2016. április 23., szombat

Part three - The trouble is begin

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/c1/72/b2/c172b282cca231249843ae0bbd5ddd63.jpgNyílnak az álomból szemeim, és egyből az ugrik be, hogy máris letelt egy nap. Nyújtózkodni kezdek, és mikor már minden egyes testrészem jól kinyújtottam, a mellettem lévő ágyra nézek. Üres. Haydennek ott kéne aludnia, de sehol sincs. Felkelek, és kimegyek a sátorból. Sehol senki. Olyan mintha egy rossz rémálomban lennék. Egyedül egy szigeten. Egy ijesztő szigeten. Visszamegyek gyorsan a sátorba, hogy magamra kapjak valamit, hogy ne pizsamába menjek felfedezőútra. Elkezdek körbe sétálni, és valakire rábukkanni.
- Bakker, miért van ilyen sötét? - kiáltok fel haragomban.
- Mert sok a fa. Beárnyékolnak mindent. - hallok meg a hátam mögül egy hangot.
Megfordulok, és észreveszem Pán Pétert. Megint egy fának dől, de most a körmét babrálja. Felé sétálok, és tekintete végre rám siklik.
- Hol van Hayden? - vonom kérdőre, de ő csak vigyorog, és nem felel - Süket vagy? Bocsi nem tudok kézjelekkel beszélni.
- Hívhatlak elveszett lánynak? - kérdezi, figyelembe se véve azt, amit mondtam.
- Te hülye vagy? - tárom szét a karjaimat értetlenül - Miért nincs itt senki?
- Nyugi, a barátnőd jól van. - mondja, és elindul felém - Vagyis reméljük.
- Hol van? - kérdezem meg már harmadjára is, egyre türelmetlenebbül.
- Valahol az erdőben. Egyedül. - válaszolja nevetve. Próbálom megőrizni a nyugalmam.
- Miért van egyedül? - szegény biztos megvan ijedve.
- Éjszaka elhurcolták valahova az elveszett fiúk a kérésemre. - ecseteli teljesen nyugodtan, de én már annak határán vagyok, hogy az öklöm hamarosan a képében fog landolni.
- Miért? - folytatom az informálódást, hangom halk és éles.
- Mert tegnap modortalan voltál. A szigetemre engedlek, és te gúnyolódsz. Ez fáj, Brooke. - teszi a szívéhez a kezét.
- Te nem vagy normális. Megyek megkeresem. - közlöm vele hidegvérrel, de mikor elindulnék, az utamba áll. Hirtelen előránt egy kardot és a magasba emeli. Hátrálni kezdek.
- Gyertek fiúk! - ordítja a magasba, én meg ijedten pillantok rá.
Az elveszettek futótűzként jelennek meg mindenütt. Valaki egy faüregből jön elő, páran pedig a sátrak mögül.
- Ez nem valami biztató. - nézek körbe rémültem, Pán egyre közelebb lép hozzám.
- Játszunk! - kiáltja, miközben az arca csak pár centitől van az enyémtől, lehelete az ajkamat simogatja.
Két srác hátrafogja a kezemet, egy másik a szám elé helyezi mancsát. Idegesen rázom magam összevissza, rugdalózok, mint valami idióta, de hiába. Túl erőben vannak. A szememre kötést raknak.
Egy idő után csendben tűröm az egészet, és megvárom, hogy hova visznek. Mikor megállunk, elveszik a számtól a kezüket, én meg azonnal elkezdek dumálni.
- Ajánlom, hogy elmondjátok, hogy hol van Hayden, vagy különben...- szájalok, de közbevágnak.
- Vagy különben mi lesz? - hallom meg Péter hangját, én pedig az ajkamba harapok, hogy visszafogjam magam.
Nem szólok már, megvárom míg leveszik rólam a kötést. Mikor lekerül rólam, elsőnek Pánt látom meg, aztán mögötte pár elveszett srácot. Gúnyosan pillantok rájuk, és elgondolkodom, hogy mit akarnak most tenni velem. Hirtelen körém állnak, és fáklyákat gyújtanak, Pán meg elővesz egy csőalakú sípszerűséget és fújni kezdi, de nem hallok semmit. A fiúk leteszik a tűzet, s körbe-körbe kezdik táncolni a sípost. Nem értem, hogy mi történik körülöttem, és Péter is leteszi a fuvola féleséget. Kaján vigyorral pillant rám, aztán pedig az elveszettekre néz. Mi történik itt? 
A táncoló fiúk mögött veszem észre Haydent. Felixxel beszélget, és engem néznek. Megindulok feléjük, kikerülve Pánt.
- Hol voltál? Jól vagy? - kérdezem meg gyorsan barátnőmet, aki csak felvont szemöldökkel nézz rám.
- Miért ne lennék jól? - pillant rám kérdőn, a szavakat lassan, hangsúllyal mondja.
- Reggel nem találtalak, és Pán Péter azt mondta, hogy az elveszett fiúk elvittek téged valahova az erdő közepébe. - hebegem zavartan, ő pedig összenéz Felixxel.
- Nem vittek sehova. Reggel korán felkeltem, mert nyomta az ágy a hátam. Aztán kimentem, és pár srác elhozott ide, hogy beavasson, úgy mint most azt veled teszik. - közli higgadtan, én meg döbbent tekintettel hallgatom.
- Szóval téged elhoztak ide? Erőszak nélkül? - kérdezek vissza, mire bólint egyet, és látszik rajta, hogy nem igazán ért engem - Értem, csak az a vicces, hogy engem elrángattak ide erőszakkal. Aztán az a srác, aki azt állítja, hogy ő Pán Péter, az meg a képembe ordította, hogy "Játszunk!". - idegeskedem, de látom, hogy Hayd és Felix jót szórakoznak rajtam.
- Mondtam, hogy ha játszadozol Pánnal, ő is azt teszi, s ellenségek lesztek. - szólal meg végre a srác is.
- Pontosabban csak annyit mondtál, hogy ellenségévé tesz, de azt, hogy konkrétan a szívbajt hozza majd rám, azt elhallgattad előlem. - förmedek rájuk, majd otthagyom őket.
Visszamegyek, és Pán elé állok. Látja rajtam, hogy beszélni szeretnék vele, így elhallgattatja a többieket. Rám néz smaragdzöld szemeivel, és várja, hogy megszólaljak.
- Sajnálom. - nyögöm ki végül.
- Mit? - kérdez vissza nevetve.
- Hogy bunkó voltam veled az első nap. - sóhajtok, és végre egy őszinte, nem gúnyos mosolyt látok meg az arcán.
- Én is bocsánatkéréssel tartozom. - ismeri be.
