2016. április 15., péntek

Part two - Welcome to Neverland

http://45.media.tumblr.com/c2c1c83223aaf5fcc29456c1f2f225fe/tumblr_myhhs5cuUQ1t0suaeo8_500.gif
Útnak indultunk a Bermuda-háromszög közepébe. Mindhárman féltünk attól, hogy belehalunk, de mégis ott van az a csipetnyi remény, ami miatt rávettük magunkat, hogy elmenjünk. 
A motorcsónak még gyengén siklik a vízen, érezni lehet a víz sós illatát, és minden olyan kellemes. Kivéve a hangulat. Hayden némán ül, s a cipőjét vizsgálja, a balek, aki meg háromszázötven dollárért elvisz minket, a lehetséges halálba, csendben figyeli az utat, és a koordinátára összpontosít.
Lassan elhagyjuk a Bahama-szigeteket, és már is benne vagyunk abban a titokzatos háromszögben, viszont még mindig minden rendben van, A nap süt, a hullámok gyengék. Akkor már egy kicsit megkönnyebbülünk. 
Már este kilenc van, és még mindig a háromszögön belül vagyunk, de viharnak semmi jele.
- Mikor érünk oda? - kiáltom előre türelmetlenkedve.
- Még egy jó pár óra! Lesz éjfél, mire odaérünk. Aludjatok csak, úgy gyorsabban telik az idő! - feleli a "kapitány".
- Na azt már nem! - tiltakozik Hayden - Még simán lehet vihar, vagy bármi. Én be nem alszok! 
- Én viszont igen. - vonom meg a vállam, és előveszek a bőröndömből egy paplant meg egy párnát. Felkészültem minden esetre.

