Értetlenkedve állok Felix előtt. Tudom, hogy mire célzott, de mégsem értek semmit.
-
Miért, még mit szeretnél? - kérdezem immáron halkan.
-
Tetszel nekem Brooke. - feleli idegesen, én pedig ösztönösen elmosolyodom, de
aztán igyekszek megint komolyan meredni rá.
- De
még csak nem is ismersz. - rázom a fejem még mindig értetlenkedve.
-
Lehet, hogy nem, de még is érzek valamit. - ismeri be, én pedig közelebb lépek
hozzá.
- És ez
miért nem tetszik Pánnak? - informálódom, és hangom egyre halkabb és rekedtebb.
- Nem
tudom. - válaszolja zavartam, és egyet hátralép, de követem, így megint közel
vagyunk egymáshoz. Szeretem ha a fiúk zavarban vannak.
- Akkor
mi tart vissza abban, hogy kezdeményezz? - kérdezem, és a kezem a mellkasára
helyezem.
Felix helyes
fiú, és aranyos is. Jobban megszeretném ismerni. A srác nagyot nyel, aztán
elmosolyodik. Hatalmas tenyerét, a mellkasán tartott kezemre teszi, és még
közelebb lépek hozzá.
- Erre
a kérdésre sem tudom a választ. - feleli rekedt hangon.
- Akkor
szólj majd ha tudod. - veszem el a kezem, és ellépek tőle - Viszont Hayden
eléggé unatkozik, és megígértem, hogy lemegyek vele a partra, de egyedül nem
merünk. Nem jössz velünk, pár elveszettel együtt? - kérdezem egy huncut
mosollyal az arcomon.
-
Meglátom mit tehetek. - mondja, én pedig rásomolygok.
- Akkor
a parton találkozunk. - kacsintok, és visszamegyek a barátnőmhöz.
Már ott
vár rám, és chipset eszik. Mikor meglát, abbahagyja az evést, és felpattan. A
kezembe nyom egy takarót, és két zacskó édességet, egy üdítőt, majd ő is
előveszi az ő adagját.
-
Jönnek az elveszettek? - kérdezi indulás előtt, én meg bólintok.
- Nem tudom hányan, de Felix biztos velünk lesz. - válaszolom nyugtatva.
- Nem tudom hányan, de Felix biztos velünk lesz. - válaszolom nyugtatva.
Elkezdünk
sétálni a part felé, és hirtelen olyan érzésem támad, mint ami első nap volt. Ez
a sok cucc lassít a gyaloglásban. Az oda út alatt, körülbelül tízszer ejtek le egy chipset, de a végén minden megoldódik.
Leérünk,
és pár elveszett fiú, meg Felix már ott várnak ránk. Rájuk mosolygok, és
leterítem a plédet a puha homokra, a zacskókat pedig ledobom. Tábortüzet
gyújtunk, és mindenki beszélgetni kezd, kivéve engem. Én az embereket
vizsgálom, hátha Pán is itt van, de nincs. Kicsit olyan érzésem támad, mintha
zavarna, hogy nem látom a többiek közt.
Felix
ül le mellém, gondolataimat megzavarva, s rám mosolyog. Viszonozom a kedves
gesztust, majd a talajt kezdem el vizsgálni.
-
Valami zavar. - mondja, én pedig visszanézek rá.
- Ezt
mondod vagy kérdezed? - próbálok viccesen reagálni, de valamiért ez sem megy
ma. Mi van velem?
-
Brooke! - keresi a szemkontaktust, próbál rájönni, hogy miért nem élvezem a
programot, amit én találtam ki. Talán mert Pánra is számítottál. - súgja
egy hang a fejemben. Nincs igaza.
- Jól
vagyok. - felelem somolyogva, és ezzel megelégszik.
A fiú
közelebb csúszik hozzám, oly annyira, hogy megcsapja az orromat az illata. Ahhoz
képest, hogy egy szigeten élnek, mindenkin érezni lehet a férfi kölni illatát.
Különös. Kezét a combomra teszi, és folyamatosan az arcomat fürkészi. Egy
olyan érzés kering bennem, hogy megakar csókolni. A megérzéseim sosem tévednek,
tényleg megszeretne csókolni, és hagynám is neki, de valami furcsán siklik
végig tekintetem. Haydent látom, háttal áll nekem, és hirtelen kicsúszik az
üveg a kezéből, s meredten bámul maga elé. Gyorsan felpattanok, és odarohanok
hozzá. Amint egyre közelebb leszek, észreveszem, hogy reszket, és nem hinném,
hogy azért mert fázik. Ösztönösen átölelem, és csak utána kérdezem meg, hogy mi
történt.
- Mi az
Hayden? Mi történt? - engedem el aggodalmaskodva, de ő válasz helyett, csak
maga elé mutat.
Megfordulok,
és meglátom a félelme okát. Hook áll pár méterre tőlünk, és valami italt
kortyolgat. Kicsit talán még részeg is, és eszeveszett tekintettel mered ránk.
Lassan megindul felénk, mi pedig hátrálni kezdünk. Sikítani szeretnék, de a
félelem elfojtja a hangom. Nagyot nyelek, és mikor már csak egy méterre van
tőlünk, egy ismerős hangot hallok meg.
- Hook,
tűnj el innen! - kiáltja Pán, aki a semmiből jelent meg, én pedig akaratlanul
elmosolyodom.
A kalóz
dühösen mered a fiúra, majd ránk, és nevetni kezd, mint egy őrült, aztán
visszamegy a dzsungeles részhez. Haydenre pillantok, aki már megkönnyebbülten
sóhajt egyet, és Pánra néz. Egy köszönöm féleségét motyog neki, aztán rám
pillant.
- Hát
akkor én most magatokra hagylak titeket. - mondja, minden egyes szót jól
kihangsúlyozva, és mikor elsétál mellettem, a vállamra helyezi a kezét. Mi
volt ez?
Kettesben
maradok a sráccal, és kínos csend telepszik körénk. Egyikünk sem szólal meg, én
pedig a tekintetemmel Felixet kezdem keresni. Szegényt úgy magára
hagytam.
- Mi
az? Mit nézel ennyire? - kérdezi, és abba az irányba pillant, ahova én az
előbb. Ekkor a nyakláncára pillantok, és ráeszmélek itt a tökéletes alkalom,
hogy elvegyem tőle. Épp az előbb mentett meg, megérdemel egy ölelést. -
súgja a hang a fejemben gúnyosan.
Átfonom
két karomat a nyaka körül, és nagyon óvatosan kicsatolom a láncot. A markomba szorítom, és így
nem fogja látni, hogy nálam van.
Lassan
elengedem az ölelésből, és kajánul vigyorog rám. Észre sem vette, hogy elvettem
tőle a kulcsot.
- Ezt
miért kaptam? - érdeklődik, és a képéről le sem lehetne vakarni az a mosolyt.
- Hát,
mert megmentettél Hooktól. Majdnem megölt. - nézek rá védtelenül, és most ő
ölel át.
-
Megígértem nektek, hogy megvédelek tőle. - mondja, majd elenged az ölelésből.
- Most
mennem kell. - közlöm vele, és elkezdem keresni Haydent.
Gyorsnak
kell lennem, mielőtt még észreveszi, hogy nincs nála a kulcs. Hamar megtalálom
barátnőmet, és vele együtt Felixet is. Épp beszélgetnek, de én gyorsan félre
húzom a lányt, aki kérdőn pillant rám.
- Mi
az? - fonja össze a karjait.
- Nálam
van a kulcs! - mutatom meg neki a szerzeményem - Gyere! Szabadítsuk ki Wendyt!
- Hát,
a terved épp most fuccsol be. - mutat Pánra, aki épp most vette észre, hogy
hiányzik valami. Gyorsan Hayden kezébe nyomom a kulcsot.
- Nem,
még nem! Fuss, és szabadítsd ki a lányt, én addig feltartom a fiút! -
siettetem.
- Nem, nem megyek egyedül! Hook bármikor felbukkanhat. - reklamál és visszanyújtja a kulcsot, de nem veszem el.
- Ha nem mész most, akkor Pán fog megölni minket. - biccentek a dühösen minket méregető srác felé. Sóhajt, és elszalad.
- Nem, nem megyek egyedül! Hook bármikor felbukkanhat. - reklamál és visszanyújtja a kulcsot, de nem veszem el.
- Ha nem mész most, akkor Pán fog megölni minket. - biccentek a dühösen minket méregető srác felé. Sóhajt, és elszalad.
Közben
Pán már dühösen elindul felém. Elkezdek diadalmasan nevetni, mire ideér,
viszont ő egyáltalán nincs nevetős hangulatában.
- Hol a
kulcs, Brooke? - kérdezi tagoltan és mérgesen.
-
Milyen kulcs? - kérdezek vissza, tetetett tudatlansággal. A szája egy gonosz vigyorra
húzódik. Nem tetszik ez nekem.
-
Tényleg? - vonja fel az egyik szemöldökét, én pedig félve bólintok egyet -
Fiúk, gyertek játszani! - kiáltja hátra az elveszetteknek, de a tekintetét nem
veszi le rólam.
Futótűzként
jelennek meg körülöttünk az elveszettek, én pedig egy nagyot nyelek. Pán a
tábortűz köré vezet minket, és mindenki leül, követem a példájukat.
-
Játszani fogunk egy nagyon jó játékot, és te kezded Brooke! - közli eszeveszett
tekintettel a srác, és a kezembe nyom egy kést, majd idehívja az egyik
elveszett fiút elém. - Vágd el a torkát, jó móka lesz!