- Miért? - fonom össze a karjaimat, somolyogva.
- Hogy reggel úgy rád ijesztettünk. - teszi a vállamra a kezét, és szeméből a megbízhatóság tükröződik vissza.
Most, hogy "szent a béke" köztem, és Péterke között, tényleg tökéletes minden.Visszamegyek barátnőmhöz, szemeimet forgatva.
- Na itt vagyok, csak tisztáztam a dolgot Pánnal. - teszem csípőre a kezem.
- Miért? Mit kellett tisztázni? Megint bajba keveredtél? - kérdezi Hayden szemeit forgatva.
- Haha nagyon vicces. - csapom meg a vállát az öklömmel.
- Au! - kiált fel.
- Inkább menjünk, nézzünk még körbe a szigeten. - nyújtom a karom, hogy felsegítsem őt Felix mellől.
- Én a helyetekben nem mennék sehova Pán engedélye nélkül. - avatkozik bele Felix.
- Nem kell nekem senki engedélye. - nézek szúrósan a srácra, majd elindulunk Haydennel.
Először a partra megyünk ki, és ott sétálunk körbe. Legalább itt van egy kis fény. Gyaloglás közben szembetalálkozunk egy "régi ismerőssel". Hook sétál velünk szemben, s mikor meglát minket, dühösen mered ránk.
- Még mindig elég dögös. - súgja oda nekem a barátnőm, és elkezdünk kuncogni.
- Szépen leráztatok tegnap. - indul meg felénk, mérges pillantása után.
- Bocsi félkar, de eljött értünk a felmentősereg. - nevetem el magam.
- Még mindig azt mondom, hogy jobban tennétek, ha elmennétek innen. Pán kisfiúnak látszik, de egy átkozott démon. - mondja, és elmegy mellettünk.
Hayden utána fordul, és elkezd érte nyúlni a levegőben, de a vállánál fogva visszafordítom, hogy folytassuk az utunkat.
- Na, de na! Miért rázzuk le mindig a jó pasikat? - rimánkodik, én meg elmosolyodom.
- Most ő rázott le minket. - figyelmeztetem, és egy szomorú tekintettel beletörődik.
Folytatjuk utunkat, visszatérünk az erdős részre. Vagy ahogy én hívom: "Sohanincsnapfényország". Ki kell találnom valami jobb nevet neki. Ahogy sétálunk orromat egyre jobban csípi valami maró bűz.
- Itt valami rothad. - közlöm viccesen Haydennel, aki csak furán bámul maga elé.
- Vagy inkább valaki. - nyel egy nagyot, és mutat amerre nézett eddig.
Az a férfi feküdt a földön, aki elhozott minket ide. Torka elvan vágva, és a saját vérében fekszik. Teste körül legyek szálldosnak. Nem bírom a látványt, így elfordulok.
- Szerinted ki tette? - kérdezi meg óvatosan barátnőm, én meg gondolkodni kezdek.
- Hook jött el erről az irányból, és nagyon azt akarja, hogy eltűnjünk innen. - mondom neki, és látom rajta, hogy nem örül, amiért ezt gondolom.
- És ha Pán volt? Vagy valamelyik elveszett fiú? - próbálkozik, de a fejem rázom.
- Nem létezik. Kisfiú mind, plusz nem tudom. Nekem nem tűnnek ijesztőnek. Hook annál inkább. - sóhajtom, és pillantásom újra a hullára esik. Ez csak az én hibám. Mardos a bűntudat, és sírni van kedvem, de mutatnom kell Hayd felé, hogy nincsen gond.
- A jó pasikkal csak a baj van. - sóhajt egyet, én meg együtt érzően bólintok.
- Jobb lenne, ha szólnánk a többieknek. - tanácsolom, és kikerülve a holttestet, visszamegyünk a táborba.
Amint meglátom Pánt, sietősen megindulok felé, hogy elmondhassam mi történt. Mikor meglátja, hogy zaklatottan loholok, kérdőn pillant rám. Nehéz megszólalnom. Bár nem ismertem a tagot, csak pár órára, azért ez eléggé durva eset. Velem, vagy akár Haydennel is megtörténhetett volna.
- Nem egyedül jöttünk a szigetre...- erőt veszek magamon, s belekezdek a sztoriba - Egy latin férfi hozott el minket ide, akit hamar leráztunk, és most...- veszek egy mély levegőt, és próbálom visszafojtani könnyeimet - halottam találtunk rá. - fejezem be végül, és látom Pán arcán, hogy ő sem fogadja ezt jól.
- Ugye nem hiszed azt, hogy közöm lenne ehhez, vagy bármelyik elveszettnek, ugye? - kérdezi mélyen a szemembe nézve, és félénken bólintok egyet - A szigeten már régóta ólálkodik egy kalóz, Hook. Bosszús, mert a Jolly Roger nevezetű hajója tönkrement, és azt hiszi, hogy közünk van hozzá. Egy igazi szociopata. Nem a latin férfi volt az egyetlen áldozata. - meséli, én meg nagyot nyelek.
- Találkoztunk már Hookkal. Előbb, mint Felixxel. Akár mi is lehettünk volna az áldozata, és nagyon akarta, hogy eltűnjünk innen. Miért? - informálódok tovább.
- Nem tudom. Sosem tudni mi jár a fejében, de velem, biztonságban lesztek! - teszi nyugtatóan a vállamra kezét, én meg halványan elmosolyodom, és egy köszönöm féleséget motyogok.
Pillantásom hirtelen átsiklik Haydenre, aki frusztráltan áll pár méterrel odébb, és rám vár. Nem tudhatja meg, hogy a kalóz akár minket is megölhet, és nem figyelmeztetésképpen végezett a fickóval, hanem mert elmebeteg. Szó nélkül elsétálok Pánttól, és a sátramhoz megyek. Leülök az ágyamra. Tenyerembe temetem a fejem. Bajba sodortam a legjobb barátnőmet, és meghalt miattam egy ember. - súgja a bűntudatom. Érzem, ahogy a tenyerem egyre nedvesebb lesz, s nem az izzadságtól. Sírok. Elveszem a kezem arcomtól. Tiszta fekete az elfolyt sminktől. Ez egy kicsit megmosolyogtat, és előveszem a tükrömet, meg egy zsebkendőt. Letörlöm a festéket magamról, majd hátradőlök az ágyon. Ez a hely az álmom. Nem hagyhatom itt. Pán azt mondta megvéd.
A gondolat menetemet Felix szakítja meg. Amint meglátom, felülök az ágyon, s halványan rámosolygok. Leül mellém, egy ideig némán nézzük egymást.
- Minden rendben? - szólal meg végül, én meg a fejemet rázom.
- Nincs. - válaszolom halkan, hangom kicsit rekedtes.