- Hé! Brooke! Ébredj! - hallom meg mélyálomból, barátnőm jajveszékelését.
- Nyugi! Fent vagyok, fent vagyok! - dörzsölöm álmosan szememet, majd kinyitom.
Ott van. Pár méter választ el egy szigettől, ami szinte biztosan Sohaország lehet, és még élünk!
- Ez az? - kérdezem, remegve az örömtől.
- Tuti! Hallod, úristen! Kár, hogy bealudtál! Egy pillanatra még nem volt itt semmi, csak a végtelen óceán. A pasas már feladta volna, mikor egy dörgést hallottunk, és hirtelen nagy szél csapta meg az arcunkat, és és egyszer csak ott termett! - mutat a sziget felé, én meg érzem, hogy fülig ér a szám.
Kiérünk a partra, s leszállunk a csónakról. Hajós barátunk is csak ámul-bámul, rögtön elő is kapja mobilját pár selfie készítéséhez. El sem hiszem. Itt vagyunk! A földre vetem magam, mint egy dilinós, és belemarkolok a meleg homokba. Hayden furcsa pillantást vet rám, majd megrázza a fejét, rám hagyva a dolgot. Felkelek, s leporolom magamat.
- Irány felfedezni! - lelkesedem, mire Hayden a dzsungel felé pillant.
- És mi van ha eltévedünk? - sóhajtja, én meg hevesen rázni kezdem a fejem.
- Nem fogunk! - teszem vállára a kezem nyugtatóan, és rámosolygok.
- Na és a taggal mi lesz? - biccent a lány, selfiező barátunkra.
- Hagyjuk itt. - vonom meg a vállam, és elindulok a rengetegbe.
Hayden sietősen vonszolja utánam magát és a bőröndjét, mikor észreveszi, hogy elindultam.  Az erdő mély és sűrű.
- Mennyi ideje gyalogolunk? Leszakad a karom, olyan nehéz ez a bőrönd! - nyafogja Hayden, és be kell ismernem, igaza van. Már én sem bírom.
- Hát körülbelül öt perce. - sóhajtok és megállok. Megrázom a kezemet, mert már teljesen elzsibbadt.
- És hol vagyunk? - néz körbe Hayd.
- Mi vagyok én, térkép bazd meg? - nézek rá kérdőn, majd letörlöm homlokomról a verejtéket - Hol a fenébe van ez a Felix gyerek?
- Jobban tennétek, ha visszafordulnátok! - hallok meg hirtelen egy mély férfihangot a hátam mögül.
Megfordulok, és egy húszas férfit látok, kalóz jelmezben, kisminkelt szemekkel. Bár mentségére szóljon, nem rossz pasi.
- Oh! A felmentő sereg! - indulok el felé - El tudnál vezetni ahhoz a Felixhez, vagy kihez? - térek rá gyorsan a lényegre.
- Nem hallottad? Menjetek innen, még nem késő. - ismétli meg önmagát, és már épp reagálnék erre a modortalanságra, mikor egy tapintást érzek a vállamon.
- Jobban tennénk ha hallgatnánk rá. - mondja Hayden, de én csak a fejemet csóválom.
- Látom nem ismersz - nézek továbbra is a kalózruhásra, figyelembe sem véve a lány szavait - Nem azért kockáztattam az életemet, hogy utána visszamenjek. Hajthatatlan vagyok, szóval vagy a segítségeddel, vagy nélküle, de megkeressük Felixet. - pillantok rá szúrósan, mire ő csak egy mély levegőt vesz.
- Rendben, de nem hagyhatom, hogy egyedül menjetek. Ez az egész sziget egy hatalmas istenverte csapda. - közli, én és a barátnőm összenézünk.
- Szóval tudod, azért a neved elárulhatnád! - szólal meg egy kis idő után Hayden, a kalóz meg felnevet.
- Killian Jones vagyok, de mindenki csak Hooknak hív. - mutat a kampójára, én meg csak döbbenten bámulok rá.
- Hook? Mint Hook kapitány? - kérdezek gyorsan vissza, ámulva.
- Igen. - feleli, gyanúsan pillantva.
- Hát ez vicc. Szóval drága Brooke, azt mondod, hogy itt vagyunk Sohaországban Hook kapitánnyal, mi? Már csak az a kicseszett Pán Péter hiányzik! - súgja nekem Hayden, szúrósan.
- Nyugi! Ura vagyok a helyzetnek! - súgom vissza neki, majd "Hook"-ra mosolygok. - Én Brooke vagyok, a barátnőm meg Hayden! - nyújtom a kezem, és belemarkolok a kampójába. - Nos Kapitány, vezess minket! - engedem el, s rá villantom a legangyalibb mosolyomat.
- Kövessetek! - invitál minket, mi meg egy picit lemaradva utána megyünk.
- Aaa! Milyen kék a szeme! - mondja oda nekem Hayd, én meg csak mosolygok rajta.
- Mi az? Bejön neked? - lököm oldalba, ő meg csak nevetve a fejét rázza.
Sokáig sétálunk, már a nap is felkelt. A kezeim, és a lábaim majd leszakadnak. Nem mertem, és most sem merek szólni, mert félek ha megállunk, kárba megy egy csomó idő. Egyre beljebb merészkedünk, és a sok fa elveszi a fényt. Olyan sötét van, mintha megint este lenne. Nemsokára Hook szól, hogy álljunk meg, és várjunk rá. Körülnéz, mert elvileg most vagyunk jó helyen, még sincs sehol senki. Leülök egy sziklára és várni kezdünk. Percek telnek el, míg lépteket hallunk. Felpattanok, hogy megnézzem Hook jött-e vissza, de nem. Egy magas, szőke, fiú lép ki az egyik fa mögül. Szakadt ruha van rajta és kapucni, kezében meg valami bunkó, vagy nem is tudom. Nagyon vigyorog ránk, de én csak kérdő pillantással meredek felé.
- Üdv Sohaországban! - tárja ki a karjait üdvözlően, és egyből leesik, hogy ki a srác.
- Felix? - kérdezem vidáman, ő meg bólint egyet, és még mindig mosolyog. Mintha ráfagyott volna.
- Kövessetek! - mondja, én meg már indulnék utána, de valami visszaránt. Vagy inkább valaki.
- És mi lesz Hookkal? - duruzsolja a fülembe Hayden.
- Valami biztos. - reflektálok nevetve, és felkapom a bőröndöm. - Hé Felix! Segítenél a bőröndökkel? - kiáltom oda a srácnak, aki visszafordul, és elveszi tőlem a táskát.
Elindulunk egy irányba, és nem látni semmit magunk előtt, csak a fákat és a sötétet. Viszont mást is látok. Hayden lehajtott fejjel vánszorog utánunk, és szája sarka sem mosolyra áll. Bevárom. Rápillantok hátha mond valamit, de semmi, így megint előveszem a harapófogót.
- Mi az? - kérdezem tőle, de ő csak vállat von.
- Semmi. - motyogja, én meg a szemem forgatom. Elé állok, és a vállára teszem a kezem.
- Minden rendben? - teszem fel a kérdést máshogy, ő pedig sóhajt egyet.
- Nem tetszik nekem ez a Felix gyerek. Ijesztő az öltözete, na meg a hegek az arcán. Hook megbízhatónak tűnt, és mellette irtó dögös. Segített nekünk, mi meg otthagytuk. Megvárhattuk volna, és jöhetett volna velünk. - adja ki magából az érzelmeket, én meg együtt érzően bólintok.
- Igazad van, de ki tudja? A rajzfilmben Hook kapitány, gonosz. - próbálok jó kedvet teremteni, és kis sikere van is, mert meglátok Hayden szája szélén egy mosolyt. - Gyere, menjünk! Meglátod minden rendben lesz!
Folytatjuk a menetelést, és egy olyan érzés kering bennem, mintha egyre sötétebb és hidegebb lenne. Egy tábor szerűségre érkezünk, ami tele van fiúkkal. Kardoznak, vagy nem is tudom. Csak csinálják, azt amit a fiúk szoktak. Felix vezet minket tovább, és az egyik sátor szerűségnél leteszi a holmimat.
- Itt fogtok lakni. - mutatja büszkén - Most pedig gyertek! Bemutatlak titeket valakinek. - mondja, és megint elkezd vezetni minket. Eléggé unom már ezt a gyaloglást, de mivel nem akarok modortalan lenni, így kussba maradok.
Most nem megyünk olyan sokat, viszont csendesebb helyen állunk meg. Itt nem látni rajtunk kívül senkit, csak egyetlen fiút, aki a fának dőlve néz minket. Gondolom neki akar bemutatni minket.
- Ki ez? - próbálom halkan kérdezni Felixet, de nem sikerült elég csöndesre.
- Elfelejtettem bemutatkozni? - szólal meg a srác - Péter vagyok. Pán Péter. - prezentálja magát, én meg már meg sem tudok szólalni, és látom barátnőmön, hogy ő sem.
- Brooke. - nyögöm ki a nevem, mert más nem megy.
Úgy tűnik a mese igaz volt. Nem csak Sohaország létezik, hanem mindenki. Hook kapitány, Pán Péter és az elveszett fiúk. Már csak Wendy és Csingiling hiányzik. Ha ők is megjelennek, én hanyatt esek. Próbálom magam túl tenni ezen, és kicsit oldani a feszültséget, amit most Haydennel érzünk.
