Part four - What does Pan want?

Wendy épp válaszra nyitja a száját, mikor Pán bukkan fel. Persze, pont most. Dühös pillantást vet a lányra, viszont felém, pedig egy mosolyt villant.

- Brooke! Látom megismerkedtél Wendyvel. - áll meg mögöttem, én pedig felpattanok a guggolásból.

- Igen, és valami nagyon érdekes dolgot szeretett volna nekem mondani. - állok meg, összefont karral Péter előtt, aki megint szikrákat szór szemével, Wendy felé.

- Nemsokára beesteledik. Készülődnöd kéne. - közli, figyelembe sem véve, amit mondtam.

Pán megragadja a karomat, és eltessékel a lánytól. Mikor már elég távol leszünk tőle, kioldom magam a szorításból.

- Magyarázatot követelek, most! - ordítom a fiúnak, aki egy pillanatig ijedten, majd a másikban már kaján vigyorral néz rám.

- Wendy össze-vissza mond mindent. Elakar kergetni innen téged. - mondja, én pedig kérdőn pillantok rá.

- Miért akarna elkergetni? Most ismert meg. - tárom szét értetlenkedve a karjaimat, ő pedig közelebb lép hozzám, megint megragadja a kezemet pontosan a könyököm alatt, s mélyen a szemembe néz.

- Féltékeny rád. - válaszolja halkan, én mégis remekül hallom, olyan közel van hozzám - Amikor elmentem érte Londonba, akkor már rám volt kattantva. Mindent tudott rólam, és most, hogy itt vagy, féltékeny. - meséli, én pedig a szemeimet forgatom.

Most komolyan ilyen dumával akar beetetni? Ráfogok jönni, hogy mit akar tőlem, és Haydentől. - elrántom tőle a karom (megint), és szó nélkül elsétálok mellette. 

A sátorig meg sem állok. Bemegyek, és barátnőm egyből kiszúrja, hogy valami nincs rendben.

- Mi az? Nem volt meleg víz? - kérdezi viccesen, de én nem szólok - Na most komolyan!

- Pán titkol előlünk valamit. - közlöm Haydennel, aki egyből felpattan az ágyáról.

- Miről beszélsz? - indul meg felém, én pedig idegesen a hajamba túrok.

- Megtaláltam Wendyt...- kezdem a "mesét", de a lány közbevág.

- Már őt is? Komolyan, Csingiling hol bujkál? 

- Most nem ez a lényeg. - csitítom el - Wendy mondta, hogy Pán akar tőlünk valamit.

- Mit? - türelmetlenkedik Hayd, én pedig sóhajtok.

