Part seven - Bloody demon

Csak állok ott, és nagyot nyelek. Pán tényleg ördögi, ő tényleg egy démon. Hogy kérhet ilyet, hogy vágjam el egy ártatlan gyerek torkát? És jó móka lesz? Eldobom a kést, és látom, hogy az elveszett fiú megkönnyebbül.

- Nem kérhetsz tőlem olyat, hogy öljek meg valakit! - förmedek rá.

- Ez csak játék. - röhög kajánul az arcomban, én pedig már annak határán vagyok, hogy fejbe vágom.

- Igen! De nagyon, nagyon beteges! - magyarázkodom, de ezt neki is tudnia kéne.

Visszaadja a kést a kezembe, és most már dühösen mered rám. Szerintem a szemei is lángolnak már, vagy nem tudom. Szegény fiú fejét hátra húzza a hajánál fogva, és így tisztán rálátok a nyakára.

- Oké, megteszem. - sóhajtok, és látom, hogy mindenki döbbenten mered rám, kivéve Pánt. Ő inkább egy kaján vigyorral méreget - De nem itt. Nem akarom, hogy a számomra legpihentetőbb helyen gyilkoljak meg valakit. - nézek dühösen Pánra, ő pedig vállat von.

- Akkor menjünk vissza a táborba! - adja ki az utasítást és már indulunk is.

