2016. május 22., vasárnap

Part six - The key

https://65.media.tumblr.com/b20b43f309174a024d1930057c2198b8/tumblr_inline_o3e78bYBtD1rcm3wk_500.gif
Értetlenkedve állok Felix előtt. Tudom, hogy mire célzott, de mégsem értek semmit.
- Miért, még mit szeretnél? - kérdezem immáron halkan.
- Tetszel nekem Brooke. - feleli idegesen, én pedig ösztönösen elmosolyodom, de aztán igyekszek megint komolyan meredni rá.
- De még csak nem is ismersz. - rázom a fejem  még mindig értetlenkedve.
- Lehet, hogy nem, de még is érzek valamit. - ismeri be, én pedig közelebb lépek hozzá.
- És ez miért nem tetszik Pánnak? - informálódom, és hangom egyre halkabb és rekedtebb.
- Nem tudom. - válaszolja zavartam, és egyet hátralép, de követem, így megint közel vagyunk egymáshoz. Szeretem ha a fiúk zavarban vannak.
- Akkor mi tart vissza abban, hogy kezdeményezz? - kérdezem, és a kezem a mellkasára helyezem.
Felix helyes fiú, és aranyos is. Jobban megszeretném ismerni. A srác nagyot nyel, aztán elmosolyodik. Hatalmas tenyerét, a mellkasán tartott kezemre teszi, és még közelebb lépek hozzá.
- Erre a kérdésre sem tudom a választ. - feleli rekedt hangon.
- Akkor szólj majd ha tudod. - veszem el a kezem, és ellépek tőle - Viszont Hayden eléggé unatkozik, és megígértem, hogy lemegyek vele a partra, de egyedül nem merünk. Nem jössz velünk, pár elveszettel együtt? - kérdezem egy huncut mosollyal az arcomon.
- Meglátom mit tehetek.  - mondja, én pedig rásomolygok.
- Akkor a parton találkozunk. - kacsintok, és visszamegyek a barátnőmhöz.
Már ott vár rám, és chipset eszik. Mikor meglát, abbahagyja az evést, és felpattan. A kezembe nyom egy takarót, és két zacskó édességet, egy üdítőt, majd ő is előveszi az ő adagját.
- Jönnek az elveszettek? - kérdezi indulás előtt, én meg bólintok.
- Nem tudom hányan, de Felix biztos velünk lesz. - válaszolom nyugtatva.
Elkezdünk sétálni a part felé, és hirtelen olyan érzésem támad, mint ami első nap volt. Ez a sok cucc lassít a gyaloglásban. Az oda út alatt, körülbelül tízszer ejtek le egy chipset, de a végén minden megoldódik.
Leérünk, és pár elveszett fiú, meg Felix már ott várnak ránk. Rájuk mosolygok, és leterítem a plédet a puha homokra, a zacskókat pedig ledobom. Tábortüzet gyújtunk, és mindenki beszélgetni kezd, kivéve engem. Én az embereket vizsgálom, hátha Pán is itt van, de nincs. Kicsit olyan érzésem támad, mintha zavarna, hogy nem látom a többiek közt.
Felix ül le mellém, gondolataimat megzavarva, s rám mosolyog. Viszonozom a kedves gesztust, majd a talajt kezdem el vizsgálni.
- Valami zavar. - mondja, én pedig visszanézek rá.
- Ezt mondod vagy kérdezed? - próbálok viccesen reagálni, de valamiért ez sem megy ma. Mi van velem? 
- Brooke! - keresi a szemkontaktust, próbál rájönni, hogy miért nem élvezem a programot, amit én találtam ki. Talán mert Pánra is számítottál. - súgja egy hang a fejemben. Nincs igaza.
- Jól vagyok. - felelem somolyogva, és ezzel megelégszik.
A fiú közelebb csúszik hozzám, oly annyira, hogy megcsapja az orromat az illata. Ahhoz képest, hogy egy szigeten élnek, mindenkin érezni lehet a férfi kölni illatát. Különös. Kezét a combomra teszi, és folyamatosan az arcomat fürkészi. Egy olyan érzés kering bennem, hogy megakar csókolni. A megérzéseim sosem tévednek, tényleg megszeretne csókolni, és hagynám is neki, de valami furcsán siklik végig tekintetem. Haydent látom, háttal áll nekem, és hirtelen kicsúszik az üveg a kezéből, s meredten bámul maga elé. Gyorsan felpattanok, és odarohanok hozzá. Amint egyre közelebb leszek, észreveszem, hogy reszket, és nem hinném, hogy azért mert fázik. Ösztönösen átölelem, és csak utána kérdezem meg, hogy mi történt.