- Azt pont nem tudtam meg, mert Péterke pont akkor bukkant fel. - teszem mérgesen a csípőmre kezem.
Hayden nem szól, csak a fejét rázza, én pedig előveszem a hajszárítót, és erősen hiszek benne, hogy magától működjön, és voálá! Már is üzemel. Csurom vizes hajam, egyik pillanatról a másikra száraz, selymes és - mivel úgy szárítottam be - göndör lesz. Utána sminkelni kezdek, s a végén felkapok egy feszülős, fekete trikó szerűséget, meg egy rövid farmernadrágot. Amint kész leszek, már meg is jelenik két elveszett fiú a sátrunknál. Elkísérnek arra a helyre, ahol "beavattak" minket, Pán meg ott vár már. Kíváncsian várom, hogy milyen játékot talált ki nekünk.
A srác ott néz minket, és meggyújt egy tábortüzet. A fiúk megint elkezdenek táncolni és hülyülni. Nem értem mi van. Most nem játszani fogunk? - kérdezi a belsőhangom, én meg elindulok Felix felé, aki csak ül. Kicsit mintha bánatos is lenne.
- Felix, mikor kezdődik a játék? - érdeklődöm. Rám néz, de nem válaszol, és még el is megy tőlem.
Mi ütött mindenkibe? Hayden épp telefonál (biztos kívánt térerőt haha), én pedig az egyik fához vonulok, és egy üveg fehérborra gondolok, ami hirtelen a lábamnál terem. Felkapom, és sokat vacakolok a nyitásával. Tekintetemmel Pánt keresem, és mikor megtalálom, észreveszem, hogy ő már régóta engem nézhet. Végre sikerül kinyitnom a bort, és elkezdem az üvegből inni. A fiú figyelmesen néz. Nem mosolyog, nem néz ördögien, inkább úgy, mint aki épp most látja, hogy szerelme megcsalja, vagy nem is tudom. Egy szóval: érdekesen. Az üvegben egyre kevesebb már az alkohol, én pedig egyre jobban szédülök. Tudom, hogy hol a határ, és most fogom átlépni. Pán még mindig nem veszi le rólam tekintetét, és meg is indul felém. Ideér, majd kikapja a kezemből az üveget. Szédülök, de mégis jól érzem magam. Gátlástalannak.
- Hé! - kiáltok rá, és a félig üres borért nyúlok, de kis híján elesek.
- Nem kéne többet innod. - prédikál, én pedig szúrósan pillantok rá.
- Te ne mondd meg mit csináljak, amíg nem mondod el, hogy mire célzott Wendy! - mondom neki nehezen forgó nyelvvel, és kicsit meg is lököm a vállát. - Egyébként is, azt mondtad játszani fogunk, szóval hazug is vagy! - folytatom tovább a műsort, és egyre jobban élvezem, de Péterke kevésbé.
- Nem hazudtam, csak változott a terv, viszont ezek szerint jó is. - közli higgadtan, és leteszi a földre a piát. Persze tőlem távol. - Jobb lenne, ha visszakísérnélek a sátorba. Túl sokat ittál. - mondja. Dühösen meredek rá, de ő megragadja a karomat, és rángatni kezd. Bár lehet, hogy az alkohol miatt érzem úgy.
A sátorig kísér, és be is jön velem. Az ágynál óvatosan elenged, viszont én rá is esek egyből. Mellém ül, felsegít, majd vizet nyújt nekem. Nem akarom elfogadni, de mégis megteszem, és egy nagyot kortyolok belőle, utána visszaadom.
- Maradjon nálad! - rázza a fejét ellentmondóan, én meg vállat vonok, és leteszem a földre a palackot.