- Nem kell félned Hooktól. Ha nem hagyjátok el a tábort, biztonságban vagytok. Pán vigyáz rátok! - békéltet.
- Nem félek attól a félkezű idiótától. Csak meghalt egy ártatlan ember. Miattam! - ismerem be, és érzem, ahogy megint előjönnek a könnyeim.
A srác átkarol, és magához von. Bár nem ismerem, de jólesik a nyugtató ölelés, így viszonozom. Vállára hajtom homlokom, és ruhájába kapaszkodom, mint egy csecsemő. Kiengedem érzelmeimet. A fiú keze végigsiklik a hátamon.
- Ne büntesd magad! - mondja halkan, de én még mindig nem tudok megszólalni. Elengedem az ölelést, és letörlöm kezemmel a könnycseppeket. 
- Köszönöm! - szipogom, ő pedig rám mosolyog.
Az idilli pillanatot Pán és Hayden törte meg, ahogy beléptek a sátorba. Mindketten értetlenkedve néztek ránk.
- Gyere Felix! Hagyjuk magukra a lányokat. Pihenjenek, mert este játszani fogunk, egy nagyon élvezetes játékot. - szólal meg először Péter, és a barátja, mint hűséges kutya, megy is.
Hayden levergődik mellém, és látom a szemén, hogy ő sem lépett túl a dolgon, viszont nem sírt. A sminkje még most is tökéletesen áll rajta, míg én úgy nézek ki mint egy bányarém. Pedig a nagyját már leszedtem. Egymásra nézünk, és meg sem kell szólalnunk. Annyi ideje vagyunk barátok, hogy már tudjuk mit gondol a másik. 
Feltápászkodom és a bőröndömhöz igyekszem. Kutakodni kezdek benne, még elő nem halászok egy törülközőt, egy tusfürdőt, egy sampont, fürdőruhát és egy váltóruhát. 
- Őrködnél a sátor előtt, míg átveszem a fürdőruhát? Keresek egy helyet, ahol megmosakodhatok nyugodtan. - szólok oda a barátnőmnek, aki bólint egyet, és szó nélkül kimegy.
Leveszem a ruhát, és lengén behajítom a bőröndöm szennyesnek szolgáló részébe. Felkapom a fekete bikinimet, és belebújok papucsomba, a törülközőt meg magam köré tekerem. Mikor végzek, kilépek a sátorból, és rámosolygok Haydre, majd felfedező útra indulok. Felfedezem, hogy hol tudok nyugodtan fürdeni. Végigsétálok egy szimpatikus ösvényen, ahol nincs olyan sötét, mint a legtöbb helyen.
- Hova mész? - hallok meg hirtelen a hátam mögül egy fiú hangját. Az egyik elveszett az.
- Fürdeni. - felelem lazán, meg sem állva.
- Mehetek veled? - kérdezi hangnemet váltva, és most már nem sétálok tovább. Elé állok, és gúnyosan rávigyorgok.
- Kopj le perverz! - lököm meg a vállánál, annyira, hogy hátraesik én meg büszkén megyek tovább.
Sokáig sétálok, de sehol sem találok egy elrejtett forrást, mint ami a filmekbe van. Ha más nem, marad a part. Elindulok a tengerpart felé, amikor útközben vízcsobogást hallok. Bingo! Egy fa mögül jön a hang. Elindulok az irányába, és a legeldugottabb zugban találok egy vízesést, és a leendő kádamat. Ide fogok mindig lejárni fürdeni.
A törülközőt kiterítem a partra, és bemászok a vízbe. Kellemes a hőmérséklete. Úszkálni kezdek benne, ami megnyugvást ad. Elfelejtődik minden gondom, s csak arra koncentrálok, hogy milyen jó helyen vagyok. Ki kell kapcsolnom! Azért jöttem ide. Elúszok a vízesésig, és alámászok. A víz folyamatosan ömlik a vállamra. Masszírozó, és egyben simuló érzést nyújt. Egy kicsit még élvezem a vizet, aztán elkezdek tisztálkodni. Mikor végzek, sietősen megyek a törülközőmért, hogy ne fagyjak szét. Alaposan megtörlöm hajkoronámat is, mikor recsegést kezdek hallani, ami az egyik bokor mögül jön. Gyanakodva elindulok a zaj irányába, és bekukucskálok a cserje mögé, de nem látok semmit, vagy senkit. Vállat vonok, és elkezdek visszafelé menni.
- Haló? Ki van ott? - hallok meg hirtelen egy lány hangot, a tábor felé menet.
Nem tudom mire vélni. Azt hittem, hogy rajtunk kívül nincs más lány itt. Ha ez csingiling, vagy Wendy lesz, akkor dobok egy hátast.
Elsétálok oda, ahonnan a lányt hallottam, és egy ketrecre bukkanok. Ott ül az a lány. Barna, göndör fürtjeiben egy fehér masni van fogva, ruhája a hálóinghez hasonlít. Leguggolok elé, és ijedten pillantok rá. Nem értem, hogy ki ez a lány, és miért van ide bezárva.
- Szia, te ki vagy? - kérdezem meg tőle.
- Wendy vagyok. Wendy Darling. - mutatkozik be, hangja halk és félénk. Ja, és én meg most fogok hanyatt vágódni.
- Na ne bassz már. - vágom rá ösztönösen, Wendy meg ijedten néz rám.
-Tessék? - kérdezz rá, én meg legyintek egyet.
- Semmi, csak meglepődtem, hogy te is itt vagy. - ismerem be neki, de látom rajta, hogy még mindig nem érti a helyzetet.
- Miért? Ismersz? Ki vagy? - faggatózik.
- Nem lényeges. A kérdés az, hogy miért vagy ide bezárva, és hogy mióta vagy itt.
- Hát nem is tudod? Azért vagyok itt amiért te is! - feleli.
- Azért mert elakartál ide jutni? - teszem fel a költői kérdést, és ettől elmosolyodik.
- Azért is, de Pán itt fog tartani téged is, ahogy engem is. - mondja szomorúan, és még mindig nem értem.
- Mióta vagy itt? - informálódok tovább, hátha megtudom, hogy miről van szó.
- Ezerhétszázkilencvenben kerültem ide. - válaszolja, én meg ledöbbenek.
Miért van itt már több' kétszáz éve? Miért tartja itt Pán? Mit akar tenni velem? - teszem fel a kérdéseket magamnak, de talán tőle kéne.
- Miért nem mentél még haza? - puhatolódzok.
- Az öcséimért tettem. Vagy én, vagy ők maradnak, én meg vállaltam helyettük, de azóta Pán látta bennem a hasznot, és nem akar elengedni. Viszont ha te is itt vagy, én már hamarosan távozhatok, de ez nem biztos.
- Mi haszna van Pánnak belőlünk? ....