- Mi az Hayden? Mi történt? - engedem el aggodalmaskodva, de ő válasz helyett, csak maga elé mutat.
Megfordulok, és meglátom a félelme okát. Hook áll pár méterre tőlünk, és valami italt kortyolgat. Kicsit talán még részeg is, és eszeveszett tekintettel mered ránk. Lassan megindul felénk, mi pedig hátrálni kezdünk. Sikítani szeretnék, de a félelem elfojtja a hangom. Nagyot nyelek, és mikor már csak egy méterre van tőlünk, egy ismerős hangot hallok meg.
- Hook, tűnj el innen! - kiáltja Pán, aki a semmiből jelent meg, én pedig akaratlanul elmosolyodom.
A kalóz dühösen mered a fiúra, majd ránk, és nevetni kezd, mint egy őrült, aztán visszamegy a dzsungeles részhez. Haydenre pillantok, aki már megkönnyebbülten sóhajt egyet, és Pánra néz. Egy köszönöm féleségét motyog neki, aztán rám pillant. 
- Hát akkor én most magatokra hagylak titeket. - mondja, minden egyes szót jól kihangsúlyozva, és mikor elsétál mellettem, a vállamra helyezi a kezét. Mi volt ez? 
Kettesben maradok a sráccal, és kínos csend telepszik körénk. Egyikünk sem szólal meg, én pedig a tekintetemmel Felixet kezdem keresni. Szegényt úgy magára hagytam. 
- Mi az? Mit nézel ennyire? - kérdezi, és abba az irányba pillant, ahova én az előbb. Ekkor a nyakláncára pillantok, és ráeszmélek itt a tökéletes alkalom, hogy elvegyem tőle. Épp az előbb mentett meg, megérdemel egy ölelést. - súgja a hang a fejemben gúnyosan.
Átfonom két karomat a nyaka körül, és nagyon óvatosan kicsatolom a láncot. A markomba szorítom, és így nem fogja látni, hogy nálam van. 
Lassan elengedem az ölelésből, és kajánul vigyorog rám. Észre sem vette, hogy elvettem tőle a kulcsot.
- Ezt miért kaptam? - érdeklődik, és a képéről le sem lehetne vakarni az a mosolyt.
- Hát, mert megmentettél Hooktól. Majdnem megölt. - nézek rá védtelenül, és most ő ölel át.
- Megígértem nektek, hogy megvédelek tőle. - mondja, majd elenged az ölelésből.
- Most mennem kell. - közlöm vele, és elkezdem keresni Haydent. 
Gyorsnak kell lennem, mielőtt még észreveszi, hogy nincs nála a kulcs. Hamar megtalálom barátnőmet, és vele együtt Felixet is. Épp beszélgetnek, de én gyorsan félre húzom a lányt, aki kérdőn pillant rám.
- Mi az? - fonja össze a karjait.
- Nálam van a kulcs! - mutatom meg neki a szerzeményem - Gyere! Szabadítsuk ki Wendyt!
- Hát, a terved épp most fuccsol be. - mutat Pánra, aki épp most vette észre, hogy hiányzik valami. Gyorsan Hayden kezébe nyomom a kulcsot.
- Nem, még nem! Fuss, és szabadítsd ki a lányt, én addig feltartom a fiút! - siettetem.
- Nem, nem megyek egyedül! Hook bármikor felbukkanhat. - reklamál és visszanyújtja a kulcsot, de nem veszem el.
- Ha nem mész most, akkor Pán fog megölni minket. - biccentek a dühösen minket méregető srác felé. Sóhajt, és elszalad. 
Közben Pán már dühösen elindul felém. Elkezdek diadalmasan nevetni, mire ideér, viszont ő egyáltalán nincs nevetős hangulatában.
- Hol a kulcs, Brooke? - kérdezi tagoltan és mérgesen.
- Milyen kulcs? - kérdezek vissza, tetetett tudatlansággal. A szája egy gonosz vigyorra húzódik. Nem tetszik ez nekem. 
- Tényleg? - vonja fel az egyik szemöldökét, én pedig félve bólintok egyet - Fiúk, gyertek játszani! - kiáltja hátra az elveszetteknek, de a tekintetét nem veszi le rólam.
Futótűzként jelennek meg körülöttünk az elveszettek, én pedig egy nagyot nyelek. Pán a tábortűz köré vezet minket, és mindenki leül, követem a példájukat.
- Játszani fogunk egy nagyon jó játékot, és te kezded Brooke! - közli eszeveszett tekintettel a srác, és a kezembe nyom egy kést, majd idehívja az egyik elveszett fiút elém. - Vágd el a torkát, jó móka lesz!

2016. május 9., hétfő

Part five - What are we? Friends or enemies?