Most csöndben bámuljuk egymást, ami őszintén megnyugvást nyújt. Miközben nézem, alaposan végigmérem az arcvonásait. Nem csúnya. Sőt, egész helyes. A szeme tetszik a legjobban. - merülök bele a gondolataimban, de mellette szemem egyre fáradtabb lesz. Érzem, hogy elfogok aludni. Nem bírom az alkoholt.
Mocorgásra kelek fel. Mintha a párnám mozogna. Először azt hiszem, hogy még mindig részeg vagyok egy kicsit, de mikor kinyitom a szemem, nem érzem magam annak. Óvatosan felülök, és nyújtózkodom. Nagyon sötét van, este felé járhat.
- Felkeltettelek? - hallok meg egy halk hangot, amitől kicsit megijedek. Pán ül a párnám helyén. Vagyis gondolom ő volt maga a párnám.
- Rajtad aludtam el? - kérdezem zavartan, ő pedig nevetve bólint.
- Igen, de nem baj. - válaszolja higgadtan, mosolyogva.
- Meddig aludtam? - túrok fáradtan a hajamba.
- Nem sokat, körülbelül egy órát. - mondja, én pedig a homlokom dörzsölöm.
- És nem unatkoztál, míg én párnának használtalak? Miért nem keltettél fel? - kérdezősködöm, ő pedig elneveti magát az aggodalmamon.
- Nem akartalak megzavarni. - feleli lazán, én pedig elmosolyodok.
Hát ezt az oldalát is megismerhetem Pánnak. Nem gondoltam volna hogy törődik is az emberrel. Hirtelen Hayden ágyára siklik a tekintetem, ami üres.
- Hol van Hayd? - érdeklődöm a fiútól, aki vállat von.
- Nem tudom, de megkereshetjük. - ajánlja fel, én pedig fel is pattanok az ágyról.
Egy kicsit még érzem, hogy szédülök, így Pán átkarol, és eleinte úgy segít. Útközben szólok neki, mikor már jobban vagyok, és akkor elenged. Visszatérünk a "buli" helyszínére, ahol meg is látom a barátnőmet. Egy farönkön ül, pár elveszett fiúval körülötte, akik a telefon kijelzőjét bámulják. Odasétálok hozzájuk, hogy meglessem mit csinálnak. Egy játékkal játszanak. Megköszörülöm a torkomat, hogy észrevegyék, hogy itt vagyok. Egyből minden szem rám szegeződik.
- Zavarok? - kérdezem nevetve, mire Hayd lezárja a telefonját, és elém áll.
- Nem, dehogy. - válaszolja, és zsebre vágja a készüléket - Hol voltál eddig? - fonja össze kérdőn a karjait, én pedig megragadom a csuklóját és magammal húzom, oda ahol nincs ennyi ember.
- Van kedved egy kis csajos, csöpögős lelkizéshez? - érdeklődök óvatosan, ő pedig bólint.
Elbúcsúzunk a többiektől, és visszamegyünk a sátorba, mert ott senki sem zavarhatja meg a csevegést. Belépünk, és leülök az ágyra, ő pedig a bőröndjéből kezd kipakolni - nekem is ki kéne végre - én pedig leülök az ágyamra.
- Közben hallgatlak! - mondja, rámolás közepette.
- Oké. - veszek egy mély levegőt - Azt hiszem tetszik nekem Pán. - ismerem be, mire ő felkapja a fejét.
- Tessék? Miért? Olyan fiatalnak néz ki. - neveti el magát.
- Okos, és bár tényleg van benne valami kisfiús báj, de nem olyan gyerekes, mint a többi. - ecsetelem.
- Akkor bilincseld le a vonzerőddel! - tanácsolja komolytalanul.
- Persze. - forgatom a szemeimet.
- Most mi van? Azt mondtad rossz pasis döntéseket akarsz hozni. - emlékeztet, én pedig mosolyogva vállat vonok. Igaza van.