Séta közben a testem összes porcikája remeg, az agyam zakatol. Be kell válnia ennek, és nem lesz több baj. - ismételgeti a hang a fejemben.
Megérkezünk, és Péterke elém löki a srácot. Szegényen látszik, hogy nagyon fél. Mély levegőt veszek, és dühösen pillantok Pánra. Magam elé tartom a kést, megnézem, majd megint Pánra. Ellököm az előttem lévő fiút, és Péterkét az egyik fához taszítom, a kést pedig  torkára szorítom.
- Jó móka lesz? Igen? És ez hogy tetszik? - szorítóm még jobban hozzá a kést, annyira, hogy az éle megcirógatja a nyakát.
- Gyerünk Brooke, tedd meg! Mutasd meg, hogy nem vagy jobb nálam. - mondja tömérdek gúnnyal az arcán, én pedig a fejemet rázom, és eldobom a kést.
- Te beteg vagy! Elvagy cseszve, érted?! - förmedek rá, és hátrálni kezdek. Ő a nyakához nyúl, és az ujját végighúzza a vágáson.
- De édesem, mi mind betegek vagyunk. - röhög, és a körülöttem lévő elveszettek is vele együtt nevetnek.
Ijedten elrohanok, és a Wendy cellájához vezető irányba kezdek rohanni. Már messziről látom a ketrecet, és előtte guggoló barátnőmet. Kifulladva érek hozzájuk, alig kapok levegőt. Mielőtt még beszélnék, megvárom, míg fuldoklásom el nem múlik.
- Miért nem szabadítottad már ki? - teszem fel gyorsan első kérdésemet.
- Mert ez az idióta azt hiszi, hogy Pánnak dolgozom, és nem hajlandó eljönni velem! - mutat Hayden a lányra.
- Hé! Én is itt vagyok! - szólal meg Wendy, én pedig a szemeimet forgatom, és elveszem Haydtől a kulcsot.
Kinyitom a ketrecet, és a lány futótűzként mászik ki belőle. A fél fejjel kisebb lány hálásan ölel át, én pedig elmosolyodom. Mikor elenged, felváltva nézek rá és Haydenre.
- Keresnünk kell más szállás helyet, távol az elveszettektől, aztán Wendy te elmondasz mindent amit tudsz. - nézek rájuk, és egyszerre bólintanak - Most viszont el kell valahogy hoznunk a sátorból a cuccainkat, anélkül, hogy észrevennének. - nézek Haydenre, akin látszik, hogy máris töri az agyát.
- Én ebben segíthetek. - hallok meg hirtelen egy ismerős férfi hangot mögülem. Nagyot nyelek.
- Hook. - súgom magam elé, és félek megfordulni.
Wendy kérdőn néz rám, a barátnőm meg ugyanúgy megvan ijedve, mint én. Óvatosan megfordulok, és meglátom a kalózt. Épp az italkájából kortyolgat, és vigyorog.
- Rumot? - szólal meg megint, én pedig félve a fejemet rázom.
- Megfogsz ölni? - teszi fel Hayden a legfontosabb kérdést.
- Megölni? Ezen a szigeten nem én vagyok a rosszfiú! - válaszolja sértetten a kalóz.
- Jó erre most nem érünk rá. - nézek körbe ingerülten. - Hook, azt mondtad tudsz segíteni, hát akkor segíts! - kérem, a kalóz pedig bólint egyet.
- Menjetek el a cuccotokért, én addig lefoglalom Pánt és a hadseregét. - mondja kampó kéz, mi pedig visszamegyünk a táborba.
Wendyvel a nyomunkban sietünk vissza a sátrunkhoz, óvatosan, nehogy egy elveszett fiú is észrevegyen minket. Mikor beérünk, gyorsan elkezdünk pakolni a bőröndbe vissza, és amint végzünk, visszamegyünk oda, ahol kiszabadítottuk Wendyt.
Kifulladva érkezünk vissza, alig kapok levegőt. Ez is az asztmám miatt van. Próbálok levegőhöz jutni, és mikor már jobb lesz, tekintetem Wendyre mered.
- Míg nem jön vissza Hook, mondj el mindent! - parancsolok rá, ő pedig bólint.
- Nagyon régóta itt vagyok. Egy ideje már a napokat sem számolom, mert minden nap számomra ugyanolyan. Egy ketrecbe bezárva....- meséli, de hirtelen közbevágok.
- Engem nem ez érdekel! Hanem, hogy mit akar tőlünk az az elmebeteg! - förmedek rá, a lány pedig félő pillantással mered rám. - Bocsi.
- Oda is eljutok, ígérem, de az eleje fontos. - mondja higgadtan a lány - Az egész egy téli estén kezdődött, mikor egy árnyék kezdett el járni hozzánk. Éjszaka mikor meséltem az öcséimnek, mindig leült az ablakunkba, és hallgatta. Kedvesnek tűnt. Egyik éjszaka felajánlotta, hogy elvisz engem egy olyan helyre, ahol még több gyereknek mesélhetek, és igazi királynő lehetnék ott. Persze ez tetszett, és elakartam jönni, viszont tudtam, hogy az öcséimet nem hagyhatom ott, ezért ők is velünk jöttek. Ott találkoztunk először Péterrel. Kedves volt, vicces meg hasonlók. Megkérte, hogy minden este meséljek, mert hogy gyönyörű a beszédhangom. Kezdtem beleszeretni, de tudtam, hogy nem maradhatok tovább. Elmondtam neki, hogy haza kell mennem. Ő eleinte mézes-mázasan kérte, hogy maradjak. Szüksége van egy királynőre, aki örökké ott marad vele. Hiába mondtam, hogy nem. Megváltozott, és azzal fenyegetett, hogy megöli az öcséimet, ha nem maradok. Nos így abban maradtam vele, hogy a testvéreim haza mehetnek, de nekem maradnom kell. Azóta kínoz, fenyeget és már nem tudok mit tenni. - meséli szomorúan.
- Én egy dolgot nem értek...- szólal meg Hayden is - Pán a mesékben egy aranyos, kalandvágyó kisfiú.
- A mesék tévedtek...- jelenik meg végre Hook is - Pán a legalattomosabb gonosztevő akit ismerek.
- Várjunk csak! Pán azt akarná, hogy a királynője legyek? - kérdezem Wendytől egy kicsit lemaradva a témától.
- Igen, ez lenne az. - feleli, én pedig értetlenül pillantok rá.
- Hogy mi van? - hosszan pislogok.
- Brooke, nyugi. - szólal meg Hayden is.
- Mi az, hogy nyugi?!! Te nyugodt lennél, ha egy elmebeteg örökre itt akarna tartani? - förmedek rá.
- Nyugalom hölgyeim. A legfontosabb az, hogy megőrizzük a higgadtságunkat. - avatkozik bele immáron Hook is.
- Egy dolgot nem értek...- nézz mindenkire Hayd - Ha Pán ilyen gonosz, hogy lett belőle az az aranyos kisfilm, meg mesekönyv?
- Mielőtt a testvéreim hazamentek, Pán megkérte őket, hogy róla is legyen egy mese, de egy olyan, amiben ő a jófiú, mint amilyennek először ismertük meg. Így várt egy pár évet, és mikor felnőttek lettek, elment hozzájuk, hogy itt az idő, hogy megírják. Álnevet használtak, viszont az eredeti történetet írták le, amire Pán bedühödött, és ezért zárt be engem, majd kínzott meg többször is. Pár évre rá, az egyik elveszett fiút küldte ki, hogy írja át a történetét, és valahogy érje el, hogy a Grimm testvérek változata tűnjön el. Már alig lehet megtalálni az ő változatukat.
- Várj csak. A testvéreid a Grimm testvérek? És honnan tudod mindezt? - teszem fel a jobbnál jobb kérdéseket.
- Itt Sohaországban, mindent tudni akárcsak a külvilágról is. A ti érkezéseteket is tudtok, már azelőtt, hogy ti tudtátok volna. Plusz minden évben jönnek új elveszett fiúk, mert folyamatosan fogynak el. Pán a hasztalanokat megöli. - sóhajtja a lány, bennem meg megfagy vér.
- Ez elég durva. És volt képe Hookra kenni, hogy megölte azt a pasast. - rázza szomorúan a fejét Hayden.
- Pán nem hazudott arról, hogy én öltem meg a pasast. - mondja Hook, és egyszerre minden tekintet rá szegeződik - Tényleg az én kezem van bemocskolva az ő vérével...