2016. április 8., péntek

Part one - I want to go

http://33.media.tumblr.com/628d5ab844b950a49d8c8586dd1eed92/tumblr_inline_mgfhshq0JP1ruh9kl.gif
Már két hónap telt el azóta, hogy először kezdtem el kutatni Sohaország után. Mostanra az összes halvány kételyem is eltűnt. Biztos vagyok benne, hogy ez a hely létezik, s nem szeretném továbbra is magamban tartani.
Idő van. Felkapom a táskám, és kilépek az ajtón. Az udvaron arcomat megcsapja a kora reggeli, május végi szellő. Eláraszt a boldogság, hisz ez azt jelenti, hogy mindjárt nyári szünet. Jövőre van az utolsó évem. Nem szeretnék felnőni. Még nem. Átszeretném még egyszer, utoljára érezni, hogy milyen is igazán gyereknek lenni. Játszani, dilisnek lenni és soha ki nem fáradni. Mint egy energia bomba, vagy nem is tudom. Élni szeretnék még utoljára. Rosszul vagyok ettől a megjátszástól. Az igazság az, hogy csak egy jó évet szeretnék, és ennek ára, hogy ki kell kapcsolódnom egy kicsit. Elkalandoznak a gondolataim, mint általában, de veszek egy nagy levegőt, és elindulok.
Mikor beérek az iskolába, egyből legjobb barátnőm, Hayden felé rohanok eszeveszetten. Ijedten pillant rám, míg meg nem állok előtte.
- El fogunk menni Sohaországba! - kiáltom vidáman, de ő csak kérdőn pillant rám.
- Ööö...Mit szívtál? - kérdezi felvont szemöldökkel, én meg vállon csapom. - Aú?!
- Nem! - felelem ingerülten. - Komolyan beszélek! - állok ki magam mellett, ő meg sóhajt egyet, és mélyen a szemembe néz mogyoróbarna szemeivel.
- Mivel tudom, hogy jó kislány vagy, és nem szívsz, vagy szedsz semmiféle cuccot, így csak annyit tudok mondani, hogy te teljesen megőrültél! - röhögi el magát, ami engem egy kicsit bánt, de nem hibáztatom. Tényleg őrültségnek hangzik.
- Várj! - dörzsölöm a homlokom.
- Még itt vagyok. - viccelődik tovább, de én egy "elég legyen már" pillantást vetek rá, és leesik neki, hogy nem kérek mára már a humorbonbonjaiból.
- Nem őrültem meg! - nyugtatgatom, majd a táskámba túrok, és előveszek egy halom papírt. - Nézd! - csúsztatom az asztalára a kutatásaimat, amit hosszasan vizsgálni kezd. Pár percre rá a fejét rázza, és visszaadja.
- Ez nem jelent semmit, Brooke. És ha létezne is ez a hely, hogy gondoltad, hogyan fogunk elmenni oda? - hitetlenkedik továbbra is.
- Már hetek óta levelezek egy ottani sráccal emailen...- kezdem a magyarázkodást, de Hayden közbevág.
- Emailen? - nézz rám megvetően. - Ott egyáltalán van wifi? Vagy számítógép? Vagy telefon? Vagy bármi? - kérdezi nevetve.
- Igen. - válaszolom higgadtan, majd folytatom. - Felixnek hívják, és ő tudja, hogy hogyan juthatunk el oda! - tapsikolok izgatottan.
- Jó...-sóhajt egy nagyot - Tegyük fel, hogy elmegyek veled...- kezdi és érzem, ahogy felcsillan a szememben a remény -....viszont mit mondunk a szüleinknek? - tárja szét értetlenkedve a karjait.
- Hogy egy hónapos nyelvi táborba megyünk Európába. Majd hamisítok lapokat. - mondom, mintha tök egyértelmű lenne.
- Jó, oké! Figyelj, megbeszélem anyukámmal. - adja be a derekát - Mikor mennénk? - informálódik tovább.
- Június elején. - felelem büszkén, ő meg csak tágra nyílt szemekkel bámul.
- Két hét múlva? - kérdezi döbbenten, én meg bólintok. - Akkor mára küldd át a hamisított lapokat a tábor regisztrációjáról! - emeli fel a mutató ujját fenyegetően, én meg elnevetem magam.
- Rendben, de most irány fizikára! - kapom fel a fizika cuccaim, s már indulunk is.
Fáradtan sétálunk be a terembe, s a padra hajítjuk a cuccainkat. A tanárunk mosolyogva üdvözöl minket, de én csak ledobom magam az egyik székre, és firkálgatni kezdem a padom. Belevésem vagy tízszer, hogy "Sohaország", míg rám nem szólnak, hogy fejezzem be. A tanár hangjába közbevág egy még idegesítőbb, csörömpölő hang, a csengő. Fejemet a padra hajtom, és kezeimet erősen fülemhez szorítom. Szabadítsatok ki innen! - súgom nyafogva magam elé, majd felnézek. Látom, hogy már mindenki megérkezett és az óra is kezdetét vette. Próbálok erősen koncentrálni, figyelni és esetleg valami okosat benyögni de semmi. Az egész fejemen az megy végig, hogy: "Blah blah blah". Nem értek semmit, viszont körülöttem, mindenki bekapcsolódik az órába, és mindenféle okosságot mond. Nem vagyok buta, sőt nagyon jó tanuló vagyok, de vannak dolgok amiket én sem érthetek, ezért az óra másik felét átalszom.
Álmomból a tanóra vége riaszt fel, és én nagyot ásítva összeszedem a holmimat. Mielőtt kilépek a teremből, telefonommal lefotózom a táblán lévő házi feladatot. Majd otthon apu segítségével megcsinálom.
A többi óra egész kellemes. Rajz, informatika, irodalom, háztartástan. Csupa olyan tantárgy, amit élvezek is. Így legalább a mai edzést nem fáradtan szenvedem végig.