Másnap Hayd keltegetésére kelek ki az ágyból. Most vagyunk itt harmadik napja. Durva. Kinyitom a szemeim, és összeráncolom a homlokom.
- Mi az? - kérdezem ásítozva, és felülök az ágyon.
- Elkísérsz a fürdőig? - teszi össze tenyereit könyörgően. Nagyot sóhajtok.
- Hát hogy a pokolba ne. - válaszolok nevetve, és kitakaródzok.
Felpattanok és - az immáron nem a bőröndben csücsülő - ruháimhoz lépek. Hosszas gondolkodás után végül kiegyezek egy fekete short, és fekete haspóló mellett. Mire kész leszek, Hayd már fürdőruhástul, mindenestül vár rám az "ajtóban".
Miután elkísérem barátnőm, elindulok visszafelé. Csak visszatalál majd. Ahogy megyek, szembetalálom magam egy ismerős hellyel. Itt hallottam tegnap Wendy jajveszékelését. - állapítom meg magamban, és elindulok oda, ahol találkoztam vele - hátha most megtudom tőle, hogy mit akar Pán - . Elsétálok, és egyből észre is veszem a ketrecet, amibe be van zárva. Odaakarok menni hozzá, de nem tudok, mert nincs egyedül. Péter guggol a börtön előtt, és dühös pillantással mered Wendyre. Valamit mond is neki. Megpróbálom leolvasni a szájáról, hogy mit hangoztat, de a helyzet reménytelen. Óvatosan közelebb megyek hozzájuk, hátha hallok valamit. Nem vesznek észre, így jó úton haladok. Egy cserje mögé bújok el, és ott hallgatózok.
- Ne beszélj többet velük, értetted? - hallom meg végre Pán dühös, érces hangját.
Wendy nem szól egy szót se, csak hüppögését hallom. Nagyon sajnálom, viszont nem tehetek semmit. Ijedtemben hátrálni kezdek, de hanyatt esek. Landolásom, hangos, és még egy bot is megreccsen alattam - bár lehet, hogy az csont volt - . Péterke persze egyből felfigyelt a zajra, és máris előttem termett. Vagyis inkább felettem. Dühösen mered rám, aztán sóhajt egyet, s kezét nyújtja felém. Nem fogadom el a segítő kezet, magamtól felállok, és leporolom ruhámról a koszt. Összefonom mellkasomnál karjaimat, majd magyarázatot követelően pillantok rá.
- Most már tényleg itt az ideje, hogy elmondj mindent! - követelem tőle mérgesen.
- Tudok egy jó játékot. - persze már megint egy játék - Tedd össze te magad a darabokat! - mondja, és elsétál mellettem.
Végignézem, míg egyre távolodik, majd Wendyhez rohanok. Leguggolok mellé, de kerüli a szemkontaktust. Szemei vörösek, arcán pár könnycsepp csordul végig, teste remeg.
- Hé, hé! Wendy minden rendben? - próbálok hozzá könnyedén szólni.
- El kell menned innen, Brooke. - mondja válasz helyett, szipogva.
- Nem megyek el! Wendy, segítened kell nekem! Tudni akarom, hogy mi folyik itt! - kezdem idegesen rángatni a korlátot, de a lány nem felel - Kérlek! - könyörgöm már nyugodtabban és halkabban de semmi - Mit mondott neked Pán, amiért nem felelsz? - kérdezem tőle, de ezt a kérdést inkább magamnak szánom - Kifoglak innen szabadítani, ígérem! - mondom neki, mire látom, hogy felkapja a fejét, s szája szélén megjelenik egy halvány mosoly.
Felpattanok a földről, és dühösen viharzok vissza a táborba. Úgy vágok át sorban az elveszetteken, mintha vihar tört volna ki hirtelen. Felix ered a nyomomba, de hajthatatlan vagyok, s amint meglátom Péterkét, rátámadok. Szó szerint. Háttal áll, és a vállánál fogva magam elé rángatom, és megragadom a pólójánál fogva. Mint a filmekben a bunkó a strébert.
- Idehallgass Pán! Nem vagyok a bábod, oké? Jobb lenne, ha azonnal kitálalnál! - üvöltöm a képébe, de ő csak röhög. Óvatosan ellök magától, én meg hátra lépek egyet.
- Okkal teszlek próbára. - közli hidegvérrel, mégis nyugodtan.
- Fogalmad sincs kivel szórakozol! - mondom neki, csökkentet hangerővel, és visszafordulok.
- Ez fenyegetés? - kiáltja utánam, de nem felelek, hanem dühösen előremeredve haladok a sátram felé, Felixxel a nyomomban.
Nem akarok senkivel sem beszélni, hanem kitalálni egy tervet, amivel kiszabadíthatom Wendyt. Csak így tudhatom meg az igazat. Hacsak....
- Felix! - torpanok meg hirtelen.
- Brooke, ne játszadozz Pánnal, mert abban ő a legjobb. - közli egyből, de én nem erre vagyok kíváncsi.
- Jó ez most hidegen hagy! - mondom el neki is, amit gondolok - Engem egy dolog érdekel. Mit akar tőlünk Pán? - kérdezem meg tőle is.
- Nem tudom. - válaszolja rögtön. Hazudik.
- Hazudsz. - mondom ki megint, amit gondolok - Baszki, hogy te sem mondasz semmit! - lököm el őt is magamtól, és megint megindulok.
Ki kell találnom valamit. Ki fogok találni valamit. Pán nem ússza meg ilyen könnyen. Ó, nem! Velem senki sem szórakozhat!
Beérek a sátorba, és mérgesen hanyatt fekszek az ágyon. Az agyam járni kezd. Kézzel nem tudom kitépni a ketrecet, így valahogy meg kell szereznem Péterke kulcsát. Visszaemlékezve a kulcs a nyakán lóg. A kulcsot csak két módon szerezhetem meg: Vagy megpróbálok vele jóban lenni, és mikor megölelem, óvatosan leszedem róla, vagy erőszakkal lerángatom. Mivel nem vagyok elég erős, marad az első választék. Remek!
Nagyot sóhajtok, és felkelek az ágyról. Megerőltetem magam, visszaindulok oda, ahol leordítottam a srác fejét. Még mindig ott van, de most egyedül. Nincsen körülötte egy elveszett se. Ő is zaklatottnak tűnik, de veszek egy mély levegőt, és elindulok felé. Hamar észrevesz, de ahogy rám néz, nem látok rajta dühöt, inkább bánatot. Vajon miért? Elé állok, és a földre szegezem tekintetem. Megpróbálok megbánt arcot vágni. Még jó, hogy jártam dráma táborba.  
- Beszélnünk kell...