2016. április 17., vasárnap

Facebook csoport

Sziasztok elveszettek!
Mivel elég hamar ilyen sokan lettünk (és ezt nagyon köszönöm), ezért gondoltam csinálok egy facebook csoportot, ahol kibeszélhetjük a történetet. Elmondhatjátok, hogy mi tetszett, s mi nem az utóbbi részekben, kiket shippeltek, és még különféle szavazások is lesznek!
Csoport megtekintéséhez Katt ide!
- Faith

2016. április 15., péntek

Part two - Welcome to Neverland

http://45.media.tumblr.com/c2c1c83223aaf5fcc29456c1f2f225fe/tumblr_myhhs5cuUQ1t0suaeo8_500.gif
Útnak indultunk a Bermuda-háromszög közepébe. Mindhárman féltünk attól, hogy belehalunk, de mégis ott van az a csipetnyi remény, ami miatt rávettük magunkat, hogy elmenjünk. 
A motorcsónak még gyengén siklik a vízen, érezni lehet a víz sós illatát, és minden olyan kellemes. Kivéve a hangulat. Hayden némán ül, s a cipőjét vizsgálja, a balek, aki meg háromszázötven dollárért elvisz minket, a lehetséges halálba, csendben figyeli az utat, és a koordinátára összpontosít.
Lassan elhagyjuk a Bahama-szigeteket, és már is benne vagyunk abban a titokzatos háromszögben, viszont még mindig minden rendben van, A nap süt, a hullámok gyengék. Akkor már egy kicsit megkönnyebbülünk. 
Már este kilenc van, és még mindig a háromszögön belül vagyunk, de viharnak semmi jele.
- Mikor érünk oda? - kiáltom előre türelmetlenkedve.
- Még egy jó pár óra! Lesz éjfél, mire odaérünk. Aludjatok csak, úgy gyorsabban telik az idő! - feleli a "kapitány".
- Na azt már nem! - tiltakozik Hayden - Még simán lehet vihar, vagy bármi. Én be nem alszok! 
- Én viszont igen. - vonom meg a vállam, és előveszek a bőröndömből egy paplant meg egy párnát. Felkészültem minden esetre.