Amint hazaérek, elkezdek hamisított lapokat gyártani, miszerint Franciaországban leszünk egy ottani táborban. Elérhetőségnek Felix email címét adtam meg, majd megkértem, hogy küldje át a levelet Haydennek, akitől fél órára rá, jön is egy üzenetem:
"Szia! Megkaptam ettől a Felix gyerektől az emailt, és rávettem anyumat, szóval mehetek!" - írja, én pedig elkezdek ugrándozni, mint valami dilis.
Anyu nyit be a szobámba, s kérdőn pillant rám, de én csak rá villantok egy angyali mosolyt. Szerencsémre ő már mindent tud, és beleegyezett az útba.
Most hogy már minden készen áll, megnézem a koordinátákat, amit Felix küldött, s előveszek egy térképet. Északi szélesség 28.613 és a nyugati hosszúság 70.576.- húzom be a vonalakat a térképen.
- Baszki! - kiáltok fel hangosan - Ez nem lehet. - rázom a fejem - A koordináták egyenesen a Bermuda háromszög közepébe visznek. - súgom magam elé, s egy nagyot nyelek.
Körbe-körbe járok a szobámban és agyalok, hogy hogyan közölhetném ezt Haydennel. A nagy gondolkodásban megpillantok a sarokban egy gitárt. Felkapom, és kiveszem a tokjából, majd leülök az ágyam szélére. Elkezdem pengetni, aminek pár hamis hangocska a szüleménye. Emlékszem harmadikos koromban mennyit bajlódtam vele. Tanárt is váltottam már, mert mindegyik a tartásomat csesztette. Még a ceruzát sem fogom normálisan, mit várnak? Emlékszem, akkor még kis gombóc voltam, barna frizurával, ami úgy nézett ki, mint a gomba kalapja. Most meg szögegyenes vállig érő, szőke hajam van, és a kis kerekded alkatom is porrá foszlott. Sokak szerint pubertás, de én tudom, hogy mennyi mindent tettem, azért hogy eltűnjön a felesleg. Bár még egy pici mindig van, s most a legnagyobb gond az a termetem, amit apukámtól örököltem. Irigykedve nézek le az alacsony lányokra.
A gondolataim elkalandoznak, és mire észbe kapok a gitár már a földön hever. Elmosolyodom, majd visszarakom a helyére, és mély levegőt veszek. El fogok menni, vagy Haydennel vagy egyedül, de megyek.

Másnap reggel türelmetlenül várom barátnőmet az iskolában, és mikor megérkezik, idegesen a hajamba túrok.
- Minden rendben? - kérdezi gyanakodva, én meg a fejemet rázom.
- Megfogsz ölni. - közlöm vele, ő pedig tágra nyitja a szemeit.
- Miért? 
- Mert, hát van egy kis bökkenő az úttal kapcsolatban. - ismerem be, ő pedig kíváncsian pillant rám.
- Még is mi? - tárja ki feszülten a karjait, én pedig kifújom a levegőt, és belevágok.
- Elvileg a Bermuda-háromszög közepénél van a sziget. - nyögöm ki végül, ő pedig a "mi a fasz van?" fejét vágja.
- Ezt mégis hogy képzelted? Meg fogunk halni! - fakad ki, én pedig a homlokomat dörzsölöm.
- Tudom, hogy azt hiszed meg fogunk halni, de én tudom, hogy nem! - győzködöm, de sajnos látom a tekintetén, hogy nem sok sikerrel.
- Brooke, figyelj. Ha el is vállalnék ekkora kockázatot, nincs olyan ember aki elvinne minket oda. - vonja meg a vállát, bennem pedig felvillan egy ötlet.
- Mivel egy tábor nem ingyenes, kérj anyudtól százhetvenöt dollárt, és én is. Háromszázötvenért van olyan sügér, aki elvisz minket. - mondom, de még mindig látom rajta a kételyeket. 
- Jó, legyen! De ha senki nem visz el minket, nincs több próbálkozás, megyünk haza! - közli szigorúan, és én meg boldogan átölelem.
- Köszönöm, köszönöm köszönöm! - kiáltozom örömömben, majd elengedem - Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék!
- Tudom. - mosolyodik el most már végre ő is. 
Tényleg rohadt boldog vagyok, hogy ilyen barátnőm van. Más tuti még ennél kisebb dolgot sem tenne meg értem, de ő igen. Még tizenöt évesen sokat agyaltam azon, hogy akiket én barátaimnak gondolok, ők is úgy vannak-e vele. Mindig én kerestem őket, vagy hívtam el őket valahova, ők soha vagy tényleg iszonyú ritkán. Így volt, és van is ez a mai napig Haydennel is, de tudom, hogy ő is annak gondol. Lehet nem ír rám, vagy hív el, de ő ilyen. Bele kell törődnöm. A lényeg, hogy rájöttem, hogy nem az teszi ki a barátságot, hogy mennyit beszélünk, hanem az, hogy amikor beszélünk akkor miről és hogyan. Meg persze, hogy ekkora áldozatot képes értem hozni.