https://media.giphy.com/media/Vo4JZ4BRFq16E/giphy.gifIzgatottan állok, s várom, hogy feleljen, de helyette csak némán bólogat. Átkarol a derekamnál fogva, és az egyik farönkhöz vezet, jelezve, hogy ott beszélgessünk. Kényelmesen helyet foglalok, ő pedig szembe ül velem.
- Sajnálom, hogy leordítottam a fejed. Megint. - kezdem a bocsánatkérést, az ő arcán meg egy halvány mosoly jelenik meg.
- Én is, hogy nem avatlak bele mindenbe, de ha megtenném, itt akarnál hagyni, azt pedig nem akarom. - mondja ő is, és erre a kijelentésére meghőkölök.
- Miért nem akarod, hogy elmenjek? Egyszer így is úgy is elfogok menni, Pán. Nekem családom van, és várnak haza. - közlöm vele az igazat, és látom, hogy ez nem tetszik neki.
Nem felel, csak néz. A szemembe néz, én pedig az övébe. Érzem, ahogy elveszek méreg zöld szempárjában. Vele a szemkontaktus veszélyes dolog. Veszélyes, mégis tökéletes. Oly tökéletes. Hirtelen elkapja tekintetét, és a háta mögé nyúl. Előkapja a híres sípját, amit eddig bármennyiszer megfújt, nem hallottam belőle egy hangot sem.
- Játszok neked valamit. - jelenti ki, és megint elkezdi fújni, de semmi. Nem hallok egy árva hangot sem.
- Nem hallok semmit. - hangoztatom neki is, mire összeráncolja a homlokát, és abbahagyja a hangszer fúvását.
- Tényleg? - kérdezi, én pedig helyeselek - Tudod ez azért van, mert ezt csak bizonyos emberek hallhatják.
- Milyen emberek? - informálódok, ő pedig hang nélküli nevetésbe kezd.
- Gyerekek akik úgy érzik, hogy nem szeretik őket. Gyerekek, akik egyedül vannak. Csak ők hallhatják, a sípom hangját. - nyilvánítja ki.
- Akkor miért hitted, hogy halhatom? - értetlenkedek, ő pedig felpattan, és most mellettem foglal helyet. Közelebb csúszik, és a kezembe adja a fából készült hangszert.
- Azért hittem azt, mert senki sem véletlenül megy el otthonról. - mondja halkan.
- Azért jöttem el otthonról, mert nem sokára érettségizem. Még egyszer átakartam élni, hogy milyen megint elevennek, és gyereknek lenni. - válaszolja az álmodozó énem, vidáman, miközben a sípot vizsgálom - Amúgy ez a síp csodaszép. - jelentem ki őszintén, és visszaadom a gazdájának.
- Sajnálhatod, hogy nem hallod, mert nem csak a külleme gyönyörű. - veszi el tőlem, és maga mellé helyezi, majd megint rám pillant.
Megint egymást nézzük, de aztán hamar elkapom a tekintetem, és fel is pattanok. A fiú nem érti a helyzetet, de nem is kell neki. Egyszerűen csak nincs már mit mondanom. Megszeretném ölelni, hogy elvegyem tőle a nyakláncot, de még túl korai lenne. Túl feltűnő, így hát csak intek egyet, és visszamegyek a sátramba.
Már Hayden is visszatért, és az ágyán fekszik, telefonozik. Én viszont már napok óta nem hívtam fel a szüleimet, úgy hogy itt az ideje. Előkapom a mobilom, és térerőt kívánok. De jó már ez a kívánság dolog! Kicsöng, és a harmadik zúgás után meghallom anyukám hangját. Hallatszik rajta, hogy már nagyon várta a hívásom.
- Szia anyu! - köszönök neki kedvesen a telefonba - Franciaország gyönyörű, az emberek kedvesek, ti meg hiányoztok! - hazudom be nekik. Na jó, az utolsó három szó igaz.
- Örülök neki! - hallom a hangján, ahogy elmosolyodik. Nála még ezt is hallani lehet - Rosszul esik, hogy ilyen sokára hívtál, de nagyon boldog vagyok, hogy beszélhetek veled! -vigad örömében anyám, én pedig elkezdek vele dumálni a szokásosról.
Mikor már apával is beszéltem, leteszem a telefont, és leülök Hayden mellé az ágyra.
- Unatkozol? - érdeklődöm óvatosan, ő pedig felnéz a mobiljából.
- Kicsit. - feleli halkan, és oldalra húzza a száját.
- Akkor elmesélem, hogy milyen tervet találtam ki. - tapsikolok izgalmamban, de ő kérdőn néz rám.
- Mihez kell terv? - vonja fel a szemöldökét.
- Hát, hogy kiderítsük mit akar Pán. - közlöm vele egyértelműen, ő pedig bólint - Mivel megfenyegette Wendyt, így nem mond semmit, hacsak ki nem szabadítjuk. Pán nyakán lóg a ketrece kulcsa. Összebarátkozom vele, és valamikor megölelem. Akkor kapok az alkalmon, és letépem róla a láncot. - ecsetelem, de még mindig felhúzott szemöldökkel mered rám - Mi az?
- Semmi, csak arra nem gondoltál, hogy kívánsz egy kulcsot, ami kinyitja a ketrecet? - tárja szét a karjait, és jobban belegondolva, igaza van.
- Hmm, ez nem is rossz ötlet! Nem jössz velem kinyitni Wendy zárkáját? - nézek rá könyörgően, ő pedig rám mosolyog.
- Dehogynem! - pattan fel az ágyból, s elindulunk.
Mikor kimegyünk a sátorból, alaposan körülnézünk, hogy nincs-e a közelben Pán, vagy esetleg egy elveszett. Tiszta a levegő. Megindulunk Wendy börtöne felé. Mázlinkra vele sincs senki. Vajon hol van mindenki? Odafutunk hozzá, a lány meg izgatottan megragadja a ketrec szélét.
- Megszereztétek a kulcsot? - kérdezi túlbuzgón, mi meg Hayddel összenézünk.
- Nem, de Hayden rájött, hogy kívánhatunk is egyet! - tapsikolok vidáman, a lány pedig szomorúan elengedi a korlátot - Most mi az? - értetlenkedek.
- Szerintetek már nem próbáltam? Pán varázslattal védi ezt a ketrecet, meg az egyéb dolgait. Nem tudom sem kikívánni magam innen, sem kulcsot hozzá. Csak Péter kulcsa nyitja. - közli lehangoltan.
Nem tudok mit hozzá fűzni. Pán tényleg mindent jól kitervelt. Nagyot sóhajtok, és felváltva a két lányra nézek. Először Wendyre pillantok biztatóan, aztán Haydenre nézek dühösen. Péterke nem ússza meg ilyen könnyen. Elveszem tőle a kulcsot, és megfogom tudni, hogy mit akar tőlünk, anélkül, hogy szegény Wendynek, bármi bántódása is esne.
Elindulok visszafelé, a barátnőmmel a nyomomban. Útközben egy ismerős arcba botlunk. Felix és pár elveszett srác beszélget éppen. A fiúk nem vesznek észre, csak Felix tekintete ragad le rajtunk. Rá mosolygok, de nem viszonozza, helyette lesüti a szemét. Tegnap ugyanilyen volt, még mielőtt összevesztem Pánnal. Valamiért haragszik rám? Nem foglalkozom vele, csak megyek a fejem után.
- Meg akarom szerezni azt az átkozott kulcsot? - dühöngök, mikor visszaérünk a sátorba.
- Hajrá! - mondja "biztatóan" a barátnőm, és én nyelvet nyújtok rá.
- Tudni akarom, hogy mit is szeretne tőlünk ez a nyomorék. Téged egyáltalán nem érdekel? - fonom össze karjaimat a mellkasom előtt.
- De persze, csak jobban belegondolva, nem tőle kell tartanunk. Ő mondta, hogy megvéd minket. Az igazi ellenség Hook, Wendy meg csak egy őrült kis picsa, aki nem talál jobb szórakozást. - prezentálja Hayden a gondolatait.
- De akkor vajon miért zárta őt be oda? - tárom szét értetlenkedve a karjaimat, a lány pedig sóhajt, majd a vállamra teszi a kezét.
- Próbáld magad jól érezni inkább! - mondja, én pedig elmosolyodom - És találjunk ki valami programot, mert halálra unom magam. - röhögi el magát, én pedig nevetve a fejemet rázom.
- Oké. Mit szólnál ha lemennénk a partra, úgy is esteledik, és ilyenkor olyan hangulatos! - lelkesedek, ő pedig a szemeit forgatja.
- Jó, legyen! - adja be a derekát - De várj. Mi van ha Hook arra van, és megöl minket? Nem kéne szólni Pánnak? - aggodalmaskodik a lány.
- Jaj nem lesz semmi! De ha ennyire aggódsz, akkor elhívom Felixet. Úgy is beszélnem kell vele. - nyugtatom meg - Készíts elő takarót, kaját, piát! Addig én beszélek a sráccal. - mondom, és már vissza is indulok a táborba.
Elkezdem keresni Felixet, de sehol sem találom. Csak pár elveszetett, akik szintén nem tudják merre van. Elmegyek egészen a tábor végéig, ahol végre észreveszem, s megindulok felé.
- Brooke! - hallom meg hirtelen Pán hangját.
- Szia. - köszönök neki türelmetlenül, mert mint mindig rosszkor van rossz helyen.
- Csak mert láttam, hogy tetszik a síp. - ad oda nekem egy nyakláncot, amin a síp kicsinyített mása látható.
Elveszem tőle a láncot, és megcsodálom. Vajon miért adja? Halványan elmosolyodom, majd a szemébe nézek. Látszik rajta, hogy a reakciómat várja.
- Köszönöm. - nyögök ki végre valamit. - Felteszed nekem kérlek? - kérdezem, visszaadom a nyakláncot, megfordulok, és oldalra seprem a hajamat.
Érzem, ahogy a hideg fémlánc a nyakammal érintkezik, és keveredik Pán meleg leheletével, mikor rám adja az ékszert. Mikor készen van, visszafordulok, és óvatosan rámosolygok. Egy köszönöm féleséget motyogok, s otthagyom. Felixxel kell beszélnem, most pont nem Pán érdekel.
Odamegyek a sráchoz, de amint meglát, távolodni kezd.
- Felix, várj! - kiáltok utána, és mire erre meg sem rezzen, utána futok. Utolérem. - Valamiért haragszol rám? - teszem fel kifulladva a kérdést. Az asztma miatt nem nagyon jó futnom.
- Jól vagy? - érdeklődik utánam, a kérdésemmel nem foglalkozva.
- Igen, de kérlek ne tereld a témát! - kérlelem, ó pedig bólint egyet.
- Pán nem nézi jó szemmel, hogy barátkozom veled. - mondja ki végül, és bennem hirtelen megint kitör a harag, Péterke iránt.
- Miért? - informálódok tovább, dühösen, hangom érces.
- Mert azt hiszem tudja, hogy nem csak barátkozni szeretnék...

2016. május 1., vasárnap

Part four - What does Pan want?

https://31.media.tumblr.com/f40622b7592f82f7daf411a1235e56d3/tumblr_mv70n8IUdl1qdv0lco2_500.gifWendy épp válaszra nyitja a száját, mikor Pán bukkan fel. Persze, pont most. Dühös pillantást vet a lányra, viszont felém, pedig egy mosolyt villant.
- Brooke! Látom megismerkedtél Wendyvel. - áll meg mögöttem, én pedig felpattanok a guggolásból.
- Igen, és valami nagyon érdekes dolgot szeretett volna nekem mondani. - állok meg, összefont karral Péter előtt, aki megint szikrákat szór szemével, Wendy felé.
- Nemsokára beesteledik. Készülődnöd kéne. - közli, figyelembe sem véve, amit mondtam.
Pán megragadja a karomat, és eltessékel a lánytól. Mikor már elég távol leszünk tőle, kioldom magam a szorításból.
- Magyarázatot követelek, most! - ordítom a fiúnak, aki egy pillanatig ijedten, majd a másikban már kaján vigyorral néz rám.
- Wendy össze-vissza mond mindent. Elakar kergetni innen téged. - mondja, én pedig kérdőn pillantok rá.
- Miért akarna elkergetni? Most ismert meg. - tárom szét értetlenkedve a karjaimat, ő pedig közelebb lép hozzám, megint megragadja a kezemet pontosan a könyököm alatt, s mélyen a szemembe néz.
- Féltékeny rád. - válaszolja halkan, én mégis remekül hallom, olyan közel van hozzám - Amikor elmentem érte Londonba, akkor már rám volt kattantva. Mindent tudott rólam, és most, hogy itt vagy, féltékeny. - meséli, én pedig a szemeimet forgatom.
Most komolyan ilyen dumával akar beetetni? Ráfogok jönni, hogy mit akar tőlem, és Haydentől. - elrántom tőle a karom (megint), és szó nélkül elsétálok mellette. 
A sátorig meg sem állok. Bemegyek, és barátnőm egyből kiszúrja, hogy valami nincs rendben.
- Mi az? Nem volt meleg víz? - kérdezi viccesen, de én nem szólok - Na most komolyan!
- Pán titkol előlünk valamit. - közlöm Haydennel, aki egyből felpattan az ágyáról.
- Miről beszélsz? - indul meg felém, én pedig idegesen a hajamba túrok.
- Megtaláltam Wendyt...- kezdem a "mesét", de a lány közbevág.
- Már őt is? Komolyan, Csingiling hol bujkál? 
- Most nem ez a lényeg. - csitítom el - Wendy mondta, hogy Pán akar tőlünk valamit.
- Mit? - türelmetlenkedik Hayd, én pedig sóhajtok.
- Azt pont nem tudtam meg, mert Péterke pont akkor bukkant fel. - teszem mérgesen a csípőmre kezem.
Hayden nem szól, csak a fejét rázza, én pedig előveszem a hajszárítót, és erősen hiszek benne, hogy magától működjön, és voálá! Már is üzemel. Csurom vizes hajam, egyik pillanatról a másikra száraz, selymes és - mivel úgy szárítottam be - göndör lesz. Utána sminkelni kezdek, s a végén felkapok egy feszülős, fekete trikó szerűséget, meg egy rövid farmernadrágot. Amint kész leszek, már meg is jelenik két elveszett fiú a sátrunknál. Elkísérnek arra a helyre, ahol "beavattak" minket, Pán meg ott vár már. Kíváncsian várom, hogy milyen játékot talált ki nekünk.
A srác ott néz minket, és meggyújt egy tábortüzet. A fiúk megint elkezdenek táncolni és hülyülni. Nem értem mi van. Most nem játszani fogunk? - kérdezi a belsőhangom, én meg elindulok Felix felé, aki csak ül. Kicsit mintha bánatos is lenne.
- Felix, mikor kezdődik a játék? - érdeklődöm. Rám néz, de nem válaszol, és még el is megy tőlem.
Mi ütött mindenkibe? Hayden épp telefonál (biztos kívánt térerőt haha), én pedig az egyik fához vonulok, és egy üveg fehérborra gondolok, ami hirtelen a lábamnál terem. Felkapom, és sokat vacakolok a nyitásával. Tekintetemmel Pánt keresem, és mikor megtalálom, észreveszem, hogy ő már régóta engem nézhet. Végre sikerül kinyitnom a bort, és elkezdem az üvegből inni. A fiú figyelmesen néz. Nem mosolyog, nem néz ördögien, inkább úgy, mint aki épp most látja, hogy szerelme megcsalja, vagy nem is tudom. Egy szóval: érdekesen. Az üvegben egyre kevesebb már az alkohol, én pedig egyre jobban szédülök. Tudom, hogy hol a határ, és most fogom átlépni. Pán még mindig nem veszi le rólam tekintetét, és meg is indul felém. Ideér, majd kikapja a kezemből az üveget. Szédülök, de mégis jól érzem magam. Gátlástalannak.
- Hé! - kiáltok rá, és a félig üres borért nyúlok, de kis híján elesek.
- Nem kéne többet innod. - prédikál, én pedig szúrósan pillantok rá.
- Te ne mondd meg mit csináljak, amíg nem mondod el, hogy mire célzott Wendy! - mondom neki nehezen forgó nyelvvel, és kicsit meg is lököm a vállát. - Egyébként is, azt mondtad játszani fogunk, szóval hazug is vagy! - folytatom tovább a műsort, és egyre jobban élvezem, de Péterke kevésbé.
- Nem hazudtam, csak változott a terv, viszont ezek szerint jó is. - közli higgadtan, és leteszi a földre a piát. Persze tőlem távol. - Jobb lenne, ha visszakísérnélek a sátorba. Túl sokat ittál. - mondja. Dühösen meredek rá, de ő megragadja a karomat, és rángatni kezd. Bár lehet, hogy az alkohol miatt érzem úgy.
A sátorig kísér, és be is jön velem. Az ágynál óvatosan elenged, viszont én rá is esek egyből. Mellém ül, felsegít, majd vizet nyújt nekem. Nem akarom elfogadni, de mégis megteszem, és egy nagyot kortyolok belőle, utána visszaadom.
- Maradjon nálad! - rázza a fejét ellentmondóan, én meg vállat vonok, és leteszem a földre a palackot.
Most csöndben bámuljuk egymást, ami őszintén megnyugvást nyújt. Miközben nézem, alaposan végigmérem az arcvonásait. Nem csúnya. Sőt, egész helyes. A szeme tetszik a legjobban. - merülök bele a gondolataimban, de mellette szemem egyre fáradtabb lesz. Érzem, hogy elfogok aludni. Nem bírom az alkoholt.
Mocorgásra kelek fel. Mintha a párnám mozogna. Először azt hiszem, hogy még mindig részeg vagyok egy kicsit, de mikor kinyitom a szemem, nem érzem magam annak. Óvatosan felülök, és nyújtózkodom. Nagyon sötét van, este felé járhat.
- Felkeltettelek? - hallok meg egy halk hangot, amitől kicsit megijedek. Pán ül a párnám helyén. Vagyis gondolom ő volt maga a párnám.
- Rajtad aludtam el? - kérdezem zavartan, ő pedig nevetve bólint.
- Igen, de nem baj. - válaszolja higgadtan, mosolyogva.
- Meddig aludtam? - túrok fáradtan a hajamba.
- Nem sokat, körülbelül egy órát. - mondja, én pedig a homlokom dörzsölöm.
- És nem unatkoztál, míg én párnának használtalak? Miért nem keltettél fel? - kérdezősködöm, ő pedig elneveti magát az aggodalmamon.
- Nem akartalak megzavarni. - feleli lazán, én pedig elmosolyodok.
Hát ezt az oldalát is megismerhetem Pánnak. Nem gondoltam volna hogy törődik is az emberrel. Hirtelen Hayden ágyára siklik a tekintetem, ami üres.
- Hol van Hayd? - érdeklődöm a fiútól, aki vállat von.
- Nem tudom, de megkereshetjük. - ajánlja fel, én pedig fel is pattanok az ágyról.
Egy kicsit még érzem, hogy szédülök, így Pán átkarol, és eleinte úgy segít. Útközben szólok neki, mikor már jobban vagyok, és akkor elenged. Visszatérünk a "buli" helyszínére, ahol meg is látom a barátnőmet. Egy farönkön ül, pár elveszett fiúval körülötte, akik a telefon kijelzőjét bámulják. Odasétálok hozzájuk, hogy meglessem mit csinálnak. Egy játékkal játszanak. Megköszörülöm a torkomat, hogy észrevegyék, hogy itt vagyok. Egyből minden szem rám szegeződik.
- Zavarok? - kérdezem nevetve, mire Hayd lezárja a telefonját, és elém áll.
- Nem, dehogy. - válaszolja, és zsebre vágja a készüléket - Hol voltál eddig? - fonja össze kérdőn a karjait, én pedig megragadom a csuklóját és magammal húzom, oda ahol nincs ennyi ember.
- Van kedved egy kis csajos, csöpögős lelkizéshez? - érdeklődök óvatosan, ő pedig bólint.
Elbúcsúzunk a többiektől, és visszamegyünk a sátorba, mert ott senki sem zavarhatja meg a csevegést. Belépünk, és leülök az ágyra, ő pedig a bőröndjéből kezd kipakolni - nekem is ki kéne végre - én pedig leülök az ágyamra.
- Közben hallgatlak! - mondja, rámolás közepette.
- Oké. - veszek egy mély levegőt - Azt hiszem tetszik nekem Pán. - ismerem be, mire ő felkapja a fejét.
- Tessék? Miért? Olyan fiatalnak néz ki. - neveti el magát.
- Okos, és bár tényleg van benne valami kisfiús báj, de nem olyan gyerekes, mint a többi. - ecsetelem.
- Akkor bilincseld le a vonzerőddel! - tanácsolja komolytalanul.
- Persze. - forgatom a szemeimet.
- Most mi van? Azt mondtad rossz pasis döntéseket akarsz hozni. - emlékeztet, én pedig mosolyogva vállat vonok. Igaza van.

Másnap Hayd keltegetésére kelek ki az ágyból. Most vagyunk itt harmadik napja. Durva. Kinyitom a szemeim, és összeráncolom a homlokom.
- Mi az? - kérdezem ásítozva, és felülök az ágyon.
- Elkísérsz a fürdőig? - teszi össze tenyereit könyörgően. Nagyot sóhajtok.
- Hát hogy a pokolba ne. - válaszolok nevetve, és kitakaródzok.
Felpattanok és - az immáron nem a bőröndben csücsülő - ruháimhoz lépek. Hosszas gondolkodás után végül kiegyezek egy fekete short, és fekete haspóló mellett. Mire kész leszek, Hayd már fürdőruhástul, mindenestül vár rám az "ajtóban".
Miután elkísérem barátnőm, elindulok visszafelé. Csak visszatalál majd. Ahogy megyek, szembetalálom magam egy ismerős hellyel. Itt hallottam tegnap Wendy jajveszékelését. - állapítom meg magamban, és elindulok oda, ahol találkoztam vele - hátha most megtudom tőle, hogy mit akar Pán - . Elsétálok, és egyből észre is veszem a ketrecet, amibe be van zárva. Odaakarok menni hozzá, de nem tudok, mert nincs egyedül. Péter guggol a börtön előtt, és dühös pillantással mered Wendyre. Valamit mond is neki. Megpróbálom leolvasni a szájáról, hogy mit hangoztat, de a helyzet reménytelen. Óvatosan közelebb megyek hozzájuk, hátha hallok valamit. Nem vesznek észre, így jó úton haladok. Egy cserje mögé bújok el, és ott hallgatózok.
- Ne beszélj többet velük, értetted? - hallom meg végre Pán dühös, érces hangját.
Wendy nem szól egy szót se, csak hüppögését hallom. Nagyon sajnálom, viszont nem tehetek semmit. Ijedtemben hátrálni kezdek, de hanyatt esek. Landolásom, hangos, és még egy bot is megreccsen alattam - bár lehet, hogy az csont volt - . Péterke persze egyből felfigyelt a zajra, és máris előttem termett. Vagyis inkább felettem. Dühösen mered rám, aztán sóhajt egyet, s kezét nyújtja felém. Nem fogadom el a segítő kezet, magamtól felállok, és leporolom ruhámról a koszt. Összefonom mellkasomnál karjaimat, majd magyarázatot követelően pillantok rá.
- Most már tényleg itt az ideje, hogy elmondj mindent! - követelem tőle mérgesen.
- Tudok egy jó játékot. - persze már megint egy játék - Tedd össze te magad a darabokat! - mondja, és elsétál mellettem.
Végignézem, míg egyre távolodik, majd Wendyhez rohanok. Leguggolok mellé, de kerüli a szemkontaktust. Szemei vörösek, arcán pár könnycsepp csordul végig, teste remeg.
- Hé, hé! Wendy minden rendben? - próbálok hozzá könnyedén szólni.
- El kell menned innen, Brooke. - mondja válasz helyett, szipogva.
- Nem megyek el! Wendy, segítened kell nekem! Tudni akarom, hogy mi folyik itt! - kezdem idegesen rángatni a korlátot, de a lány nem felel - Kérlek! - könyörgöm már nyugodtabban és halkabban de semmi - Mit mondott neked Pán, amiért nem felelsz? - kérdezem tőle, de ezt a kérdést inkább magamnak szánom - Kifoglak innen szabadítani, ígérem! - mondom neki, mire látom, hogy felkapja a fejét, s szája szélén megjelenik egy halvány mosoly.
Felpattanok a földről, és dühösen viharzok vissza a táborba. Úgy vágok át sorban az elveszetteken, mintha vihar tört volna ki hirtelen. Felix ered a nyomomba, de hajthatatlan vagyok, s amint meglátom Péterkét, rátámadok. Szó szerint. Háttal áll, és a vállánál fogva magam elé rángatom, és megragadom a pólójánál fogva. Mint a filmekben a bunkó a strébert.
- Idehallgass Pán! Nem vagyok a bábod, oké? Jobb lenne, ha azonnal kitálalnál! - üvöltöm a képébe, de ő csak röhög. Óvatosan ellök magától, én meg hátra lépek egyet.
- Okkal teszlek próbára. - közli hidegvérrel, mégis nyugodtan.
- Fogalmad sincs kivel szórakozol! - mondom neki, csökkentet hangerővel, és visszafordulok.
- Ez fenyegetés? - kiáltja utánam, de nem felelek, hanem dühösen előremeredve haladok a sátram felé, Felixxel a nyomomban.
Nem akarok senkivel sem beszélni, hanem kitalálni egy tervet, amivel kiszabadíthatom Wendyt. Csak így tudhatom meg az igazat. Hacsak....
- Felix! - torpanok meg hirtelen.
- Brooke, ne játszadozz Pánnal, mert abban ő a legjobb. - közli egyből, de én nem erre vagyok kíváncsi.
- Jó ez most hidegen hagy! - mondom el neki is, amit gondolok - Engem egy dolog érdekel. Mit akar tőlünk Pán? - kérdezem meg tőle is.
- Nem tudom. - válaszolja rögtön. Hazudik.
- Hazudsz. - mondom ki megint, amit gondolok - Baszki, hogy te sem mondasz semmit! - lököm el őt is magamtól, és megint megindulok.
Ki kell találnom valamit. Ki fogok találni valamit. Pán nem ússza meg ilyen könnyen. Ó, nem! Velem senki sem szórakozhat!
Beérek a sátorba, és mérgesen hanyatt fekszek az ágyon. Az agyam járni kezd. Kézzel nem tudom kitépni a ketrecet, így valahogy meg kell szereznem Péterke kulcsát. Visszaemlékezve a kulcs a nyakán lóg. A kulcsot csak két módon szerezhetem meg: Vagy megpróbálok vele jóban lenni, és mikor megölelem, óvatosan leszedem róla, vagy erőszakkal lerángatom. Mivel nem vagyok elég erős, marad az első választék. Remek!
Nagyot sóhajtok, és felkelek az ágyról. Megerőltetem magam, visszaindulok oda, ahol leordítottam a srác fejét. Még mindig ott van, de most egyedül. Nincsen körülötte egy elveszett se. Ő is zaklatottnak tűnik, de veszek egy mély levegőt, és elindulok felé. Hamar észrevesz, de ahogy rám néz, nem látok rajta dühöt, inkább bánatot. Vajon miért? Elé állok, és a földre szegezem tekintetem. Megpróbálok megbánt arcot vágni. Még jó, hogy jártam dráma táborba.  
- Beszélnünk kell...