- Hé! Brooke! Ébredj! - hallom meg mélyálomból, barátnőm jajveszékelését.
- Nyugi! Fent vagyok, fent vagyok! - dörzsölöm álmosan szememet, majd kinyitom.
Ott van. Pár méter választ el egy szigettől, ami szinte biztosan Sohaország lehet, és még élünk!
- Ez az? - kérdezem, remegve az örömtől.
- Tuti! Hallod, úristen! Kár, hogy bealudtál! Egy pillanatra még nem volt itt semmi, csak a végtelen óceán. A pasas már feladta volna, mikor egy dörgést hallottunk, és hirtelen nagy szél csapta meg az arcunkat, és és egyszer csak ott termett! - mutat a sziget felé, én meg érzem, hogy fülig ér a szám.
Kiérünk a partra, s leszállunk a csónakról. Hajós barátunk is csak ámul-bámul, rögtön elő is kapja mobilját pár selfie készítéséhez. El sem hiszem. Itt vagyunk! A földre vetem magam, mint egy dilinós, és belemarkolok a meleg homokba. Hayden furcsa pillantást vet rám, majd megrázza a fejét, rám hagyva a dolgot. Felkelek, s leporolom magamat.
- Irány felfedezni! - lelkesedem, mire Hayden a dzsungel felé pillant.
- És mi van ha eltévedünk? - sóhajtja, én meg hevesen rázni kezdem a fejem.
- Nem fogunk! - teszem vállára a kezem nyugtatóan, és rámosolygok.
- Na és a taggal mi lesz? - biccent a lány, selfiező barátunkra.
- Hagyjuk itt. - vonom meg a vállam, és elindulok a rengetegbe.
Hayden sietősen vonszolja utánam magát és a bőröndjét, mikor észreveszi, hogy elindultam.  Az erdő mély és sűrű.
- Mennyi ideje gyalogolunk? Leszakad a karom, olyan nehéz ez a bőrönd! - nyafogja Hayden, és be kell ismernem, igaza van. Már én sem bírom.
- Hát körülbelül öt perce. - sóhajtok és megállok. Megrázom a kezemet, mert már teljesen elzsibbadt.
- És hol vagyunk? - néz körbe Hayd.
- Mi vagyok én, térkép bazd meg? - nézek rá kérdőn, majd letörlöm homlokomról a verejtéket - Hol a fenébe van ez a Felix gyerek?
- Jobban tennétek, ha visszafordulnátok! - hallok meg hirtelen egy mély férfihangot a hátam mögül.
Megfordulok, és egy húszas férfit látok, kalóz jelmezben, kisminkelt szemekkel. Bár mentségére szóljon, nem rossz pasi.
- Oh! A felmentő sereg! - indulok el felé - El tudnál vezetni ahhoz a Felixhez, vagy kihez? - térek rá gyorsan a lényegre.
- Nem hallottad? Menjetek innen, még nem késő. - ismétli meg önmagát, és már épp reagálnék erre a modortalanságra, mikor egy tapintást érzek a vállamon.
- Jobban tennénk ha hallgatnánk rá. - mondja Hayden, de én csak a fejemet csóválom.
- Látom nem ismersz - nézek továbbra is a kalózruhásra, figyelembe sem véve a lány szavait - Nem azért kockáztattam az életemet, hogy utána visszamenjek. Hajthatatlan vagyok, szóval vagy a segítségeddel, vagy nélküle, de megkeressük Felixet. - pillantok rá szúrósan, mire ő csak egy mély levegőt vesz.
- Rendben, de nem hagyhatom, hogy egyedül menjetek. Ez az egész sziget egy hatalmas istenverte csapda. - közli, én és a barátnőm összenézünk.
- Szóval tudod, azért a neved elárulhatnád! - szólal meg egy kis idő után Hayden, a kalóz meg felnevet.
- Killian Jones vagyok, de mindenki csak Hooknak hív. - mutat a kampójára, én meg csak döbbenten bámulok rá.
- Hook? Mint Hook kapitány? - kérdezek gyorsan vissza, ámulva.
- Igen. - feleli, gyanúsan pillantva.
- Hát ez vicc. Szóval drága Brooke, azt mondod, hogy itt vagyunk Sohaországban Hook kapitánnyal, mi? Már csak az a kicseszett Pán Péter hiányzik! - súgja nekem Hayden, szúrósan.
- Nyugi! Ura vagyok a helyzetnek! - súgom vissza neki, majd "Hook"-ra mosolygok. - Én Brooke vagyok, a barátnőm meg Hayden! - nyújtom a kezem, és belemarkolok a kampójába. - Nos Kapitány, vezess minket! - engedem el, s rá villantom a legangyalibb mosolyomat.
- Kövessetek! - invitál minket, mi meg egy picit lemaradva utána megyünk.
- Aaa! Milyen kék a szeme! - mondja oda nekem Hayd, én meg csak mosolygok rajta.
- Mi az? Bejön neked? - lököm oldalba, ő meg csak nevetve a fejét rázza.
Sokáig sétálunk, már a nap is felkelt. A kezeim, és a lábaim majd leszakadnak. Nem mertem, és most sem merek szólni, mert félek ha megállunk, kárba megy egy csomó idő. Egyre beljebb merészkedünk, és a sok fa elveszi a fényt. Olyan sötét van, mintha megint este lenne. Nemsokára Hook szól, hogy álljunk meg, és várjunk rá. Körülnéz, mert elvileg most vagyunk jó helyen, még sincs sehol senki. Leülök egy sziklára és várni kezdünk. Percek telnek el, míg lépteket hallunk. Felpattanok, hogy megnézzem Hook jött-e vissza, de nem. Egy magas, szőke, fiú lép ki az egyik fa mögül. Szakadt ruha van rajta és kapucni, kezében meg valami bunkó, vagy nem is tudom. Nagyon vigyorog ránk, de én csak kérdő pillantással meredek felé.
- Üdv Sohaországban! - tárja ki a karjait üdvözlően, és egyből leesik, hogy ki a srác.
- Felix? - kérdezem vidáman, ő meg bólint egyet, és még mindig mosolyog. Mintha ráfagyott volna.
- Kövessetek! - mondja, én meg már indulnék utána, de valami visszaránt. Vagy inkább valaki.
- És mi lesz Hookkal? - duruzsolja a fülembe Hayden.
- Valami biztos. - reflektálok nevetve, és felkapom a bőröndöm. - Hé Felix! Segítenél a bőröndökkel? - kiáltom oda a srácnak, aki visszafordul, és elveszi tőlem a táskát.
Elindulunk egy irányba, és nem látni semmit magunk előtt, csak a fákat és a sötétet. Viszont mást is látok. Hayden lehajtott fejjel vánszorog utánunk, és szája sarka sem mosolyra áll. Bevárom. Rápillantok hátha mond valamit, de semmi, így megint előveszem a harapófogót.
- Mi az? - kérdezem tőle, de ő csak vállat von.
- Semmi. - motyogja, én meg a szemem forgatom. Elé állok, és a vállára teszem a kezem.
- Minden rendben? - teszem fel a kérdést máshogy, ő pedig sóhajt egyet.
- Nem tetszik nekem ez a Felix gyerek. Ijesztő az öltözete, na meg a hegek az arcán. Hook megbízhatónak tűnt, és mellette irtó dögös. Segített nekünk, mi meg otthagytuk. Megvárhattuk volna, és jöhetett volna velünk. - adja ki magából az érzelmeket, én meg együtt érzően bólintok.
- Igazad van, de ki tudja? A rajzfilmben Hook kapitány, gonosz. - próbálok jó kedvet teremteni, és kis sikere van is, mert meglátok Hayden szája szélén egy mosolyt. - Gyere, menjünk! Meglátod minden rendben lesz!
Folytatjuk a menetelést, és egy olyan érzés kering bennem, mintha egyre sötétebb és hidegebb lenne. Egy tábor szerűségre érkezünk, ami tele van fiúkkal. Kardoznak, vagy nem is tudom. Csak csinálják, azt amit a fiúk szoktak. Felix vezet minket tovább, és az egyik sátor szerűségnél leteszi a holmimat.
- Itt fogtok lakni. - mutatja büszkén - Most pedig gyertek! Bemutatlak titeket valakinek. - mondja, és megint elkezd vezetni minket. Eléggé unom már ezt a gyaloglást, de mivel nem akarok modortalan lenni, így kussba maradok.
Most nem megyünk olyan sokat, viszont csendesebb helyen állunk meg. Itt nem látni rajtunk kívül senkit, csak egyetlen fiút, aki a fának dőlve néz minket. Gondolom neki akar bemutatni minket.
- Ki ez? - próbálom halkan kérdezni Felixet, de nem sikerült elég csöndesre.
- Elfelejtettem bemutatkozni? - szólal meg a srác - Péter vagyok. Pán Péter. - prezentálja magát, én meg már meg sem tudok szólalni, és látom barátnőmön, hogy ő sem.
- Brooke. - nyögöm ki a nevem, mert más nem megy.
Úgy tűnik a mese igaz volt. Nem csak Sohaország létezik, hanem mindenki. Hook kapitány, Pán Péter és az elveszett fiúk. Már csak Wendy és Csingiling hiányzik. Ha ők is megjelennek, én hanyatt esek. Próbálom magam túl tenni ezen, és kicsit oldani a feszültséget, amit most Haydennel érzünk.
- Szóval te vagy a híres Pán Péter, huh? - lépek hozzá közelebb - Nézd már Hayd! Milyen aranyos! Lehet vagy tizennégy éves. - pillantok a még mindig megszeppenve álló lányra, aki erre a kijelentésre kajánul vigyorogni kezd.
Tudni rólunk, hogy milyenek vagyunk. Mindenkit fikázunk, mert hát miért ne, ezért hamar megjön a kedve neki is, viszont úgy tűnik a fiúknak viszont nem tetszik ez annyira.
- Látom Brooke. - szól vissza - Kis aranyos.
- Tizenhét éves vagyok. - morogja Pán, mire Haydennel egyszerre elnevetjük magunkat.
- Nagyon cuki. És milyen kis pici! - folytatom tovább, mire a srác elém áll, és olyan közel van, hogy érzem a lélegzetét az arcomon.
- Mint látod, magasabb vagyok nálad, és a barátnődnél végképp. Ajánlom, hogy fejezzétek be, vagy következményei lesznek. - duruzsolja elém dühösen.
Nem szólok vissza, csak gúnyosan rá somolygok. Egy ideig némán bámuljuk egymást, de aztán Felix közénk áll.
- Szerintem a legjobb lesz, ha visszaviszlek és bemutatlak titeket a többieknek is. - mondja, és elvezet minket Pántól.
Visszamegyünk a táborba, ahol a fiúk most egy tűz körül ülnek és beszélgetnek. Egy lányt sem látok rajtunk kívül, ami kicsit aggasztó, de biztos csak véletlen. Leülünk közéjük, és az összes tekintet ránk szegeződik. Minden arcon a meglepettség sugárzik. Érzem magamon, hogy enyhén ideges vagyok, de pont ez akarom leküzdeni. Nem vagyok ideges! - mondja egy belső hang. Kifújom mélyen a levegőt, és rámosolygok a fiúkra.
- Fiúk! Ők a lányok, akiket már annyira vártunk! - mutat ránk Felix, aki a körön belül áll.
Erre a bejelentésre mindenki tapsolni, fütyülni és vigadni kezd. Haydennel összenézünk. Én vidáman pillantok rá, de rajta látni a kételyeket. Próbálok nyugtatóan nézni, és tekintetemmel átadni amit gondolok. Nem lesz semmi baj. Alaposabban szemügyre veszem a fiúkat. Az összesnek heg van az arcán, és mindegyiknél valami fegyver van. Miért? - kérdezi a belsőhangom.
- Lányok, jobb ha tudtok pár fontos dolgot a szigetről. - szegezi ránk a tekintetét Felix - Ezt a helyet a hit uralja. Ha hisztek, bármire képesek vagytok. Erősen kell gondolnotok mondjuk egy ételre, s ha eléggé hisztek, ott terem nálatok. - közli velünk a tényeket, mire Haydennel cinkososan egymásra pillantunk.
Felix befejezi az utolsó szavakat is, majd meggyújt egy tábortűz szerűt. Egy fiú dobolni kezd, a többiek pedig táncolni a tűzkörül. Én nem a zenére koncentrálok, hanem hallom a tűz ropogását, és élvezem a lángja melegét. Kellemes ez a hely, és meghitt a pillanat. Hirtelen Hayden pattan le mellém. Őszintén észre sem vettem, hogy elment. 
- Ha igaz ez a kívánság dolog, én kívánok ide egy konnektort, mert mindjárt lemerülök. - rázza a fejét nevetve - Szerinted lehetséges?
- Próbáld meg! De tudod, hinned is kell benne! - emelem fel viccesen a mutatóujjam, és mindketten elnevetjük magunkat.
- Csak fal nincs. - sóhajt egyet, én pedig kikapom a telefont a kezéből - Hé! - kiáltja.
- Nyugi! Csak kipróbálok valamit. - fogom meg a készüléket, és próbálok erősen hinni.
Lehunyom a szemem, és kifújom mélyen a levegőt. Töltődjön fel a telefon! - gondolom erős, és pár pillanat múlva, kinyitom az egyik szemem, és a telefon kijelzőjére pillantok. 100%
- Tessék, fel van töltve! - adom vissza diadalmasan a mobilt. Hayd csak döbbenten bámulja.
Felpattanok, és magára hagyom őt, imádott telefonjával. Elkezdek sétálni a környéken, hátha találok valami izgalmasat. Ahogy megyek, rájövök, hogy ez a hely tényleg nagyon kellemes. A levegő, a környezet, az emberek. Minden. Imádom ezt a helyet, és ha tehetném tovább maradnék. A gondolataim elkalandoznak, és észre sem veszem, hogy teljesen kimegyek a táborból. A parton kötök ki, leülök a puha homokba. Megint érzem a tenger sós illatát. Imádom ezt az illatot.
- Te nem ünnepelsz a többiekkel? - ül le mellém Pán, én meg a szemeimet forgatom.
- Nem. - vágom rá durcisan, és érzem magamon fürkésző tekintetét. Minden egyes pillantása, ami végigsiklik a testemen, éget.
Nem szól hozzám, csak ül, és néz. Én próbálok az égre koncentrálni, de valamiért nem megy. Most egymást nézzük. Látom, hogy nyel egy nagyot. Zavarba esek, és felpattanok.
- Egyedül szerettem volna lenni. - közlöm vele lekezelően, és otthagyom.
 Visszafelé sétálok, és a nagy viharzásba, észre sem veszem, hogy neki megyek valakinek. Nagyon megijedek, és gyorsan bocsánatot kérek. Akkor veszem észre, hogy az illető, akibe belebotlottam, az Felix.
- Minden oké? - érdeklődik aggódva, én meg bólogatok - Van kedved sétálni? - kérdezi, én meg elmosolyodom.
- Igen. - felelem neki, és vele folytatom az utamat.
- Hogy tetszik eddig a hely? - pillant rám, én meg elmosolyodom.
- Klassz. - válaszolok röviden, de látom rajta, hogy nem elégedett vele - Elég idilli és nyugodt. A fiúk is kedvesnek tűnnek. - folytatom.
- És Pánnal is megbékéltél? - informálódik tovább, én meg csak a fejem rázom.
- Nincs vele bajom, csak mindig van egy ember valahol, akit szeretek csak úgy cseszegetni. - ismerem be Felixnek, aki hirtelen megáll.
- Ha így folytatod, az Pán ellenségévé tesz. - közli velem nyugtalanul, de szerintem csak túl reagálja.
- De tiéddé ugye nem? - állok be elé, és huncutan rámosolygok.
Nem válaszol, csak viszonozza a vigyort, és tovább sétálunk. A táborba érünk vissza, ahol legjobb barátnőm a telefonját nyomkodja a tűznél. A többiek úgy bámulnak rá, mint valami UFOra. Odarohanok hozzá, és gyorsan letakarom a készüléket.
- Hé! - csattan fel.
- Úgy néznek rád, mint valami földönkívülire. Miért nem barátkozol? - vonom kérdőre a lányt, aki egy ideig nem válaszol - Hm?
- Nem merek. - mondja halkan, amin elmosolyodom.
- Ezen a szigeten csak mi vagyunk lányok. Itt az ideje rossz pasis döntéseket hozni. - teszem csípőre a kezem.
Hayden kérdőn néz rám. Nem szólok erre a tekintetre semmit, csak megragadom a karját, és felhúzom. Együtt odasétálunk egy csapat táncoló fiúhoz, és beállunk hozzájuk. Átérezzük a ritmust, és ütemre mozgatjuk testünk minden részét. Egy pillanat alatt, csípőmön két kezet érzek, és testemhez hozzásimulni egy másik testet. Az egyik elveszett fiú dörgölődzik hozzám, és látom, hogy egy másik Haydenhez. Nem zavartatjuk magunkat, csak élvezzük a bulit.
Egész este buliztunk, és rengeteg piát "kívántunk", amiket megosztottunk a fiúkkal. A legtöbben kicsit berúgtak, mert nem tudták kontrollálni, és most megyünk aludni a sátrunkba. Az első éjszaka itt. Remélem kényelmes ez az izé.


2016. április 8., péntek

Part one - I want to go

http://33.media.tumblr.com/628d5ab844b950a49d8c8586dd1eed92/tumblr_inline_mgfhshq0JP1ruh9kl.gif
Már két hónap telt el azóta, hogy először kezdtem el kutatni Sohaország után. Mostanra az összes halvány kételyem is eltűnt. Biztos vagyok benne, hogy ez a hely létezik, s nem szeretném továbbra is magamban tartani.
Idő van. Felkapom a táskám, és kilépek az ajtón. Az udvaron arcomat megcsapja a kora reggeli, május végi szellő. Eláraszt a boldogság, hisz ez azt jelenti, hogy mindjárt nyári szünet. Jövőre van az utolsó évem. Nem szeretnék felnőni. Még nem. Átszeretném még egyszer, utoljára érezni, hogy milyen is igazán gyereknek lenni. Játszani, dilisnek lenni és soha ki nem fáradni. Mint egy energia bomba, vagy nem is tudom. Élni szeretnék még utoljára. Rosszul vagyok ettől a megjátszástól. Az igazság az, hogy csak egy jó évet szeretnék, és ennek ára, hogy ki kell kapcsolódnom egy kicsit. Elkalandoznak a gondolataim, mint általában, de veszek egy nagy levegőt, és elindulok.
Mikor beérek az iskolába, egyből legjobb barátnőm, Hayden felé rohanok eszeveszetten. Ijedten pillant rám, míg meg nem állok előtte.
- El fogunk menni Sohaországba! - kiáltom vidáman, de ő csak kérdőn pillant rám.
- Ööö...Mit szívtál? - kérdezi felvont szemöldökkel, én meg vállon csapom. - Aú?!
- Nem! - felelem ingerülten. - Komolyan beszélek! - állok ki magam mellett, ő meg sóhajt egyet, és mélyen a szemembe néz mogyoróbarna szemeivel.
- Mivel tudom, hogy jó kislány vagy, és nem szívsz, vagy szedsz semmiféle cuccot, így csak annyit tudok mondani, hogy te teljesen megőrültél! - röhögi el magát, ami engem egy kicsit bánt, de nem hibáztatom. Tényleg őrültségnek hangzik.
- Várj! - dörzsölöm a homlokom.
- Még itt vagyok. - viccelődik tovább, de én egy "elég legyen már" pillantást vetek rá, és leesik neki, hogy nem kérek mára már a humorbonbonjaiból.
- Nem őrültem meg! - nyugtatgatom, majd a táskámba túrok, és előveszek egy halom papírt. - Nézd! - csúsztatom az asztalára a kutatásaimat, amit hosszasan vizsgálni kezd. Pár percre rá a fejét rázza, és visszaadja.
- Ez nem jelent semmit, Brooke. És ha létezne is ez a hely, hogy gondoltad, hogyan fogunk elmenni oda? - hitetlenkedik továbbra is.
- Már hetek óta levelezek egy ottani sráccal emailen...- kezdem a magyarázkodást, de Hayden közbevág.
- Emailen? - nézz rám megvetően. - Ott egyáltalán van wifi? Vagy számítógép? Vagy telefon? Vagy bármi? - kérdezi nevetve.
- Igen. - válaszolom higgadtan, majd folytatom. - Felixnek hívják, és ő tudja, hogy hogyan juthatunk el oda! - tapsikolok izgatottan.
- Jó...-sóhajt egy nagyot - Tegyük fel, hogy elmegyek veled...- kezdi és érzem, ahogy felcsillan a szememben a remény -....viszont mit mondunk a szüleinknek? - tárja szét értetlenkedve a karjait.
- Hogy egy hónapos nyelvi táborba megyünk Európába. Majd hamisítok lapokat. - mondom, mintha tök egyértelmű lenne.
- Jó, oké! Figyelj, megbeszélem anyukámmal. - adja be a derekát - Mikor mennénk? - informálódik tovább.
- Június elején. - felelem büszkén, ő meg csak tágra nyílt szemekkel bámul.
- Két hét múlva? - kérdezi döbbenten, én meg bólintok. - Akkor mára küldd át a hamisított lapokat a tábor regisztrációjáról! - emeli fel a mutató ujját fenyegetően, én meg elnevetem magam.
- Rendben, de most irány fizikára! - kapom fel a fizika cuccaim, s már indulunk is.
Fáradtan sétálunk be a terembe, s a padra hajítjuk a cuccainkat. A tanárunk mosolyogva üdvözöl minket, de én csak ledobom magam az egyik székre, és firkálgatni kezdem a padom. Belevésem vagy tízszer, hogy "Sohaország", míg rám nem szólnak, hogy fejezzem be. A tanár hangjába közbevág egy még idegesítőbb, csörömpölő hang, a csengő. Fejemet a padra hajtom, és kezeimet erősen fülemhez szorítom. Szabadítsatok ki innen! - súgom nyafogva magam elé, majd felnézek. Látom, hogy már mindenki megérkezett és az óra is kezdetét vette. Próbálok erősen koncentrálni, figyelni és esetleg valami okosat benyögni de semmi. Az egész fejemen az megy végig, hogy: "Blah blah blah". Nem értek semmit, viszont körülöttem, mindenki bekapcsolódik az órába, és mindenféle okosságot mond. Nem vagyok buta, sőt nagyon jó tanuló vagyok, de vannak dolgok amiket én sem érthetek, ezért az óra másik felét átalszom.
Álmomból a tanóra vége riaszt fel, és én nagyot ásítva összeszedem a holmimat. Mielőtt kilépek a teremből, telefonommal lefotózom a táblán lévő házi feladatot. Majd otthon apu segítségével megcsinálom.
A többi óra egész kellemes. Rajz, informatika, irodalom, háztartástan. Csupa olyan tantárgy, amit élvezek is. Így legalább a mai edzést nem fáradtan szenvedem végig.

Amint hazaérek, elkezdek hamisított lapokat gyártani, miszerint Franciaországban leszünk egy ottani táborban. Elérhetőségnek Felix email címét adtam meg, majd megkértem, hogy küldje át a levelet Haydennek, akitől fél órára rá, jön is egy üzenetem:
"Szia! Megkaptam ettől a Felix gyerektől az emailt, és rávettem anyumat, szóval mehetek!" - írja, én pedig elkezdek ugrándozni, mint valami dilis.
Anyu nyit be a szobámba, s kérdőn pillant rám, de én csak rá villantok egy angyali mosolyt. Szerencsémre ő már mindent tud, és beleegyezett az útba.
Most hogy már minden készen áll, megnézem a koordinátákat, amit Felix küldött, s előveszek egy térképet. Északi szélesség 28.613 és a nyugati hosszúság 70.576.- húzom be a vonalakat a térképen.
- Baszki! - kiáltok fel hangosan - Ez nem lehet. - rázom a fejem - A koordináták egyenesen a Bermuda háromszög közepébe visznek. - súgom magam elé, s egy nagyot nyelek.
Körbe-körbe járok a szobámban és agyalok, hogy hogyan közölhetném ezt Haydennel. A nagy gondolkodásban megpillantok a sarokban egy gitárt. Felkapom, és kiveszem a tokjából, majd leülök az ágyam szélére. Elkezdem pengetni, aminek pár hamis hangocska a szüleménye. Emlékszem harmadikos koromban mennyit bajlódtam vele. Tanárt is váltottam már, mert mindegyik a tartásomat csesztette. Még a ceruzát sem fogom normálisan, mit várnak? Emlékszem, akkor még kis gombóc voltam, barna frizurával, ami úgy nézett ki, mint a gomba kalapja. Most meg szögegyenes vállig érő, szőke hajam van, és a kis kerekded alkatom is porrá foszlott. Sokak szerint pubertás, de én tudom, hogy mennyi mindent tettem, azért hogy eltűnjön a felesleg. Bár még egy pici mindig van, s most a legnagyobb gond az a termetem, amit apukámtól örököltem. Irigykedve nézek le az alacsony lányokra.
A gondolataim elkalandoznak, és mire észbe kapok a gitár már a földön hever. Elmosolyodom, majd visszarakom a helyére, és mély levegőt veszek. El fogok menni, vagy Haydennel vagy egyedül, de megyek.

Másnap reggel türelmetlenül várom barátnőmet az iskolában, és mikor megérkezik, idegesen a hajamba túrok.
- Minden rendben? - kérdezi gyanakodva, én meg a fejemet rázom.
- Megfogsz ölni. - közlöm vele, ő pedig tágra nyitja a szemeit.
- Miért? 
- Mert, hát van egy kis bökkenő az úttal kapcsolatban. - ismerem be, ő pedig kíváncsian pillant rám.
- Még is mi? - tárja ki feszülten a karjait, én pedig kifújom a levegőt, és belevágok.
- Elvileg a Bermuda-háromszög közepénél van a sziget. - nyögöm ki végül, ő pedig a "mi a fasz van?" fejét vágja.
- Ezt mégis hogy képzelted? Meg fogunk halni! - fakad ki, én pedig a homlokomat dörzsölöm.
- Tudom, hogy azt hiszed meg fogunk halni, de én tudom, hogy nem! - győzködöm, de sajnos látom a tekintetén, hogy nem sok sikerrel.
- Brooke, figyelj. Ha el is vállalnék ekkora kockázatot, nincs olyan ember aki elvinne minket oda. - vonja meg a vállát, bennem pedig felvillan egy ötlet.
- Mivel egy tábor nem ingyenes, kérj anyudtól százhetvenöt dollárt, és én is. Háromszázötvenért van olyan sügér, aki elvisz minket. - mondom, de még mindig látom rajta a kételyeket. 
- Jó, legyen! De ha senki nem visz el minket, nincs több próbálkozás, megyünk haza! - közli szigorúan, és én meg boldogan átölelem.
- Köszönöm, köszönöm köszönöm! - kiáltozom örömömben, majd elengedem - Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék!
- Tudom. - mosolyodik el most már végre ő is. 
Tényleg rohadt boldog vagyok, hogy ilyen barátnőm van. Más tuti még ennél kisebb dolgot sem tenne meg értem, de ő igen. Még tizenöt évesen sokat agyaltam azon, hogy akiket én barátaimnak gondolok, ők is úgy vannak-e vele. Mindig én kerestem őket, vagy hívtam el őket valahova, ők soha vagy tényleg iszonyú ritkán. Így volt, és van is ez a mai napig Haydennel is, de tudom, hogy ő is annak gondol. Lehet nem ír rám, vagy hív el, de ő ilyen. Bele kell törődnöm. A lényeg, hogy rájöttem, hogy nem az teszi ki a barátságot, hogy mennyit beszélünk, hanem az, hogy amikor beszélünk akkor miről és hogyan. Meg persze, hogy ekkora áldozatot képes értem hozni.

Végre eljött a nap, Június eleje van. Hayddel már százszor átbeszéltük miket viszünk a szigetre, hogy egy hónapig túléljünk ott. Rengeteg ruha, sampon, tusfürdő, smink, plüssállat és még egyéb olyan dolog, ami nekünk, lányoknak fontos lehet. Indulhatunk! - gondolom magamban boldogan, és anyuék ki visznek a portlandi reptérre. Nem tudják, hogy a jegy Floridába szól valójában.
A repülőtéren találkozok a barátnőmmel, és egy nagy öleléssel fogadjuk egymást. Átbeszéljük, hogy melyikünk mit tett be magával, és látszott, hogy mindkét bőrönd nagyobb súllyal bír nálunk. Az út öt és fél óra odáig, és egy taxit is fogunk. Ezzel le tudva a francia repjegy ára, és még maradt pénzünk a háromszázötven dolláron kívül, meg persze a visszaút.
Megérkezünk a kikötőbe. Még szerencse, hogy szüleink repülőjegyre is adtak pénzt, mert Portlandből nehéz lenne eljutni a Bermudáig.  Rengeteg ember áll itt, és várja, hogy valaki fuvart kérjen. Elkezdünk hát körbejárni. Elsőnek viszonylag nagy hajókhoz megyünk oda, de a legtöbben vagy félnek, vagy kevésnek tartják a pénzt. Már kezdjük feladni, mikor egy barnább bőrű (valószínűleg latin) férfi jön oda hozzánk.
- Hallom, hogy a Bermuda-háromszög közepébe szeretnétek eljutni. - mondja, én meg bólintok egyet. - Mennyit adnátok? - puhatolódzik, s már épp felelnék, de Hayden beelőz.
- Száz dollár. - ad meg egy kezdő árat.
- Másnak többet ajánlottatok. - fonja össze a férfi a karjait.
- Igen, csak háromszázötvenünk van. Annyiért elvisz minket? - kérdezem, remélve, hogy végre emberünkre akadtunk.
- Az jól hangzik. - kacsint, és nyújtja a kezét a pénzért.
- Hé! Majd ha elvitt minket. - teszi kezét csípőre Hayd, és a hapsi már is visszahúzta a mancsát.
- Rendben, akkor hát kövessetek! - int és mi elkezdjük követni.
Végigsétálunk az egész kikötőn, míg egy viszonylag kisebb motorcsónakhoz vezet minket.


2016. április 4., hétfő

Bevezetés (prológus)

http://45.media.tumblr.com/86c993c84e089336cebed34f35638188/tumblr_nf5hcjXTlw1s2eq4yo1_500.gif
Csak arra vágytam, hogy egy kicsit újra gyerek lehessek. Erre mit kaptam? Egy elmebeteg Pán Péter jelöltet és a kis csicskáit, akik nem engedik elhagyni a szigetet. Az álmomból rémálom lett, egy szempillantás alatt.  Én és a kislányos dolgaim. Ha ez nem lenne, talán még ők is élnének. Sőt, biztosan. Ez mind az én hibám, és már nincs kiút...
Hajnalban óracsörgés zavarja meg álmaimat. Fáradt szemem résnyire kinyitom, felsóhajtok. Már megint egy hétfő reggel. Mehetek iskolába, ahol antiszociális elmebetegekkel vagyok körülvéve nyolc órán keresztül, és mikor hazamegyek, akkor is magolhatom a másnapi anyagot, magamra meg időm sincs. Mellette ott van az edzés, ahova próbálok beilleszkedni, és kihozni magamból a lehető legtöbbet. Barátaimat alig látom. Kivéve Haydent. Vele minden percemet együtt töltöm a suliban. Már amikor együtt vannak az óráink. Hayd már szinte a testvérem. Kicsit ellentétek vagyunk, mégis hasonlítunk. Egy azon dologra gondolunk, és sosincs "csendes űr" a beszélgetéseink közt. Ő tartja bennem a lelkem a sok drogos vagy esetleg agyilag visszamaradott között.
Néha olyan jó lenne elmenni innen. Egy másik helyre. Egy helyre, ahol nincsen iskola, és nincs megkötve a kezem. Ahol van időm magamra, és velem egyidősek vesznek körül, akik remélhetőleg nem agyatlanok. Mondjuk mint Sohaország. Bár az a hely nem létezik. Vagy mégis?
Hirtelen kipattanok az ágyból és a laptopom felé veszem az irányt. Figyelmes kutatásba kezdek, s a szívem zakatolni kezd, mikor nem egy oldalon írnak a helyről. Létezik. - csillan fel a remény aranybarna szememben.
Hosszas tanulmányozás után az órára téved tekintetem. Basszus elkések! - pattanok fel hirtelen a székről. A buszon előcsúsztatom zsebemből telefonom, s azon folytatom tovább a kutatást. Egyre jobban megtetszik az ötlet, hogy elutazzak oda, s legalább egy hónapot ott töltsek...