Végre eljött a nap, Június eleje van. Hayddel már százszor átbeszéltük miket viszünk a szigetre, hogy egy hónapig túléljünk ott. Rengeteg ruha, sampon, tusfürdő, smink, plüssállat és még egyéb olyan dolog, ami nekünk, lányoknak fontos lehet. Indulhatunk! - gondolom magamban boldogan, és anyuék ki visznek a portlandi reptérre. Nem tudják, hogy a jegy Floridába szól valójában.
A repülőtéren találkozok a barátnőmmel, és egy nagy öleléssel fogadjuk egymást. Átbeszéljük, hogy melyikünk mit tett be magával, és látszott, hogy mindkét bőrönd nagyobb súllyal bír nálunk. Az út öt és fél óra odáig, és egy taxit is fogunk. Ezzel le tudva a francia repjegy ára, és még maradt pénzünk a háromszázötven dolláron kívül, meg persze a visszaút.
Megérkezünk a kikötőbe. Még szerencse, hogy szüleink repülőjegyre is adtak pénzt, mert Portlandből nehéz lenne eljutni a Bermudáig.  Rengeteg ember áll itt, és várja, hogy valaki fuvart kérjen. Elkezdünk hát körbejárni. Elsőnek viszonylag nagy hajókhoz megyünk oda, de a legtöbben vagy félnek, vagy kevésnek tartják a pénzt. Már kezdjük feladni, mikor egy barnább bőrű (valószínűleg latin) férfi jön oda hozzánk.
- Hallom, hogy a Bermuda-háromszög közepébe szeretnétek eljutni. - mondja, én meg bólintok egyet. - Mennyit adnátok? - puhatolódzik, s már épp felelnék, de Hayden beelőz.
- Száz dollár. - ad meg egy kezdő árat.
- Másnak többet ajánlottatok. - fonja össze a férfi a karjait.
- Igen, csak háromszázötvenünk van. Annyiért elvisz minket? - kérdezem, remélve, hogy végre emberünkre akadtunk.
- Az jól hangzik. - kacsint, és nyújtja a kezét a pénzért.
- Hé! Majd ha elvitt minket. - teszi kezét csípőre Hayd, és a hapsi már is visszahúzta a mancsát.
- Rendben, akkor hát kövessetek! - int és mi elkezdjük követni.
Végigsétálunk az egész kikötőn, míg egy viszonylag kisebb motorcsónakhoz vezet minket.


7 megjegyzés:

  1. Szia :)

    Amikor elolvastam az előzetest akkor elgondolkodtam, hogy mennyire is érdekel engem ez a történt, hiszen régen néztem a Once upon a time-t, de mára leálltam vele (úgy érzem újra kell kezdenem :D ) aztán megnéztem a video előzetest és már akkor beleszerettem a történetbe. Az előzetes is jó volt, és örültem amikor megláttam, hogy fent van az első rész. Azért látszik, hogy szeretnéd ha a karakterek már ott lehetnének Sohaországban, s emiatt egy kicsit nekem gyorsnak tűnt az eleje, de belegondolva, a túlzott húzással meg nem csak a történetet húznád, de az olvasók idegeit is. Látszik, hogy a párbeszédek mennyire spontán jönnek (hidd el nem mindenki tudja őket jól megírni). Szóval tetszik a történet és alig várom a folytatást ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Igen, már nagyon szerettem volna, ezért húztam el így (de őszintén nem is tudom mit írhattam még volna) Örülök, hogy tetszik, s hagytál magad után nyomot :) A történet eltérő lesz, mint amit az OUATban ismertél meg, de remélem a továbbiakban is tetszeni fog :)
      - Faith

      Törlés
  2. Szia nagyon jó a blog gyorsan hozd a kövit :)

    Pannii ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Jövőhét pénteken jön is :)
      - Faith

      Törlés
  3. Eddig imádom *-* Milyen gyakran fogod majd feltenni a részeket? :)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés