - túrok fáradtan a hajamba.
- Nem sokat, körülbelül egy órát. - mondja, én pedig a homlokom dörzsölöm.
- És nem unatkoztál, míg én párnának használtalak? Miért nem keltettél fel? - kérdezősködöm, ő pedig elneveti magát az aggodalmamon.
- Nem akartalak megzavarni. - feleli lazán, én pedig elmosolyodok.
Hát ezt az oldalát is megismerhetem Pánnak. Nem gondoltam volna hogy törődik is az emberrel. Hirtelen Hayden ágyára siklik a tekintetem, ami üres.
- Hol van Hayd? - érdeklődöm a fiútól, aki vállat von.
- Nem tudom, de megkereshetjük. - ajánlja fel, én pedig fel is pattanok az ágyról.
Egy kicsit még érzem, hogy szédülök, így Pán átkarol, és eleinte úgy segít. Útközben szólok neki, mikor már jobban vagyok, és akkor elenged. Visszatérünk a "buli" helyszínére, ahol meg is látom a barátnőmet. Egy farönkön ül, pár elveszett fiúval körülötte, akik a telefon kijelzőjét bámulják. Odasétálok hozzájuk, hogy meglessem mit csinálnak. Egy játékkal játszanak. Megköszörülöm a torkomat, hogy észrevegyék, hogy itt vagyok. Egyből minden szem rám szegeződik.
- Zavarok? - kérdezem nevetve, mire Hayd lezárja a telefonját, és elém áll.
- Nem, dehogy. - válaszolja, és zsebre vágja a készüléket - Hol voltál eddig? - fonja össze kérdőn a karjait, én pedig megragadom a csuklóját és magammal húzom, oda ahol nincs ennyi ember.
- Van kedved egy kis csajos, csöpögős lelkizéshez? - érdeklődök óvatosan, ő pedig bólint.
Elbúcsúzunk a többiektől, és visszamegyünk a sátorba, mert ott senki sem zavarhatja meg a csevegést. Belépünk, és leülök az ágyra, ő pedig a bőröndjéből kezd kipakolni - nekem is ki kéne végre - én pedig leülök az ágyamra.
- Közben hallgatlak! - mondja, rámolás közepette.
- Oké. - veszek egy mély levegőt - Azt hiszem tetszik nekem Pán. - ismerem be, mire ő felkapja a fejét.
- Tessék? Miért? Olyan fiatalnak néz ki. - neveti el magát.
- Okos, és bár tényleg van benne valami kisfiús báj, de nem olyan gyerekes, mint a többi. - ecsetelem.
- Akkor bilincseld le a vonzerőddel! - tanácsolja komolytalanul.
- Persze. - forgatom a szemeimet.
- Most mi van? Azt mondtad rossz pasis döntéseket akarsz hozni. - emlékeztet, én pedig mosolyogva vállat vonok. Igaza van.

Másnap Hayd keltegetésére kelek ki az ágyból. Most vagyunk itt harmadik napja. Durva. Kinyitom a szemeim, és összeráncolom a homlokom.
- Mi az? - kérdezem ásítozva, és felülök az ágyon.
- Elkísérsz a fürdőig? - teszi össze tenyereit könyörgően. Nagyot sóhajtok.
- Hát hogy a pokolba ne. - válaszolok nevetve, és kitakaródzok.
Felpattanok és - az immáron nem a bőröndben csücsülő - ruháimhoz lépek. Hosszas gondolkodás után végül kiegyezek egy fekete short, és fekete haspóló mellett. Mire kész leszek, Hayd már fürdőruhástul, mindenestül vár rám az "ajtóban".
Miután elkísérem barátnőm, elindulok visszafelé. Csak visszatalál majd. Ahogy megyek, szembetalálom magam egy ismerős hellyel. Itt hallottam tegnap Wendy jajveszékelését. - állapítom meg magamban, és elindulok oda, ahol találkoztam vele - hátha most megtudom tőle, hogy mit akar Pán - . Elsétálok, és egyből észre is veszem a ketrecet, amibe be van zárva. Odaakarok menni hozzá, de nem tudok, mert nincs egyedül. Péter guggol a börtön előtt, és dühös pillantással mered Wendyre. Valamit mond is neki. Megpróbálom leolvasni a szájáról, hogy mit hangoztat, de a helyzet reménytelen. Óvatosan közelebb megyek hozzájuk, hátha hallok valamit. Nem vesznek észre, így jó úton haladok. Egy cserje mögé bújok el, és ott hallgatózok.
- Ne beszélj többet velük, értetted? - hallom meg végre Pán dühös, érces hangját.
Wendy nem szól egy szót se, csak hüppögését hallom. Nagyon sajnálom, viszont nem tehetek semmit. Ijedtemben hátrálni kezdek, de hanyatt esek. Landolásom, hangos, és még egy bot is megreccsen alattam - bár lehet, hogy az csont volt - . Péterke persze egyből felfigyelt a zajra, és máris előttem termett. Vagyis inkább felettem. Dühösen mered rám, aztán sóhajt egyet, s kezét nyújtja felém. Nem fogadom el a segítő kezet, magamtól felállok, és leporolom ruhámról a koszt. Összefonom mellkasomnál karjaimat, majd magyarázatot követelően pillantok rá.
- Most már tényleg itt az ideje, hogy elmondj mindent! - követelem tőle mérgesen.
- Tudok egy jó játékot. - persze már megint egy játék - Tedd össze te magad a darabokat! - mondja, és elsétál mellettem.
Végignézem, míg egyre távolodik, majd Wendyhez rohanok. Leguggolok mellé, de kerüli a szemkontaktust. Szemei vörösek, arcán pár könnycsepp csordul végig, teste remeg.
- Hé, hé! Wendy minden rendben? - próbálok hozzá könnyedén szólni.
- El kell menned innen, Brooke. - mondja válasz helyett, szipogva.
- Nem megyek el! Wendy, segítened kell nekem! Tudni akarom, hogy mi folyik itt! - kezdem idegesen rángatni a korlátot, de a lány nem felel - Kérlek! - könyörgöm már nyugodtabban és halkabban de semmi - Mit mondott neked Pán, amiért nem felelsz? - kérdezem tőle, de ezt a kérdést inkább magamnak szánom - Kifoglak innen szabadítani, ígérem! - mondom neki, mire látom, hogy felkapja a fejét, s szája szélén megjelenik egy halvány mosoly.
Felpattanok a földről, és dühösen viharzok vissza a táborba. Úgy vágok át sorban az elveszetteken, mintha vihar tört volna ki hirtelen. Felix ered a nyomomba, de hajthatatlan vagyok, s amint meglátom Péterkét, rátámadok. Szó szerint. Háttal áll, és a vállánál fogva magam elé rángatom, és megragadom a pólójánál fogva. Mint a filmekben a bunkó a strébert.
- Idehallgass Pán! Nem vagyok a bábod, oké? Jobb lenne, ha azonnal kitálalnál! - üvöltöm a képébe, de ő csak röhög. Óvatosan ellök magától, én meg hátra lépek egyet.
- Okkal teszlek próbára. - közli hidegvérrel, mégis nyugodtan.
- Fogalmad sincs kivel szórakozol! - mondom neki, csökkentet hangerővel, és visszafordulok.
- Ez fenyegetés? - kiáltja utánam, de nem felelek, hanem dühösen előremeredve haladok a sátram felé, Felixxel a nyomomban.
Nem akarok senkivel sem beszélni, hanem kitalálni egy tervet, amivel kiszabadíthatom Wendyt. Csak így tudhatom meg az igazat. Hacsak....
- Felix! - torpanok meg hirtelen.
- Brooke, ne játszadozz Pánnal, mert abban ő a legjobb. - közli egyből, de én nem erre vagyok kíváncsi.
- Jó ez most hidegen hagy! - mondom el neki is, amit gondolok - Engem egy dolog érdekel. Mit akar tőlünk Pán? - kérdezem meg tőle is.
- Nem tudom. - válaszolja rögtön. Hazudik.
- Hazudsz. - mondom ki megint, amit gondolok - Baszki, hogy te sem mondasz semmit! - lököm el őt is magamtól, és megint megindulok.
Ki kell találnom valamit. Ki fogok találni valamit. Pán nem ússza meg ilyen könnyen. Ó, nem! Velem senki sem szórakozhat!
Beérek a sátorba, és mérgesen hanyatt fekszek az ágyon. Az agyam járni kezd. Kézzel nem tudom kitépni a ketrecet, így valahogy meg kell szereznem Péterke kulcsát. Visszaemlékezve a kulcs a nyakán lóg. A kulcsot csak két módon szerezhetem meg: Vagy megpróbálok vele jóban lenni, és mikor megölelem, óvatosan leszedem róla, vagy erőszakkal lerángatom. Mivel nem vagyok elég erős, marad az első választék. Remek!
Nagyot sóhajtok, és felkelek az ágyról. Megerőltetem magam, visszaindulok oda, ahol leordítottam a srác fejét. Még mindig ott van, de most egyedül. Nincsen körülötte egy elveszett se. Ő is zaklatottnak tűnik, de veszek egy mély levegőt, és elindulok felé. Hamar észrevesz, de ahogy rám néz, nem látok rajta dühöt, inkább bánatot. Vajon miért? Elé állok, és a földre szegezem tekintetem. Megpróbálok megbánt arcot vágni. Még jó, hogy jártam dráma táborba.  
- Beszélnünk kell...