- Szóval te vagy a híres Pán Péter, huh? - lépek hozzá közelebb - Nézd már Hayd! Milyen aranyos! Lehet vagy tizennégy éves. - pillantok a még mindig megszeppenve álló lányra, aki erre a kijelentésre kajánul vigyorogni kezd.
Tudni rólunk, hogy milyenek vagyunk. Mindenkit fikázunk, mert hát miért ne, ezért hamar megjön a kedve neki is, viszont úgy tűnik a fiúknak viszont nem tetszik ez annyira.
- Látom Brooke. - szól vissza - Kis aranyos.
- Tizenhét éves vagyok. - morogja Pán, mire Haydennel egyszerre elnevetjük magunkat.
- Nagyon cuki. És milyen kis pici! - folytatom tovább, mire a srác elém áll, és olyan közel van, hogy érzem a lélegzetét az arcomon.
- Mint látod, magasabb vagyok nálad, és a barátnődnél végképp. Ajánlom, hogy fejezzétek be, vagy következményei lesznek. - duruzsolja elém dühösen.
Nem szólok vissza, csak gúnyosan rá somolygok. Egy ideig némán bámuljuk egymást, de aztán Felix közénk áll.
- Szerintem a legjobb lesz, ha visszaviszlek és bemutatlak titeket a többieknek is. - mondja, és elvezet minket Pántól.
Visszamegyünk a táborba, ahol a fiúk most egy tűz körül ülnek és beszélgetnek. Egy lányt sem látok rajtunk kívül, ami kicsit aggasztó, de biztos csak véletlen. Leülünk közéjük, és az összes tekintet ránk szegeződik. Minden arcon a meglepettség sugárzik. Érzem magamon, hogy enyhén ideges vagyok, de pont ez akarom leküzdeni. Nem vagyok ideges! - mondja egy belső hang. Kifújom mélyen a levegőt, és rámosolygok a fiúkra.
- Fiúk! Ők a lányok, akiket már annyira vártunk! - mutat ránk Felix, aki a körön belül áll.
Erre a bejelentésre mindenki tapsolni, fütyülni és vigadni kezd. Haydennel összenézünk. Én vidáman pillantok rá, de rajta látni a kételyeket. Próbálok nyugtatóan nézni, és tekintetemmel átadni amit gondolok. Nem lesz semmi baj. Alaposabban szemügyre veszem a fiúkat. Az összesnek heg van az arcán, és mindegyiknél valami fegyver van. Miért? - kérdezi a belsőhangom.
- Lányok, jobb ha tudtok pár fontos dolgot a szigetről. - szegezi ránk a tekintetét Felix - Ezt a helyet a hit uralja. Ha hisztek, bármire képesek vagytok. Erősen kell gondolnotok mondjuk egy ételre, s ha eléggé hisztek, ott terem nálatok. - közli velünk a tényeket, mire Haydennel cinkososan egymásra pillantunk.
Felix befejezi az utolsó szavakat is, majd meggyújt egy tábortűz szerűt. Egy fiú dobolni kezd, a többiek pedig táncolni a tűzkörül. Én nem a zenére koncentrálok, hanem hallom a tűz ropogását, és élvezem a lángja melegét. Kellemes ez a hely, és meghitt a pillanat. Hirtelen Hayden pattan le mellém. Őszintén észre sem vettem, hogy elment. 
- Ha igaz ez a kívánság dolog, én kívánok ide egy konnektort, mert mindjárt lemerülök. - rázza a fejét nevetve - Szerinted lehetséges?
- Próbáld meg! De tudod, hinned is kell benne! - emelem fel viccesen a mutatóujjam, és mindketten elnevetjük magunkat.
- Csak fal nincs. - sóhajt egyet, én pedig kikapom a telefont a kezéből - Hé! - kiáltja.
- Nyugi! Csak kipróbálok valamit. - fogom meg a készüléket, és próbálok erősen hinni.
Lehunyom a szemem, és kifújom mélyen a levegőt. Töltődjön fel a telefon! - gondolom erős, és pár pillanat múlva, kinyitom az egyik szemem, és a telefon kijelzőjére pillantok. 100%
- Tessék, fel van töltve! - adom vissza diadalmasan a mobilt. Hayd csak döbbenten bámulja.
Felpattanok, és magára hagyom őt, imádott telefonjával. Elkezdek sétálni a környéken, hátha találok valami izgalmasat. Ahogy megyek, rájövök, hogy ez a hely tényleg nagyon kellemes. A levegő, a környezet, az emberek. Minden. Imádom ezt a helyet, és ha tehetném tovább maradnék. A gondolataim elkalandoznak, és észre sem veszem, hogy teljesen kimegyek a táborból. A parton kötök ki, leülök a puha homokba. Megint érzem a tenger sós illatát. Imádom ezt az illatot.
- Te nem ünnepelsz a többiekkel? - ül le mellém Pán, én meg a szemeimet forgatom.
- Nem. - vágom rá durcisan, és érzem magamon fürkésző tekintetét. Minden egyes pillantása, ami végigsiklik a testemen, éget.
Nem szól hozzám, csak ül, és néz. Én próbálok az égre koncentrálni, de valamiért nem megy. Most egymást nézzük. Látom, hogy nyel egy nagyot. Zavarba esek, és felpattanok.
- Egyedül szerettem volna lenni. - közlöm vele lekezelően, és otthagyom.
 Visszafelé sétálok, és a nagy viharzásba, észre sem veszem, hogy neki megyek valakinek. Nagyon megijedek, és gyorsan bocsánatot kérek. Akkor veszem észre, hogy az illető, akibe belebotlottam, az Felix.
- Minden oké? - érdeklődik aggódva, én meg bólogatok - Van kedved sétálni? - kérdezi, én meg elmosolyodom.
- Igen. - felelem neki, és vele folytatom az utamat.
- Hogy tetszik eddig a hely? - pillant rám, én meg elmosolyodom.
- Klassz. - válaszolok röviden, de látom rajta, hogy nem elégedett vele - Elég idilli és nyugodt. A fiúk is kedvesnek tűnnek. - folytatom.
- És Pánnal is megbékéltél? - informálódik tovább, én meg csak a fejem rázom.
- Nincs vele bajom, csak mindig van egy ember valahol, akit szeretek csak úgy cseszegetni. - ismerem be Felixnek, aki hirtelen megáll.
- Ha így folytatod, az Pán ellenségévé tesz. - közli velem nyugtalanul, de szerintem csak túl reagálja.
- De tiéddé ugye nem? - állok be elé, és huncutan rámosolygok.
Nem válaszol, csak viszonozza a vigyort, és tovább sétálunk. A táborba érünk vissza, ahol legjobb barátnőm a telefonját nyomkodja a tűznél. A többiek úgy bámulnak rá, mint valami UFOra. Odarohanok hozzá, és gyorsan letakarom a készüléket.
- Hé! - csattan fel.
- Úgy néznek rád, mint valami földönkívülire. Miért nem barátkozol? - vonom kérdőre a lányt, aki egy ideig nem válaszol - Hm?
- Nem merek. - mondja halkan, amin elmosolyodom.
- Ezen a szigeten csak mi vagyunk lányok. Itt az ideje rossz pasis döntéseket hozni. - teszem csípőre a kezem.
Hayden kérdőn néz rám. Nem szólok erre a tekintetre semmit, csak megragadom a karját, és felhúzom. Együtt odasétálunk egy csapat táncoló fiúhoz, és beállunk hozzájuk. Átérezzük a ritmust, és ütemre mozgatjuk testünk minden részét. Egy pillanat alatt, csípőmön két kezet érzek, és testemhez hozzásimulni egy másik testet. Az egyik elveszett fiú dörgölődzik hozzám, és látom, hogy egy másik Haydenhez. Nem zavartatjuk magunkat, csak élvezzük a bulit.
Egész este buliztunk, és rengeteg piát "kívántunk", amiket megosztottunk a fiúkkal. A legtöbben kicsit berúgtak, mert nem tudták kontrollálni, és most megyünk aludni a sátrunkba. Az első éjszaka itt. Remélem kényelmes ez az izé.


7 megjegyzés:

  1. Wow *-* Eddig nagyon tetszik, de már alig várom, hogy "komolyra" forduljanak a dolgok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Teljesen sosem lesz komoly, hisz ez a két szereplő két komolytalan lány, akik próbálnak mindenből viccet csinálni :) inkább izgalmas, néha frusztrált lesz az érzés :) vegyes érzelmeket élhetsz majd át :)
      - Faith

      Törlés
  2. Szia! Díj vár az oldalamon!
    http://foreverandever-blog.blogspot.hu/p/dijak-versenyek.html

    VálaszTörlés
  3. Szia! :) Benne vagy egy cserében? :)

    VálaszTörlés
  4. Tetszik ötletes és vicces is egyben, Már olvasom is a következőt ! :D

    VálaszTörlés